Ami az anyósnak is tetszik

A ciroktól a seprűig

Majlát Jenő tréfás kedvű, unalmat nem ismerő ember. A mezőgazdaság bőven ad neki tennivalót, és ha a földeken éppen nincs dolga, várja a műhely, ahol egymás után készíti a jó minőségű cirokseprűket.

– Suszter az eredeti szakmám, 22 évig dolgoztam az itteni cipőgyárban – kezdi történetét vajdaszentiványi vendéglátónk. – A rendszerváltás után bezárt a gyár, azután fogtam neki a seprűkészítésnek. Az egyik sógorom tanított meg erre a mesterségre. A feleségem mezőfelei származású, ott a nádmunkának van nagy hagyománya, de nemigen éri meg, mert sok munka van vele, a kész terméket pedig alig lehet eladni. A seprűkészítésre már 1989 előtt próbált rávenni a rokonság, és még a kollektív idején vetettünk is valamennyi cirkot a sógorommal. A kilencvenes években, amikor megszűnt az állásom a gyárban, én is belelendültem ebbe a munkába. Akkoriban volt is kereslet a seprűkre. Ma már sokan az olcsóbb kínai műanyag terméket részesítik előnyben, vagy inkább porszívót használnak a takarításnál. 

– Hogyan értékesíti az árut? – kérdeztük.

– Csütörtökönként a szászrégeni, vasárnaponként a libánfalvi piacra viszem a seprűket. A gabonát is ott szoktam eladni. Négy hektár földterületre kapok APIA-támogatást, de összesen hat hektárt dolgozom meg: búzát, kukoricát és cirkot termesztek, mindhármat két-két hektáron. Ma már a gabona sem megy túl jól, mert kevés az állattartó. Régebb nekem is volt juhom, tehenem, de a piacozás mellett nem lehetne rendesen ellátni a jószágot, ezért lemondtam erről a foglalatosságról.

– Általában mennyi seprűt készít egy héten?

– Húszat, harmincat, van, mikor negyvenet is. Az a jó ebben az árucikkben, hogy nem romlik meg, így nem nagy baj, ha hosszabb ideig rám marad – mosolyodott el a vajdaszentiványi vállalkozó, majd viccesen megjegyezte, ha egy női vásárló olyan seprűt kér tőle, amivel az anyósa is elégedett, azt szokta válaszolni, hogy olyan nem létezik. 

A betakarítás a legnehezebb

Majlát Jenő háromféle seprűt készít – nagyot, közepeset és kicsit –, a nagyból hosszú és rövid nyelűt is. Arra kértük, mesélje el a teljes folyamatot, amíg a cirokból seprű lesz. 

– Az első lépés a talaj előkészítése és a mag elvetése, majd a „jerbicsidálás” (sz.m.: gyomirtás). Ősszel a betakarítás a keservesebb rész, mert nehéz munkaerőt találni. Szálanként, kézzel kell vágni a cirkot, ez a munka nem gépesíthető. Ezután kiterítem száradni, mint régen a szénát. Két-három napig így hagyom, vagy akár négyig is, amíg tökéletesen megszárad. Ezután kévébe kötöm, hazahordom, és tárolom. Vízben kell megpuhítani, másként összetörik. A magokat géppel húzom le. A szálakat négyfelé választjuk, aszerint, hogy a seprű külső vagy belső részére kerülnek-e, ezt rendszerint a feleségem végzi el. Utána megkötöm, majd megvarrom a seprűt, befejezésül levágom, kiegyenesítem a végeket. A seprűnyeleket nem én készítem, Kásváról hozom. 

Majlát Jenő be is mutatta a mesterségét, alig egy fél óra alatt a szemünk láttára készítette el legújabb seprűjét. 

– Nekem a világjárvány elején nem volt újdonság a maszkviselés, 25–30 éve használom a magok lehúzásakor, a felszálló por miatt – magyarázta, miközben újra felöltötte a védőtextilt, majd kérésünkre a családjáról beszélt. Két fia van, egyikük autószerelő műhelyében dolgoznak mindketten Marosvásárhelyen. A nagyobbik fiú családot alapított, és két szép lányunokával ajándékozta meg a Majlát házaspárt, a nagyobbik négy-, a kisebbik egyéves.

A seprűkészítésre visszatérve, Jenő úgy véli, nem lehet megélni belőle, de a gazdálkodás és a nyugdíj mellett, jövedelemkiegészítésként jól jön. Persze az sem elhanyagolandó szempont, hogy örömöt szerez neki ez a munka, erről magunk is meggyőződtünk.