Antalffy Endre tanulmánya az iszlám oktatásról

Jeleztem a Népújság igényes olvasóinak, hogy érdemes áttanulmányozni Antalffy Endre, Marosvásárhely egyik legnagyobb tudós orientalistájának a hagyatékából az iszlámmal kapcsolatos előadásait, írásait, kéziratait. Szerencsére az özvegye, Szilágyi Mimi, mielőtt kivándorolt volna Izraelbe (az 1970-es években), a férje kéziratban lévő anyagait – előadásait, tanulmányait, kéziratait – legépelte, és beadta (eladta) az Állami Levéltár Maros megyei fiókintézményébe. Ezzel nagy szolgálatot tett, mert Antalffy Endre legtöbb előadását fejből tartotta, de előtte illendően felkészült, leírta magának az előadások szövegét. (Németországban élt orvosprofesszor fia – prof. dr. Antalffy András – is leírta, hogy az apjának félelmetes memóriája volt, egy tízoldalas szöveget kétszeri elolvasás után fejből tudott.) Nos, az alább közlendő tanulmányt is az özvegy gépírásában olvastam a Maros megyei levéltárban, és vittem számítógépbe, hogy megmaradjon az utókornak digitális formában. Az özvegy a tízoldalas gépelt szöveg végére odaírta, hogy ezt a tanulmányát a férje még 1910-ben közölte, de én nem találtam meg sehol digitális formában. Igaz, hogy Antalffy Endrének az iszlám iskoláiról írt tanulmánya több mint százéves, mégis rendkívül érdekes, és az iszlám világ előretörésével sajnos igen aktuális is lett. Érdemes odafigyelni Antalffy Endre megállapítására, aki még a XX. század hajnalán felhívta a világ figyelmét, hogy Kelet nyugalma és maradisága nem fogadja be a Nyugat értékrendszerének Keletre való nyomulását. Antalffy Endre több éven át volt az egyiptomi Ázhár mecsetegyetem (a „Virágok Egyeteme”) hallgatója, mint ilyen, talán a világtörténelemben a második magyar, akit a mecsetegyetem hallgatójának fogadott, jó 30 évvel Germanus Gyula előtt. Leírt sorai tükrözik a szemtanú hitelességét, és belülről ismerhette meg az iszlám oktatási rendszer szellemét. Antalffy Endre másodiknak fordította magyarra a Koránt (sajnos máig kiadatlan a fordítása, és az irodalomtörténészek is a legkiválóbb magyar orientalisták közé sorolják.)

Az iszlám iskolái

Az iszlám iskoláiról lévén szó, a szoros értelemben vett vallásos iskolákra gondolunk, melyeknek szervezete, szelleme, sőt tanításanyaga is teljesen az iszlám középkori hagyományain alapszik. Nyugat politikai térfoglalása Afrika és Ázsia területein a mohamedánságra nézve is új kultúrérdekeket teremtett. Ebben a tekintetben leginkább Egyiptomot, India iszlám hitű társadalmát s némileg Törökországot vehetjük például. Mindezekben az országokban elkerülhetetlenné vált az oktatásnak európai irányú szervezése is éspedig külön-külön, a viszonyaikra leginkább befolyó nyugati államokkal való kapcsolatuk s kulturális ráutaltságuk foka szerint. Ezzel szemben az iszlám vallásos iskolái szorosan megmaradnak a régi hagyományok keretei között, amint irányukat és feladatukat az iszlám célja s a középkorban kialakult sajátos tudományrendszere eredetileg meghatározta. Ezeknek az iskoláknak tipikus képviselője a kairói Azhár mecsetegyetem, az iszlám legrégibb (970-ben alapították) s mai napig is legjelentősebb mecsetegyeteme. Mint a színarab tudományosság tízszázados bölcsője. Hír és tekintély dolgában messze meghaladja Fez, Tunisz, Konstantinápoly és Kalkutta hasonló iskoláit. Falai közé seregestől özönlenek a tanulni vágyó fiatalok a világ minden tájáról, ahol csak mohamedán ember lakik: Marokkóból, Tuniszból, Szudánból, Zanzibárból, Törökországból, Afganisztánból, Perzsiából, Indiából, Kínából, még Jáváról is. Ez az etnográfiai tarkabarkaság, szőnyeges, mozaikos mecsetek Kelet káprázatos színvilágában adják meg a keretet az arabság iskolai éle-téhez, a mely éppen itt, Egyiptomban nagy hagyományokon indul a századokon keresztül ragyogó múltnak emlékeivel ékes. Még a középkor folyamán EGYIPTOM LESZ AZ ARAB TUDOMÁNYOSSÁG KÖZÉPPONTJA Kufa, Baszra, Káiruván, Kodova, Damaszkusz tűnő nyomdokain. Az iszlám szellemi ereje ettől az időtől kezdve Kairóba települ, hogy innen sugározza szép hatását az igazhívők milliói közé mind e mai napig. Kairó történetének szakaszait át- meg átszövik az arab műveltség fejlődésének pompázó adatai. Iskoláiról, az azokban nyüzsgő eleven életről, művészetet és tudományt pártoló egyiptomi szultánokról arab történetírók és földrajzírók könyveiben lépten-nyomon csodáló említés esik.

Ha csak szemezve válogatjuk is Mákrizi, Ibn Káldun, Ibn Batutah, Leo Africanus művelődéstörténeti adatait, mesésen gazdag képét kapjuk az egyiptomi arabság szellemi életének a XI. és XIV. század között. Az Ázháron kívül egész sereg főiskola áll még a tudomány szolgálatában. 

Mindezekben az iskolákban a leghíresebb tanárok tanítanak. Anyagi szükségleteikről a mai fogalmakat szinte meghaladó bőkezűséggel gondoskodnak alapítóik. A Hákim bi-ámr – Allahtól alapított „Tudomány és bölcsesség háza” – nevű főiskola könyvtárában ingyen adták a másoláshoz szükséges tollat, tintát és papirost. A Szultán Hászán mecsetben, mely manapság is Kairónak legcsodálatosabb építési remeke, alapítója száz növendék számára rendez be iskolát s fenntartására, tanárainak és növendékeinek ellátására óriási hitbizományokat köt le Egyiptom és Szíria legtermékenyebb vidékein. Ezeknek a birtokoknak a jövedelméből egy-egy tanárnak havonként 300 dirhem1 jut, s tanulók között pedig ugyancsak havonként 4250 dirhemet osztanak ki – a gazdag ellátás áldásain felül. A Baibars mecset konyháiban is naponként száz meg száz tanuló és szufi-növendék számára főznek ebédet. Ugyanebben a mecsetben egy külön tanfolyam is volt, hol az iszlám tudományok legfontosabbikát, a prófétai hagyományokat (hádisz) tanították a legnevesebb hagyománytudósok. E magas színvonalú iskolák megfelelő könyvtárakban se szűkölködnek, melyeknek gazdagsága úgyis nyilvánvaló, ha bizonyos kritikai tartózkodással fogadjuk is az arab források kerek számait. A kairói nagy kórházban, a Murisztánban 200.000 kötetnyi könyvet őriztek. Negyven könyvtárnak adott helyet Moiz helytartó palotája egymaga. Az El – Musztanszir könyvtár szétdúlásakor az elrabolt könyvekből több mint 100.000 Ibn El-Muhtarikra, Alexandria kormányzójára esik. Pusztai beduinok hatalmukba kerítik a könyveket szállító karavánt, az értékes Korán-példányok művészi börtábláit letépik sarunak, a papirosa azon helyben maradván, betemeti a futóhomok. Mákrizi szerint Ábiár mellett a puszta közepén egy nagy dombnak is „könyvek dombja” (Tall-el-kutub) a neve.

A tudományos szellem ezen általánossága mellett természetesen a nőktől sem marad elzárva a tudományok forrása. Tahir, Baibars szultán szerzetesnőknek is becsületére váló szigorú napirend során egy asszonytanár (sejka) tudós leckéinek a hallgatásában keresnek és találnak nemes vigasztalást. Dervis-klastromokban, öregek menedékhelyén mindenütt megkapaszkodnak a tudomány igéi. Így keletkeznek a tulajdonképpeni tanítóintézetek, a „medresszé”-ken kívül az iskolák különböző fajtái: achánks, a záviják, ribátok, melyek között pontos határvonalat vonni a régi adatok világából igen bajos, s nem is lehet ennek a rövid ismertetésnek a feladata. Az a sok mecsetrom, mely úgyszólván elborítja a mai Kairó területét, régi iskolák sűrű szaporaságáról beszél. De ez a példátlan jelenség a tudományos szellem élénkségéből egymagából nem volna megérthető, ha egy mesterséges ok is nem működött volna közre a létrehozásában. Ezt a mesterséges érvényesülő speciális intézményekben, az úgynevezett vakfban találjuk meg, mely a Fétimidák, Ejjubiták, de leginkább a mámluk szultánok zavaros uralkodása alatt a vagyonbiztosítás egyetlen módjául kínálkozott. Lényege a mi hitbizományainkéhoz némileg hasonlóan abban állott, hogy magánvagyonokat vallásos intézmények, mecsetek címére írtak olyképpen, hogy a kérdéses vagyonok igazgatása, jövedelmeik jelentékeny részének az élvezete a vallásos jog (seijje) erejével továbbra is az adományozó és utódai részére elidegeníthetetlenül biztosítva maradt. Az Egyiptomban általános safeita ortodox irány akkori gyakorlata a pénteki praedicatio (chutba) céljára ugyanazon városban egynél több mecsetet nem engedett meg. Ennélfogva nem volt más mód, mint az értékes vakfok hordozóiul szánt mecseteket iskolacélokra építeni. Ez magyarázza meg az iskolák özönét Egyiptomban a XVI. századot megelőző idők folyamán, s adja meg a kulcsot ahhoz a jelenséghez is, hogy a vakfok szétzüllésével ezeknek az iskoláknak az élete is semmibe vész. Egyedül az Ázhár állja ki az idők változásait. Szívósságának utolsó diadala, hogy 1898-ban Egyiptomnak másik négy régi főiskolája, a tantahi, alexandriai, damietti és dessuki is kormányzatilag az Ázhárba olvad, úgy, hogy tanrendjükben most már az utóbbinak a tanrendje irányadó. Ily módon az egyiptomi iszlám iskolázásában a jelent tekintve az egész vonalon egységes hatások érvényesülnek, amely hatások az Ázhárból indulnak ki, s ennek a múltjában s egész Keleten elismert tekintélyében nyerik szentesítésüket.

A mecsetiskolák tanításanyaga a XIV. század végén állandóan kialakult tudományrendszer alakjában lép elibénk. Ekkor ugyanis bezárul a tudományok kifejtésének kapuja (arabul ukfilabár-ulidstihád). A mohamedán tudományos szellem eredeti munkálkodásának eredményeképpen eddig a kapuzárásig egy tökéletesen kialakult hittudományi enciklopédia birtokába jut, melyhez – meggyőződésünk szerint – sem hozzáadni többet, sem elvenni belőle valamit nem lehet. Ez a tudományrendszer lényegileg a kinyilatkoztatás egyenértéke, tökéletes kifejtése a kinyilatkoztatás forrásaiban rejlő igazságoknak. A tudományos munkálkodásnak ezen rendszer megállapítása után nincs több keresnivalója az eredetiség terén. Az iszlám tudósa a XIV. század végétől többé nem „mudstahid”, kifejtő, hanem csak „mullaid”, másoló variáló, ki tudományos állításait „kalasejkibnfulán” tanította X.Y. doktor mondattal vezeti be, tehát mindig egy mudstahid nevében hirdeti.

A mohamedán vallásos iskolázás feladata a mondottaknak megfelelő különös jelleget ölt, úgy, hogy közvetlen célja nem az értelem fejlesztése, önálló szellemi munkára nevelés, hanem az említett tudományrendszernek nemzedékről nemzedékre átörökítése lesz. Igaz, hogy ennek a feladatnak a keretében erkölcsi célok is érvényre jutnak. Hiszen maga a tudomány is az iszlámban mint az erkölcsi tökéletesség feltétele jön tekintetbe. Mohammed alakja a Korán és prófétái hagyományok fényében mint erkölcsi ideál lebeg a muszlimok szeme előtt. A tudós, az „álim” az ő tökéletességének mása és örököse, s mint ilyen, eleven példája a hívők szemében a próféta erényeinek. Hivatásának minden oldala ily módon a tökéletesség fokát kell hogy tükrözze. Tökéletesnek kell lenni a tudományban, a tanításban, a hívők lelki vezetésében, jellemben, a szóbeli kifejezés művészetében, fellépésben, egyéniségének hatásában és főképpen vallási cselekedeteiben (ibadet). Az erkölcsi tökéletességnek ez a foglalatja a tudományokban gyökerezik, melyeknek megállapított egésze a hitbeli és erkölcsi kötelességekben oktatja ki és irányítja Mohammed követőinek seregét.

(Folytatjuk)