A legutolsó pillanatban, másfél-két órás, sokdimenziós küzdelem után mégis megmozdul az az egyetlen, eddig furamód láthatatlan tojás, ami magában rejti a következő történet ígéretét.
A legutolsó pillanatban, másfél-két órás, sokdimenziós küzdelem után mégis megmozdul az az egyetlen, eddig furamód láthatatlan tojás, ami magában rejti a következő történet ígéretét – a filmvásznon rendszerint így végződnek a többfelvonásosra tervezett világvége történetek. A virtuális falvédőről lekászálódva hamar megtapasztalhatjuk, hogy hétköznapi forgatókönyveinkben sem ritka az efféle „happy end”. Aki például rég megfeledkezett a növényi eredetű tudatmódosító szerek körül keletkezett viharokról, a jelenség megfékezésére elhivatott szereplők évekig játszott „húzd meg ereszd megjéről”, az most álmélkodhat az online égbolton újra feltünedező – vagy mindig is jelen volt – felhőcskéken. Egy hét sem telt el a becsengetés után, máris elkezdtek szaporodni a médiacsatornákon a – világhálóra költöztetett – álomboltok áruit rejtegető, diákokról szóló hírek. Természetesen legtöbbször az iskolák közelében zajlik a feketepiac, legalábbis itt érik tetten a rendőrök az etnobotanikus szerekben „utazó” fiatalokat, akiket folyamatosan – ebben az időszakban is – különféle tájékoztató kampányokkal próbálnak jobb útra téríteni. Hogy mennyire eredményesen, az az elmondottakból kiderül. Mert – a kábító kínálat állandó frissítésén, a betiltott termékek azonnali pótolásán fáradozó – „árnyemberek” éberségben, gyorsaságban minden hatósági aggodalmat leköröznek. Míg az állami tízórai heteket késhet
„elmulaszthatatlan” formaságok miatt, álomboltosék nem hagyják ki az évnyitó utáni napokat. Az internetes hírforrások szerint a „repedő tojás” hasonlata – egyelőre – csak a fővárosra és Konstancára vonatkoztatható, de a tetten ért diákok esete az ország távolabbi megyéiben is jelzésértékű lehet. Sok szó esett már a legójátékként alakítható, minduntalan alapjaiban megváltoztatott tanügyi rendszer mellékhatásairól, arról, hogy az iskolai éveket uraló káoszban miféle segédeszközökkel próbálják megtalálni önmagukat a fiatalok. Biztos, hogy nem kizárólag a tanintézetek felelőssége megóvni a diákokat az „édes álomtól,” a legfőbb védelmet az otthoni környezetnek kellene biztosítania, de a jelenlegi gazdasági helyzetben – amikor nemegyszer egészen magára marad a külföldön dolgozó szülők gyermeke – ez sokszor kivitelezhetetlen. Egy idei felmérés szerint a mostani tizenévesek nagy része szívesebben élne a – kizárólag hallomásból vagy olvasmányélményekből ismert –, fiataljaival (is) igen szigorú „aranykorban.” Talán ez több kamaszosan romantikus elvágyódásnál.
