Apró szentek és nagy örömök aprószentek napján

A karácsonyi ünnepkör népszokásaiból

A karácsonyi ünnepkör egyik jeles dátuma december 28-a, aprószentek napja. Aprószentek napjához Európa-szerte gazdag egyházi és népszokáshagyomány kapcsolódott. Legismertebb a vesszőzéssel, virgácsolással, korbácsolással járó aprószentekelés, melyet változatos formákban gyakoroltak és éltetnek napjainkban is erdélyi, különösen székelyföldi néprajzi tájainkon.

Vesszőkkel, zöld ágakkal: egészséget, növekedést és sok egyéb jót

Máig féltve őrzöm a marosszéki Székelyhodosról Máthé Jóska aprószentekelő vesszőjét, ami nem is vessző, hanem nyolc vékony fűzfaágból összefont ostornyaláb. Nagyapjával fonták aprószentek napjára öt évvel ezelőtt. Ezzel járta végig a tízéves fiú a rokonokat, ismerősöket és minden családot, ahol kislány is volt a háznál, barátjával, Jánosi Szilárddal. Hozzájuk csatlakozva bepillanthattunk e népszokásunk mai életébe, átélhettük a vesszőzőkkel, mustármaghintőkkel, valamint a megvesszőzöttekkel annak szép rendjét. A mustármagot csak szóban említették, hogy hozták volna, a vesszőkkel cselekedtek is: finoman megérintették a kislányok hátulját, miközben ezt mondogatták: „Aprószentek, Dávid, Dávid! Nagyot nőjön a leány!”Az anyukáknak pedig ezt: „Aprószentek, Szent Dávid! Egészséggel viselje!”. Mindenütt jól fogadták őket, öröm sugárzott az arcokról. Kínálták is mindenfélével, igaz, legjobban az aprópénznek örültek.
 Sokáig őriztem két másik aprószentekelő „tárgyi dokumentumot” is az ezredforduló idejéből, de azok már elszáradtak. Az egyiket az udvarhelyszéki Varság gyermekeitől kaptam. Az kirügyeztetett fűzfavessző volt, zöld borókafenyőágak (borsika)  közé téve. Hosszú köszöntő versüket is lejegyeztem, íme néhány sora: „Mi is elindultunk Heródes nyomdokán,/ Nem karddal, nem fegyverrel,/ Hanem kis gyönge vesszőcskékkel,/ Hogy megszenteljük e napot,/ Az ártatlan Jézusnak pártfogói vagyunk”. A másikkal a szomszédos Zetelaka legényei ajándékoztak meg, amikor aprószentek napjára virradólag végigjárták a leányos házakat, és megengedték, hogy néhány helyre mi is elkísérjük, ha már „dokumentálódni” szeretnénk. Az ő vesszőzőszerszámuk télen is zöld borsikaágakból összerakott, afféle dús vesszőnyaláb volt. A zetelaki legényekkel házról házra, leánytól leányig ismétlődő szertartásos, dramatikus játéknak lehettünk tanúi. Karácsonyi szent énekkel kezdték a kapu előtt vagy az ablak alatt, aztán egy „hallgatót” fújtak, végül egy „gyors csárdást”. Ennek éneklésekor felgyúlt a házban a fény, jelezve, hogy fogadják őket. Bent hosszú köszöntőt mondott a szószóló legény, aztán szóban mustármagot szerettek volna hinteni, de inkább egymás után vagy egyszerre többen, egészséget kívánva, a zöld ágakkal megveregették a leányok hátulját. Azok nemhogy haragudtak volna ezért, sőt! Megkínálták a legényeket
inni-, ennivalóval, és szalagot kötöttek a vesszőjükre. Régebb egész jelrendszere volt annak, hogy melyik legénynek milyen színű szalagot kötött a leány, és az mit jelentett a kapcsolatukban.

A bibliai aprószentek, vesszőzés és mustármaghintés

 A bibliai karácsonyi történet szerint az aprószentek azok a két éven aluli fiúgyermekek, akiket Heródes király megöletett Betlehemben a napkeleti bölcsek látogatása után, azzal a szándékkal, hogy a megszületett Messiást is elpusztítsa. Az egyház vértanúként tisztelte az aprószenteket, és a naptárkészítők közvetlenül a karácsonyi ünnep utánra, december 28-ra rögzítették emléknapjukat. A mai ember számára furcsának tűnhet, hogy az aprószentekelésben egészséget, növekedést és termékenységet biztosító rítuscselekvést is gyakoroltak, és hasonló értelmű varázsszövegeket mondtak, nemcsak e fenti változatokban, hanem úgy általában. De ezen nincs mit csodálkoznunk, legtöbb kalendáris ünnepi népszokásunk igen összetett, többrétegű, többjelentésű, többfunkciójú kulturális jelenség. Az Élet, a Növekedés és az EGÉSZSÉG biztosításának ősi, rituális mentalitása, óhaja és cselekvésmódja itatódott át a betlehemi gyermekgyilkosságra való emlékezéssel és emlékeztetéssel. De nem akármilyen vesszőkkel lehetett ám egykor aprószentekelni! Az aprószenteki vesszőket a középkorban az egyház megszentelte, szentelménynek tartotta, megáldotta, és ezt az áldást közvetítették a vesszőzéssel. Azt is kiderítették a kérdéssel behatóbban foglalkozó szakemberek, hogy már a 15. századi egyházi iratokban olvashatunk a magyar népi aprószentekelésről, nem éppen dicsérőleg, mondván, hogy „sok rosszat és bűnös dolgot kevernek ehhez a szokáshoz”. Ugyancsak bibliai eredetű az aprószentekelés másik eleme, a mustármaghintés vagy mustármagkérés. Ezt a mustármagról szóló evangéliumi példázat (Máté 13.31-32) ihlette, hiszen a legkisebb a magok közül, mégis akkora fává nő, hogy az égi madarak fészket rakhatnak reá, a gyermekek és Isten országának növekedését is példázza.

Az esztendő egyik legmozgalmasabb napja

 Nézzünk körül erdélyi, különösen székely falvainkban e vesszőző és mustármagozó aprószenteki napon. Kik, hol és milyen formában gyakorolták úgy száz évre visszamenőleg? És mostanában mi célból fognak vesszőt, és akarnak mustármagot kérni vagy hinteni? Az elmúlt évtizedekben végzett gyűjtésünk és az idevágó szakirodalom alapján röviden úgy lehetséges valamennyire átfogó képet nyújtani, ha a területi és a felekezeti hovatartozás mellett aprószentekelő napunk időrendjére, a résztvevőkre és a cselekmények kinyilvánított vagy mögöttes üzenetére irányítjuk figyelmünket.
 Vesszőzés korán reggel a családban, rokonságban. Ez lehetett az egyik legrégebbi formája, amint arról Bod Péter tudós prédikátorunk is megemlékezett a 18. század közepén: „Ezen a napon a gyerme-kecskéket jó reggel vesszővel megütögetik az Atyák vagy mások annak emlékezetére, hogy a gyermekek szenvedtek Krisztusért, s ezeknek is szenvedni kell a világi életben”. Nos, az elmúlt száz vagy ötven évben már nem kellett szenvedni a vesszőzéstől, hiszen gyöngéden és játékos formában zajlott mindenütt. A családban történő vesszőzés a protestáns hagyományú székely mezőségi, nyárádmenti, Kis-Küküllő menti, sóvidéki falvakra volt inkább jellemző. Legtöbb helyen viszont már csak az idősek gyakorolták, de a gyergyói katolikus falvakban az ezredfordulón is élő családi népszokás (például Gyergyóújfaluban, Gyergyóre- metén). Ide sorolhatók azok a változatok is, amelyekben nem a szülők vesszőzték meg gyermeküket, hanem ezt rokonra vagy szomszédra bízták. Oda küldték a fiúgyermeket mustármagot kérni, ezt ő kellett megkeresse, például az ágy alatt, s amíg keresgélte, vesszővel, seprűvel a fenekére vertek, aztán jutalmul megajándékozták. Ez is a protestáns falvak sajátossága (például Szabéd, Szentgerice, Márkod, Kibéd, Sóvárad, Parajd). Legtöbb helyen viszont már csak az idősek emlékeznek erre is.
 Délelőtt a gyermekek vesszőztek vagy vesszőznek napjainkban. Itt már a gyermekek kezében a vessző, mint láttuk Székelyhodoson. A vesszőzésben megtestesülő üzenetet ők közvetítik, ők a végrehajtók. Nem kis változás ez! A mustármagkérés pedig mustármaghintéssé vagy legalábbis ennek szándékává változik a Felső-Nyárád menti Szentföldtől és Sóvidéktől kezdődően az udvarhelyszéki, gyergyói és csíki falvakban. A köszöntők egyre hosszabbak, és utalnak a bibliai történetre, szertartásosabb a vesszőzés is (például Jobbágytelkén, Illyésmezőben, Atyhában, Varságon, Oroszhegyen), de nem marad el az egészségkívánó mondóka sem, például Gyergyóremetén: „Hogy az új esztendőben meg ne varasodjék!” A gyermekek általában hároméves kortól tizennégy éves korukig aprószentekelnek, akkor egy-két év szünet következik, aztán legényekül folytathatják. Kötelező fogadni őket, és a húsvéti locsoláshoz hasonlóan adományokkal, leginkább pénzzel ellátni.
A délután, este vagy éjszaka a legények ideje. A legények aprószentekelésének is többféle változata van, de közös bennük, hogy ők csak a leányos házakat keresik fel. Mehetnek egyedül is vagy ketten-hárman, de jellemzőbb, hogy csoportosan, énekszóval, zeneszóval, ahogyan Zetelakáról jeleztük. Az olyan nagy településeken, mint Zetelaka vagy Varság, Oroszhegy, Gyergyószárhegy, Gyergyóremete vagy a távolabbi Nagykászon, több korosztályú, jól szervezett legénycsapat aprószentekelt. Közülük a besorozott regutáké, katonalegényeké volt a legfontosabb. A legénycsapatokat a leányos családoknak fogadniuk illett, ha megtörtént, hogy nem fogadták, a legények elvihették jó messzire a gazda kapuját (Zetelaka), vagy a tyúkokat kezdték „varrogtatni” (Jobbágytelke). Az esemény szokásrendje, forgatókönyve is (sok helyi sajátossággal, játékos mozzanattal, párbeszéddel) hasonló a zetelakihoz.
Hadd álljon itt ezekből egyetlen varsági példa.
A vesszőzést a beköszönő legény kezdi, megfogja a házi leány kezét, körbeforognak, s míg a hátuljára ver a zöld ágakkal, a neki való mondókát recitálja: „Aprószentek, Dávid, Dávid,/ Számos esztendőben/ Érjed aprószentek napját,/ Örömmel, egészséggel,/ Kedves szeretőddel együtt”. Ez a példa is jelzi, hogy a legények aprószentekelése az eddigieken túl újabb jelentésréteggel gazdagodott, a párkapcsolattal, a szexualitással, ahogyan ez más ünnepi népszokásaink esetében is megfigyelhető.
 Felnőtt férfiak aprószentekelése. Végül arról is szót ejthetünk, hogy fél évszázaddal ezelőtt néprajzi vidékeinken a házas férfiak is eljártak egyénileg vagy kisebb csoportban aprószentekelni komák, barátok, rokonok családjához. Erre vagy korán reggel került sor, hogy sokukat még az ágyban találják, és ott vesszőzzék meg, vagy a délutáni, kora esti órákban. Az asszonyok játékos megvesszőzését kötetlen beszélgetés, poharazgatás követte. Mára ez a szokásforma teljesen kimaradt vagy szórványossá vált, de nem mindenütt. Székelyhodoson az elmúlt évtizedben is jártak, összetársult hat-hét férfi, este kilenckor indultak, hajnalig aprószentekeltek „örömben, egészségben”, jókedvvel, de kikötötték, nem illik senkinek berúgni. A közösségi szabály az íratlan törvény. Ez is egyik jelentésrétege az aprószentek ünnepének.

Aprószentekeljünk!

Heródes katonái fegyvereinek állítólag száznegyvennégy-ezer fiúgyermek esett áldozatul, de a megszületett Megváltót nem sikerült megtalálniuk és elpusztítaniuk, Mária és József Egyiptomba menekítette. A bibliai aprószentekre emlékező erdélyi, székelyföldi gyermek, ifjú és felnőtt „apró szentjeink”, a család, az édesanyák, a leánykák és leányok a teljes közösség megmeneküléséről, megmaradásáról tettek és tesznek hitet, vesszőikkel és zöld ágaikkal a közösség óhaját-vágyát sűrítik sok örömmel kísért játékos szertartásba. Kicsiben benne emberi mivoltunk lényege. S hogy az idén, ez újabb „heródesi időben” nem járhatnak, vagy csak szórványosan, szűk családi körben élhetnek vele, legalább gondolatban és érzelmekben aprószentekeljünk mindannyian!