Árpád pajzsra emelése

A magyarság eredetéről a nyelvtudomány tesz tanúságot, a képzőművészek művekkel örökítették meg a jelentős történelmi eseményeket.

Kovács Mihály: Árpád pajzsra emelése. A zenélő órán levő képmásolat. A reprodukciót Keresztes Péter készítette

A magyarság eredetéről a nyelvtudomány tesz tanúságot, a képzőművészek művekkel örökítették meg a jelentős történelmi eseményeket.

A magyarság Kr.u. az V. század közepe táján kezdte el vándorlását, s 800-ig a Kaukázus, a Kaspi-tó és a Volga által behatárolt területen telepedett le. 800 táján Levédiába vándoroltak. A Don vidékéről nyugati irányba haladtak, és fejedelmet választottak, Árpádot, akit akkori szokás szerint pajzsra emeltek. Az ő vezetésével jöttek be őseink a Kárpát-Duna-medencébe. A magyarság honfoglalása egy évtized alatt, 896–906 között történt, a honfoglaló vezér Árpád fejedelem volt, aki 907-ben halt meg.

Árpád pajzsra emelése adott témát a magyar alkotóknak. Kisfaludy Károly író és festő (1788–1830) rajzolta meg Árpád emeltetése című képét, melynek hatására Vörösmarty Mihály Árpád emeltetése című versét írta. Ebből idézek:

„Nézz Árpádra magyar, ki hazát állíta nemednek;

Nézd s tiszteld képét Álmos fejedelmi fiának.

Őt magas Ung mezején vérontó férfiak és bölcs

Hadvezetők szabadon választván harcos urokká,

Bátor örömriadás közepett pajzsokra emelték.”

A történelmi tárgyú festmények, szobrok, domborművek múzeumok, képtárak kincsei. Egynéhány festőt említek meg: Kovács Mihály: Árpád pajzsra emelése, Munkácsy Mihály: A honfoglalás, Than Mór: Attila lakomája, Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása, Benczúr Gyula: Hunyadi búcsúja, Madarász Viktor: Bethlen Gábor tudósai között, Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása.

19. századi alkotóművészeink történelmi tárgyú képeiken a hősök vitézségét, tetteiket, a magyar nép örömét, ünnepét és gyászát örökítették meg.

Kovács Mihály Tárkányi Béla kérésére festette Árpád fejedelemmé választása című képét. Tárkányi egri egyházmegyei kanonok, költő volt, a történelmi festészet híve. Tárkányi 1853-ban rendelte meg a képet. Kovács Mihály a festményt 1854-ben a budapesti kiállításon mutatta be, ahol nagy tetszést aratott. Barabás Miklós festőművész elismerően nyilatkozott róla, nagyszerű kompozíciónak tartotta. A festmény 20-21 láb hosszú, magassága 12 láb, kb. 630x390 cm, a Nemzeti Múzeumban kapott helyet. Tárkányi felkérésére Kovács Mihály oltárképeket is festett.

Sok történelmi tárgyú festményről későbbi alkotók másolatot készítettek, kis méretben, azok sem megvetendők.

Egy korabeli órásmester egy festőművészt (neve ismeretlen) kért meg Kovács Mihály képe kicsinyített másának (72x56 cm) elkészítésére. A képmásolat az órásmester által készített zenélő óra dobozának előlapjára került. A zenélő óra mechanikus szerkezet, forgó hengerét tűsorok borítják, melyek egy acélfésű különböző hosszúságú fogait pendítik meg, s így hangzik fel a zene. A zenélő órát neobarokk keretbe foglalta, s az óra számlapja a képráma tetején magaslik ki. A zenélő szerkezet a fémlemezre festett kép mögötti fadobozban működik, s rövid bécsi műveket pendít meg. Mindez szép látvány, zenéjét hallgatni kellemes.

A fotográfia és a nyomdatechnika fejlődésével a nagy történelmi festményekről reprodukciókat készítettek, és hasonló méretű (72x56 cm) színes képeket nyomtattak egyrészt nemzetnevelés, másrészt eladás céljából. Ilyenformán a történelmi képek lakások falára kerültek, azokat díszítették és emlékeztettek a nagy történelmi személyekre és eseményekre. Így: Munkácsy Mihály: A honfoglalás, Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása, Dudits Andor: Az ónodi országgyűlés, Zichy Mihály: Deák Ferenc ravatalánál.

Sajnos, a régiségkereskedők felvásárolták a színes nyomású képeket, s legtöbbet külföldön adták el. Így tehát azok itteni lakások falain ma már ritkaságnak tekinthetők.

Keresztes Gyula