Átváltozások

A szőke fürtű apróság csupa varázslat, egyik percben szelíd pitypang, majd gyors röptű madár, süvítő szél. Negyvenes nő lépked a nyomában, egész lényét belengi valami különös nyugalom. Olyan, mint egy sziget, amelyet körülölel, de birtoklón sosem érint a hullámzó idő. Többször láttam már a kislánnyal, beszélgettünk is párszor. A mögötte húzódó út azonban csak legutóbbi találkozásunkkor kezdett körvonalazódni.

– Azok a régi kirándulások, azokról kellene írni – ragyogott fel a tekintete, miközben nyolcvanas évekbeli önmagának adta át a helyét a padon. – Akkoriban a bútorgyárban dolgoztam. Szombaton is hétköznapi program szerint folyt a munka, de én rendszerint délben elkéreztem. Írásos engedélyre volt szükség a távozáshoz. A gyárból aztán szaladtam a vonatállomásra, már várt ott a baráti társaság. A Maros völgyébe utaztunk, Ratosnyára, Gödére, mikor hova. Emlékszem, akkoriban fürtökben csüngtek a fiatalok a szerelvényeken, szinte lehetetlen volt kiszűrni a potyautasokat. Rengeteget kacagtunk, szórakoztunk az úton, ha mások is éppen a mi „felségterületünkre” akartak felszállni, a társaságunkban levő fiúk grimaszoltak, bohóckodtak, hogy elriasszák a betolakodókat. Mindenféle kalandban volt részünk akkoriban. Egy alkalommal otthon felejtettük a menedékház kulcsát, így ott-tartózkodásunk alatt végig az ablakon keresztül közlekedtünk. 

– A munkatársaiddal kirándultál?

– Nem, a kollégáimtól valahogy elszigetelődtem. A kilencvenes évek elején, amikor elkezdődtek a leépítések, és engem is egy más részlegre helyeztek, el is jöttem a gyárból. A MADISZ-nál kezdtem dolgozni. Könyvek, folyóiratok kiszállításával foglalkoztam, illetve táborok szervezésében és más irodai munkában is részt vettem. Akkoriban tanultam meg az előkönyvelést. Kezdetben nagyon szerettem az ottani légkört, de aztán eljött a váltás ideje. Azután több cégnél is kipróbáltam magam, még egy sportüzletben is. Nagyon élveztem azt a munkát, mivel egy csomó új dolgot tanultam, többek között a kötelekről. Közben férjhez mentem, megszületett a nagyobbik lányom. Nemsokára pedig gyökeresen megváltozott az életünk.

– Mi történt?

– Ötéves volt a lányom, amikor utolérte az első epilepsziás roham. Két héttel korábban influenza elleni védőoltást kapott, úgy gondolom, az válthatta ki a rohamot, addig ugyanis nem volt semmi gond vele. Kivizsgálások sorozata következett, orvostól orvosig jártunk. Nagyon nehéz időszak volt. Mindketten dolgoztunk a férjemmel, a nagyszülők segítettek a lányom gondozásában. Ő közben elkezdte az iskolát, és sikerült is tíz osztályt elvégeznie. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy teljes értékű élete legyen, kirándulni is gyakran vittük. De sajnos nála a betegségnek egy nagyon súlyos formája áll fenn, ami idővel szellemi leépüléssel jár. Már mutatkoztak erre utaló jelek. Jelenleg ötféle gyógyszert szed, a rohamokat azonban a kezeléssel sem lehet teljesen megszüntetni. Általában pár hét nyugalom után egy zűrösebb időszak következik, amikor naponta többször is rosszul lesz. 

– Végig dolgoztál ezekben az években?

– Sokáig. Az orvos, akihez jártunk, mindegyre rám kérdezett, hogy mire várok, javulás úgysem lesz, intézzem már el az iratokat, hogy a lányom személyi gondozója lehessek. Hosszú évek teltek el, mire megtettem ezt a lépést. Azóta folyamatosan a nagylányom mellett lehetek, és a kicsire is jut bőven időm.

– Őt hogy fogadtad?

– Amikor megtudtam, hogy újra várandós vagyok, már betöltöttem a negyvenet. Persze, örültem, de féltem is, hogy problémák merülhetnek fel a szülésnél az életkorom miatt. A nőgyógyászom azonban megnyugtatott, azt mondta, ha a második gyereket várom, nem vagyok késésben. Nem is volt semmi gond. A kislányom igazi ajándék, az érkezésével én is megfiatalodtam. Minden nap felfedezek valami újat a világból, rácsodálkozom a körülöttünk lévő rengeteg szépségre, amiről korábban semmit sem tudtam. 

– A lányok között milyen a viszony?

– Nagyon szeretik egymást, persze, néha összekapnak, ahogy az már testvéreknél lenni szokott. A kicsi tudja, hogy beteg a nővére, a rosszulléteinél is rendszerint jelen volt. Sosem ijedt meg, csak odaszaladt hozzám, és hívott, hogy siessek, mert a tesója „berohamozott”. Egy alkalommal azt suttogta a fülembe, úgy szeretné, ha a nővére egyszer egészséges lenne. 

A vonatállomásra robogó, nyolcvanas évekbeli lány helyén jó ideje újra a nyugodt arcú, középkorú nő ült. Az apró varázslólány hirtelen odalibbent hozzá egy csúszda mögül, és már vitte, emelte is magával a magasba a gesztenyefák levéltenyerei közé, oda, ahol a fény születik.