Amire rááll a gyűjtő szeme

A fémek iránti, gyermekkorom óta tartó vonzódásom miatt nagy-nagy kíváncsisággal érkeztem hétfőn este dr. Madaras Sándor idegsebész főorvos kiállítására, ahol nem remélt meglepetések értek. 

Óriás vasszemekből álló vontatólánc, bilincs, mívesen, finoman kimunkált darabok, amelyek a funkcionalitás mellett díszítőelemként is szerepeltek, különleges formájú zárak, amelyek mind működőképesek, állatcsapdák, fejszék, bárdok, zsindelykészítő eszközök, vasalók, serpenyők és az érdekesség kedvéért hajsütő vasak (a női hiúság eredetéről sokat lehetne beszélni!) – sorolhatjuk a vasból készült tárgyakat, amelyek hétfőtől a marosvásárhelyi vár  B épületében tekinthetők meg. A vastárgyak mellett rézből készült török kávédarálók, gyertyatartók, csengők, kolompok, zörgők, kisebb és nagyobb hordócsapok sorát láthatjuk, továbbá finomabb, mívesebb ezüsttárgyakat is. Elrendezésükből kiderül, hogy miképpen válhat díszítőelemmé a fenyőághoz hasonlóan egymás mellé rendezett derelyevágók sora és az önmagukban is díszes dugóhúzók és üvegnyitók pannója. És még nem szóltunk a régen oly értékes olajtartó ónedényekről, és végül a gyűjtő saját készítésű ezüst ékszereiről, amelyek egy korábbi korszak eredményei. 

Mivel az elmúlt évek során különböző helyszíneken többféle gyűjteményét láthattuk (festmények, keleti szőnyegek, írott falvédők, néprajzi tárgyak, faliórák stb.), azt kérdeztem Madaras doktortól, hogy mit nem gyűjt. Amire érkezett is a pontos válasz: porcelánt, érméket és babákat. A kiállítás-megnyitón szenvedélyéről szólva elmondta: azt tanácsolták neki, hogy egy tárgyból sohase legyen ötnél több a tulajdonában, mert akkor elkezdi gyűjteni, amit már nem lehet abbahagyni. A gyűjtés ösztönös szenvedéllyé vált, amelynek során a tárgyak becsempészték magukat az életébe, miután felfedezte, hogy nemcsak használati, hanem esztétikai értékük is van. Gyermekkori emlékek is közrejátszottak ebben, a szomszédságukban levő kovácsműhely, ahol lenyűgözte a vas megmunkálási folyamata, ami véleménye szerint felér egy művészettel. Fiatalon saját magát is kipróbálta, amikor egy ládára vaspántokat készített. „A vasnak külön világa van” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy külföldi útjain elbűvölik a barokk és reneszánsz vasrácsok. 

Bevallása szerint a kiállítás egy hosszú önképző folyamatot tükröz, hiszen utána kell olvasni, jól meg kell nézni, hogy a vásárokban kiállított sok tárgy közül melyik képvisel értéket, hogy egy idő után már ráálljon a gyűjtő szeme. Továbbá azt is, hogy milyen „praktikákkal” lehet a régi tárgyakhoz hozzáférni, amelyekért, bevallása szerint, mindig tisztességes árat fizet. 

A kiállítás ötletgazdája Jakab István volt, ő ajánlotta, hogy a tárlat legyen a Forgatag része. Az elrendezés Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész esztétikai érzékét dicséri, a plakát Vészi Tibor munkája – hangsúlyozta Madaras doktor, aki bevallotta, hogy fémgyűjteményének az egynegyedét állította ki, és családjának is köszönetet mondott, hogy elviseli gyűjtőszenvedélyét. A tárgyakkal ugyanis, amelyeket az évek során összegyűjtött, egy múzeumépületet be tudna rendezni, ha valaki helyet adna a teljes kollekciónak, amelyben csak falvédőből 1600 van.