Amikor a miniszterhelyettesek sem jutnak szóhoz

• 2015-02-08 16:00:19

Bevezetés: 1990. február 9., délelőtt. A megyei NMF székháza előtt tüntetnek a vásárhelyi líceumok diákjai. Egyelőre békésen.

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

Bevezetés: 1990. február 9., délelőtt. A megyei NMF székháza előtt tüntetnek a vásárhelyi líceumok diákjai. Egyelőre békésen. „Sîntem fraţi, nu ne separaţi!”, „Bolyai a tuturor, chiar şi a românilor!” – skandálják az összegyűltek. A polgármesteri hivatal erkélyén megjelennek a minisztérium küldöttei: Octavian Stănăşilă úr, az egyetem előtti oktatás kérdéseivel foglalkozó tanügyminiszter-helyettes, Demény Lajos és Hans Otto Stamp tanügyminiszter-helyettes urak, akik a nemzetiségi oktatás problémáival foglalkoznak.

A küldöttek déli 1 órára találkozót beszélnek meg a diákság képviselőivel.

Folytatás: színhely a megyeházának gyűlésterme. A terem tömve diákkal, tanárral, szülőkkel (?!).

A találkozó megkezdése előtt Rădulici Dan Mircea almérnök úr, a szülők képviselőjeként, megkaparintja a mikrofont, és így biztatja a gyerekeket: „Noi sîntem aici de 2000 de ani, ei numai de 500! Dacă am aşteptat atît, mai putem aştepta încă două mii!”

Akkor sem csendesedett el a terem, amikor megjelentek a minisztérium képviselői.

Elsőnek Hans Otto Stamp úr szólalt fel, és felkérte a megyei tanfelügyelőséget, hogy február 25-ig készítsen tanulmányt az oktatás szerkezetéről.

– A Bolyai Farkas Líceumban egyelőre marad minden a régiben. 1990. szeptember elsejétől magyar nyelvű líceumként fog működni – mondta a miniszterhelyettes.

Ekkor kitört a botrány. Mindenki felugrált, üvöltött, dobolt. A miniszter urak elhagyták a termet, és Rădulici úr újra kézbe kapta a mikrofont. A terem most már Kincses Előd fejét követelte (Jos cu Kincses!, Trădătorul! stb.), azt állítva, hogy az ő kezdeményezésére történik mindaz, ami Marosvásárhelyen mostanában végbemegy.

Kincses Előd ügyvéd úr megpróbál beszélni velük, de a feltüzelt hallgatóság alig hagyja szóhoz jutni. Lehurrogják, és követelik, hogy árulja el annak a három román tanárnak a nevét, akiknek a kérésére telexet küldött a tanügyminiszterhez, és amelyben követelte, hogy a Bolyai líceumot azonnal állítsák vissza magyar líceummá.

Kincses úr nem tett eleget követelésüknek. (…)

(mózes)

Az előzmény

Mint mellékelt tudósításunkból kiderülhetett, a tegnapi, botrányba fulladt tanügyi „megbeszélés” egyik főszereplője Kincses Előd úr volt. Látszólag amiatt, hogy őt tartják az egész „Bolyai-ügy” értelmi szerzőjének. A múlt szombati, február 3-i ominózus miniszteri utasításról van szó. K. E. úr ebbeli szerepének hiteles szemtanúja is volt, Horváth Szabolcs, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója.

– Aznap híre kelt, hogy döntés született Bukarestben a vitatott iskolaügyben. Felkerestem Kincses Elődöt, hogy közelebbit tudjak meg a dologról. Közben bejött hozzá négy román kollega.

– Van nevük is?

– Matei Vasile, Seuchea Florina, Doboşiu Paula és Coman Gheorghe. Azt mondták, hogy látják, mennyire tarthatatlan a helyzet, tenni kell valamit. Javasolták, hogy a bolyais román tannyelvű osztályok különálló intézményként költözzenek az almérnökibe, és Kincses Előd továbbítsa ezt a kezdeményezést Bukarestbe. Így is történt, délben itt volt a telex Şora úrtól a szóban forgó változat szentesítésére…

Ez hát az előzmény. Kérdés, hogy a tanárok akciója jó szándékú lépés, vagy a K. E., esetleg Şora úr bőrére menő provokációt hajtottak végre?

(makkai)

(Népújság, 1990. február 10.)