Arafat versus Băsescu, avagy piaci modellek összecsapása

• 2012-01-31 14:31:03

• Kósa András

Az idei év az egészségügyi törvény vitája kapcsán egészen magas politikai szinten kialakult – majd a megszokottól eltérően, a lakosság szintjén is lecsapódott – konfliktussal indult, amelyet röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy Traian Băsescu elképzelése szerint a sürgősségi szolgálatokat is piaci alapon kell szervezni, amivel tehermentesíteni lehet a most pazarló állami kiadásokat.

Az idei év az egészségügyi törvény vitája kapcsán egészen magas politikai szinten kialakult – majd a megszokottól eltérően, a lakosság szintjén is lecsapódott – konfliktussal indult, amelyet röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy Traian Băsescu elképzelése szerint a sürgősségi szolgálatokat is piaci alapon kell szervezni, amivel tehermentesíteni lehet a most pazarló állami kiadásokat. Ezzel szemben a sürgősségi betegellátás romániai rendszerét a kilencvenes évek elejétől kialakító, azt magánalapon elindító, majd állami programmá integráló Raed Arafat lemondott egészségügyi minisztériumi helyettes államtitkári pozíciójáról, hogy nyomatékosítsa a törvénytervezettel szembeni egyet nem értését. Az unalomig megszokott és a frontok kapcsán tökéletesen ismert talk show-viták helyett a mostani konfliktus kikerült az utcára. Cikkünk azonban nem az utcai megnyilvánulások hatását elemzi, hanem a kérdés közpolitikai oldalát igyekszik kiemelni, hiszen éppen erről volt szó a legkevésbé – politikai pártok és szereplők sokkal inkább saját tőkéjük növelése érdekében igyekeztek (inkább rosszul) kihasználni a lehetőséget.

Közgazdasági tanulmányainkból tudjuk, hogy a piac nélkülözhetetlen eleme a verseny, ahol a szereplők a gazdasági kapcsolatokból adódó előnyök megszerzéséért érintkeznek egymással. Ennek megfelelően két tiszta típusát ismeri az elmélet, a tökéletes piacot (versenyeztető piac, rengeteg eladóval és rengeteg vásárolóval) és annak tökéletes ellentétjét, a monopóliumot (egyetlen eladóval és rengeteg vásárlóval). Egyik végletes elméleti megközelítés (a libertáriánus piacgazdaság és a kommunista államszerkezet) sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az államszervezés állandó korrekcióval él. A jóléti állam kialakulása éppen a piaci korrekció miatt alakult ki, hiszen léteznek természetes monopóliumok, külső gazdasági hatások, információs aszimmetriák, de ugyanakkor közjavak is. Briggs 1961-es tanulmánya a jóléti államokat a következőképpen határozta meg: „… az egyéneknek és családoknak egy minimális jövedelmet garantálnak, amely független munkájuk vagy tulajdonuk piaci értékétől; […] leszűkítik a gazdasági bizonytalanság mértékét, lehetővé téve az egyének és családok számára bizonyos társadalmi kockázatok (pl.: betegség és munkanélküliség) kezelését, amelyek személyes és családi krízishelyzetek forrását jelentenék; […] státusából s osztály-hovatartozásától függetlenül bizonyos kiválasztott szolgáltatások esetében a lehető legmagasabb szintű ellátást biztosítják minden állampolgár számára.” Vagyis a jóléti állam megszervezése lehet egy politikai stratégia, meghatározható a neki tulajdonított fő funkciók megléte alapján, illetve a működő intézmények szintjén. A mostani vitában ezek keverednek.

Miközben intézményi szinten az új (visszavont) egészségügyi törvény megnyitotta volna az utat a magán mentőtársaságok piacra történő belépése előtt, addig Arafat a jóléti állam egyik funkcióját igyekszik védeni a SMURD monopóliumának fenntartásával (szerinte állami eszközökkel így ellenőrizhető/működtethető a rohammentő-szolgálat). Vagyis két különböző síkon jelent meg a vita, ráadásul erre rátevődött az utcai megmozdulások politikai kihasználásnak lehetősége. S ebben a helyzetben tulajdonképpen inkább választási kampány része lett a kérdés, ami ennél azért többre érdemesült…

Sokkal inkább érdekes, hogy a törvényjavaslat megjelenése után mintegy 40 magánvállalkozás kezdett jelentős beruházásokba, már ami a mentőkocsik vásárlását és felszerelését illeti. Vagyis – hacsak le nem nyelik a veszteséget – az éves szinten 200 millió eurós állami kiadásért folyó küzdelem tovább fog folytatódni (Băsescu elképzelése szerint 70% állami, 30% magán lett volna). Kérdés, hogy ez miként jelenik meg a választási kampányban, akár a kampánytémák, akár a kampányfinanszírozás terén?

Közpolitikai szempontból persze ennek vannak egyéb aspektusai is, amelyek azonban nem merülnek fel: vajon mely közszolgáltatásokra is vonatkozik? (A rohamkocsikra, esetkocsikra, orvos nélküli mentőegységekre, mentőkocsikra, esetleg a légimentésre is?) Erről ma már kevésbé van szó. Egyesek inkább pózolnak a hazatért Arafattal mint nemzeti hőssel, akitől politikai tőkéjük növelését remélik, s közben természetesen a köztársasági elnök is a nép szavára fogékonynak mutatkozik azzal, hogy visszavonta a törvényt.