2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alzheimer-cafe Marosvásárhelyen

A beteget ápoló hozzátartozóknak szeretnének támaszt nyújtani

Szeptember 21-én, az Alzheimer-világnapon első alkalommal hívják találkozóra azokat, akik hozzátartozóként vagy munkájukból adódóan demens személyeket gondoznak. Az Alzheimer-cafe rendezvény mintegy hídként szolgálna a szakemberek, egészségügyben dolgozók, családtagokat ápolók, valamint az érintettek között. 

A szeptember 21-én délután 5 órától, a marosvásárhelyi Mărăşti utca 36. szám alatt lévő Caritas-házban sorra kerülő rendezvényen szakemberek – többek között pszichológus és pszichiáter – világítanak rá az Alzheimer különböző vetületeire, egyebek között arra, hogy a betegséggel való együttélés során milyen nehézségekkel kell szembenéznie az ebben szenvedő idősnek, az ápolónak, valamint a családtagoknak. Az oldott hangulatú találkozón a résztvevők választ kaphatnak a betegséggel kapcsolatos kérdéseikre, ugyanakkor a Caritas szakemberei megpróbálják felmérni a témával kapcsolatos igényeket, többek között azt is, hogy az érintettek milyen időközönként lennének nyitottak újabb találkozókra – mutatott rá lapunk érdeklődésére Szigyártó Adrienn pszichológus. Mint mondta, az elsődleges cél az, hogy amellett, hogy a hozzátartozók a gondozás terén is kaphatnak támpontokat, az elfogadást erősítsék bennük, hiszen egy visszafordíthatatlan betegségről van szó, amellyel nagyon nehéz szembenézni. A demencia egy mentális leépüléssel járó folyamat, amit nagyon nehéz elfogadni, a családtagok számára óriási lelki teher végignézni, amint szerettük fokozatosan leépül. Ezért fontos, hogy a hozzátartozók átlássák a beteg testét, lelkét és énjét érintő betegségfolyamatot, hogy a betegség mögött ne vesszen el az ember. Ugyanakkor a demens beteg gondozását felvállaló hozzátartozóknak azzal is szembe kell nézniük, hogy beszűkül az életterük, hiszen a beteg fokozatosan épül le, egyre több odafigyelést igényel, egy idő után már nem is nagyon hagyható magára. 

A Caritas idős csoportokat vezető pszichológusa kifejtette, vannak olyan idősek a csoportjaiban, akik demens betegeket ápolnak, és sokan számolnak be arról, hogy mennyire nehéz végignézni, hogy az ember, akit ismernek, miként épül le, egyre nehezebb lesz vele a kommunikáció, ugyanakkor viselkedésbeli, akár személyiségbeli elváltozások lépnek fel nála. Ugyanakkor sokan vannak, akik a folyamat elején járnak, bizonyos furcsaságokat vélnek felfedezni szerettükön, de nem tudják eldönteni, vajon kezdődő demenciáról van-e szó. Sokan nem tudják eldönteni, hogy a jelek, amelyeket észlelnek, a normális öregedési folyamathoz tartoznak-e, vagy betegségről van szó. Erre vonatkozóan is támpontokat kaphatnak az érdeklődők az Alzheimer-cafe rendezvényen.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, viszont előzetes bejelentkezés szükséges, mivel a helyek száma korlátozott. Érdeklődni, jelentkezni a 0265-213-509-es telefonszámon lehet. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató