2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A járványügyi intézkedések egyelőre nem teszik lehetővé az igazi avatóünnepség megszervezését, de az újonnan elkészült szovátai piac átadását nem halogatták tovább: múlt héten a virágárusok vették birtokba, ezen a héten az élelmiszerpiac is odaköltözik.

Székely kapuval és parkolóval ellátott új piacra járhatnak ezután a szovátaiak
  Fotó: Gligor Róbert László


 Néhány szovátai úgy gondolta, az új létesítményt mégsem lehet úgy birtokba venni, hogy valami „csődület” ne társulna hozzá, így szombaton délelőtt a gyanútlan virágárusok arra kapták fel a fejüket, hogy hirtelen sokan begyűltek az eső elől a fedett vásártérre. Egyszer csak muzsikaszó csendült fel az egyik sarokban, néhány lány énekelni kezdett, majd fiatal táncosok csatlakoztak hozzájuk, és csakhamar szép performansszal lepte meg a piacra látogatókat a helyi Sirülők néptánccsoport.

 Fülöp László Zsolt polgármester emlékeztette a helyieket, hogy a „dollárpiacként” emlegetett kicsi piac évtizedekig szolgáltatta a város lakói számára a napi élelmet a Küküllő és Nyárád vidékének termelői révén. A kétezres évek elején a városvezetés lefedte a piacot, és kibővítette, a „köztér kárára és az emberek javára”, ez szolgált élelmiszerpiacként a mai napig. Szovátán igen nagy igény mutatkozik rá, egyrészt az élelmiszerszükséglet miatt, másrészt itt találkoznak, beszélgetnek az emberek. Meg is fogalmazódott egy új, nagyopbb piac építésének ötlete, amely számára a városvezetés az eddigitől alig két-háromszáz méterre találta meg a megfelelő helyet, a volt „gazdasági udvart”, az egykori bikaistálló helyét, a későbbi tűzoltóállomást, amely a lakótelepekhez is közel van, és a közlekedés szempoltjából is megfelelő az elhelyezkedése.

 Szombaton délelőtt néptáncosok jelentek meg el a piacon, performansszal lepték meg a látogatókat


 A népies elemeket és erdélyi értékeket tükröző új piac megtervezését a magyarországi Formaterv cégre bízták, a terveket a csíkszeredai Gál Szabolcs honosította, az építkezést a helyi Sovilux (Káli Levente és Siklódi László) valósította meg az idén. Amikor a fedett vásárcsarnokot próbálták betájolni az udvaron, arra gondoltak, hogy a már létező épületben tej- és húsüzletet alakítanak ki, de csakhamar rájöttek, ez nem lesz megfelelő, ezért az önkormányzat lebontatta, és  a következő néhány évtizednek szánt, időtálló, új épületet rendelt. Az új létesítmény tervezésénél azt is figyelembe vették, hogy a város látványosan fejlődik, és azt is, hogy a kicsi piacot húsz év alatt kinőtte. Fülöp László Zsolt polgármester megígérte: kiemelt figyelmet fog fordítani a piac működésére, ezt várja el az alkalmazottaktól és az elárusítóktól is, hiszen a létesítménynek ez a célja, hogy a város lakóit szolgálja. Az elmúlt napokban a virágárusok kaptak helyet az új piacon, a héten az élelmiszerpiac is átköltözik a régi helyéről, és hamarosan befejezik és átadják a tej- és húsüzlet épületét is.

 A hangulatos, parkolóhelyekkel ellátott piac bejáratához az önkormányzat székely kaput állított fel nemrég, amelyet a szovátai ifj. Szász Mózes és Márton Á. Levente készített. Ez a Dobos Sándor által 1943-ban készített kapu mása, amelyet a mai lakók csak fényképről ismertek, de most újra ott díszeleg, néhány méterre az eredeti helyétől.

 Az utolsó napjait „élő” kicsi piacra betérve megtudtuk: a termelők örülnek, hogy a mostani szűkös helyről tágas, világos, új, ízléses standokkal ellátott piactérre költözhetnek.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató