Az álmok városában

Az álmok városából a nélkülözések városává vált Marosvásárhelyen a házaspárt egymáshoz való ragaszkodásuk segítette át a nehéz napokon, s adott erőt, hogy négy gyermeküket felneveljék, akik közül ketten jogot, egy műszaki egyetemet, egy pedig református teológiát végzett.

Iluci és Dezső

Egy szerelem története bontakozik ki arról a félszáz képeslapról, amelyeken egy 24 éves marosvásárhelyi fiatalember, Horváth Dezső udvarolt kedvesének, majd mennyasszonyának, a 19 éves, Szatmárnémetiben élő Vadnay Ilonának, akit 1929. május 18-án vett el feleségül. A szépen gyarapodó négygyermekes család életét az államosítás törte kettőbe. Az álmok városából a nélkülözések városává vált Marosvásárhelyen a házaspárt egymáshoz való ragaszkodásuk segítette át a nehéz napokon, s adott erőt, hogy négy gyermeküket felneveljék, akik közül ketten jogot, egy műszaki egyetemet, egy pedig református teológiát végzett.

A légiesen bájos szőke szatmári lány, akit később Marosvásárhely egyik legmutatósabb és legelegánsabb asszonyának tartottak, addig vállalta a gyermekáldást, amíg várva várt lánya, Ildikó megszületett. Mintha tudta volna, hogy férje viszonylag korai halála után (71 évesen halt meg az agyvérzés szövődményei miatt), hosszú életének (98 évet élt) utolsó három évtizedében lányának aggódó, féltő ápolására szorul. Ahogy családjának minden tagját az utolsó pillanatig ő is elgondozta.

Írhat erre aztán szerelmes dolgokat

„S ha kinek babája a levelét várja,/ Csakis nálam van a legszebb képes kártya./ Írhat erre aztán szerelmes dolgokat,/ Még a legszebbért sem számítunk fel sokat.” A rigmussal a századfordulón Dudutz János marosvásárhelyi kereskedő hirdette portékáját, olvashatjuk Csepreghy András Üdvözlet Marosvásárhelyről című könyvében. Jó lenne tudni, hogy Horváth Dezső és kedvese hol vásárolta a korszak ismert színészeit és színésznőit ábrázoló, barnás tónusú képeslapokat, amelyek mellett voltak kiszínezett, illetve ciklámen és türkizzöld árnyalatú, hölgyeket, diszkréten egymáshoz simuló szerelmes párokat ábrázoló lapok is. Csupán egyről, amely a mélyen kivágott ruhában ékeskedő Resel Orlát ábrázolja, derül ki, hogy „egy szerencsétlen rokkanttól” vette meg a fiatalember, s elnézést kér az akkor indiszkrétnek számító képért. Kedvese gyerekportrékkal, sejtelmes fényben fotózott szerelmesek képével válaszolt, sajnos, ezekből sokkal kevesebb maradt meg a vőlegény által napi rendszerességgel írt lapokhoz képest. A Made in France feliratot viselő színészképek jobbára a Ross Verlagnál (kiadó) készültek, s angol, német, orosz színészeket ábrázolnak. Legtöbbjük neve ma már az ismeretlenségbe vész, csupán az utolsókon tűnik fel a korabeli nők által bálványozott Rudolph Valentino, s a gyönyörű Greta Garbo és Conrad Nagel arcképe.

Ostrom képeslapokkal

A kitartó udvarló, Horváth Dezső 1905. március 13-án született Marosvásárhelyen. Édesapja, a székely szülőktől származó asztaloslegény a századfordulón kezdte el a mesterséget tanulni. Miután egy híres bécsi asztalosnál szakvizsgát tett, az egykori Szent György utca és Palás köz sarkán vett házat, ahova szárhegyi örmény származású feleségét vitte, s temetkezési vállalatot nyitott. Fiát az enyedi kollégiumban taníttatta, majd ahhoz, hogy a temetkezési vállalkozást átvehesse, Bukarestbe küldte, hogy az asztalosi oklevelet is megszerezze. A fiatalember Szatmárnémetiben teljesített katonai szolgálatot. Kreolos, örményes arcában különlegesen ható szelíd, világosszürke szemével ott csodálkozott rá az alig 17 éves, szőke lányra, akihez katonatársát kísérte el, hogy az evangélikus ifjúsági egyletben kötött ismeretség után meglátogassák. Annyira megtetszett neki a lány, hogy szülővárosába hazatérve felbontotta jegyességét, és kitartó ostromba kezdett, amelynek a távolság miatt a képeslapok voltak az eszközei. Szinte mindennap írt egyet, majd türelmetlenül kérte számon a válaszokat is.

Kölcsönös érzelmek

A lány hasonló érzelmekkel válaszolt a férfi ostromára. Mandulavágású kék szeme meglepő érettséget sugárzott a göndörödő fürtök szegélyezte arcból. Anyai ágon tót felmenői között volt Petőfi keresztanyja (legalábbis így tartotta a családi hagyomány). Édesapja, kilencgyermekes református pap fiaként, elismert hintókészítő mester volt Szatmárnémetiben. A család által megőrzött oklevél szerint Vadnay Zsigmond egyéb tisztségei mellett tagja volt a Szatmári Iparos Aggmenház alapító és intézőbizottságának. Özvegyemberként ő maga is szerelmi házasságot kötött. Feleségét, aki földbirtokos édesapja halála után korán árván maradt, a nagynéni, a kiskőrösi orvos felesége nevelte fel. A különlegesen szép, fekete hajú, kék szemű lány, amikor az özvegy hintókészítő mestert megismerte, olyan szerelemre lobbant iránta, amelyből soha nem tudott kigyógyulni.

A levelek tanúsága szerint a szatmári mesterember kezdetben nem örült lánya kapcsolatának. Később megbékélt, olyannyira, hogy amikor visszavonult, feleségével Marosvásárhelyen vettek házat. A családi történetet elmesélő unoka, Horváth Ildikó szerint anyai nagyszülei lakásában, ahol az államosítás után egy szobába kellett összehúzódniuk, esténként a sötétségben szatmári nagyapja a vejével együtt hegedült, a nagymama énekét kísérve.

De addig még hosszú az út.

Egyelőre térjünk vissza a levelekre, amelyeknek a többsége nagyságos Vadnay Iluci úrilánynak íródott Szatmárnémetibe, a Colonel Iacobinire átkeresztelt Várdomb utca 25. szám alá. Az első, 1928-ból fennmaradt lap címzettje pedig Horváth Dezső úr Marosvásárhelyen, a Constantin Roman, volt Szentgyörgy tér 1. szám alatt. Udvarlóját „kedves Dezsőnek” szólítja, s a diszkréten összebújó férfit és nőt ábrázoló ciklámenszínű lapon köszöni meg neki az ajándékba kapott gobelinképet. A következőkben az elmaradt levelekért tesz szemrehányást. Kezdetben a férfi is óvatoskodik, s a „drága Ilucim” megszólítás után a „kezedet csókolom” fordulattal köszön, egy szatmári utazásról álmodozva. Az elakadó levelek miatti szemrehányásokat a boldogság érzése követi: „Máma érkezett meg az arckép nagyításod, nagyszerűen sikerült… sokszor megállok előtte és csodálom, azt mondják, rosszabb vagyok a bálványimádónál.” Ekkor már változik a megszólítás is, s „az örök hűséges Dezső” drága szerelmének nevezi a lányt, akitől még mindig kézcsókkal köszön el. Aztán lehull a hó, s 1928 decemberében a levelek újra elakadnak, bár bevallása szerint a férfi azokban találná meg a boldog megnyugvást. Virágos faágat tartó kislányt ábrázol a lánytól érkező engesztelő lap, amely annak a csúnya embernek szól, aki olyan ideges levelet írt „az ő kicsi pujájának”: „Tetszik még haragudni, bácsi? Ugye elpárolgott minden haragod már? Remélem, a jövő leveled újra a régi lesz?” – kérdi és sohasem felejt el kézcsókot küldeni udvarlója édesanyjának.

Eljegyzés után

1929-ben az első lap Ilucitól érkezik, aki elégedetlenül dohog az elküldött portré miatt, amelyen rettenetesnek látja magát, csúnyábbnak, mint az életben, de közben azt várja, hogy az „édesemnek” szólított Dezső megcáfolja a mondottakat. A következő lapból derül ki, hogy miért jelenik meg a bensőségesebb megszólítás. A férfi már vőlegényként írja alá, a sokat tervezett karácsonyi látogatásakor valószínű megtörtént a leánykérés s az eljegyzés is. Iluci válasza az esküvői ügyintézésről tudósít. A következő hetek a várakozás hangulatában telnek, Ilucit Vásárhelyre várják, hogy megismerje a várost, ahol kedvese szerint „szerelmes boldog egyetértésben” fognak élni.

A színészképek sorozatát egy postai levelezőlap szakítja meg, amely a dési templom belsejét ábrázolja, s a „vágyakozó szomorú vőlegény” az esküvő képét vetíti előre. A későbbiekben az Ilucitól érkező társas lap rejtélyére is fény derül, s a kicsit sértődött válasz szerint menyasszonya elfelejtette megírni, hogy hol mulatott a lapot ceruzával aláíró népes társasággal. Aztán újra a várakozás tölti ki a kiszínezett színészképeket, s az ígéret, hogy a férfi utazik el Szatmárra, ha a lány mégsem jut el Vásárhelyre. A lapokból a humor sem hiányzik, hisz Dezső január 31-én azzal ijesztgeti menyasszonyát, hogy abban a hónapban nem fog több levelet írni. Februárban Iluci már „Édesemnek” szólítja, s egy türkizszínű lapon számolja a napokat a márciusi viszontlátásig. A vágyakozásról szólnak a partneréhez simuló férfiról készült ciklámen árnyalatú képek.

A moziban kigyulladt filmről, a várost ellepő nagy hóról tudósít 1929. február 4-én Dezső, aki a rosszul menő üzletről (a csúnya, nagy hidegben még temetés sincsen) panaszkodik. Egy unalmas vasárnap délelőtt a nyelvét is megharapja, s a nem múló hidegben színes női portrékkal vall szerelmet.

Ciklámen szemrehányások

Márciusban menyasszonyát köszönti a születésnapján, s a ciklámen hölgyek hozzák-viszik a szemrehányást, és az egymás iránti vágyakozást is. „Aranyos Dezsőkém… én gondolatban még most is ott járok veled »az álmok városában«, s számolom a napokat. Milliószor csókollak, Ilucid”. Ahogy közeleg a május 18-ra tervezett esküvő napja, a te utánad vágyó Dezsőből Apuci lesz, s a szép barnás színészsorozat tovább folytatódik félreérthetetlen szerelmi jelenetekkel. A sok temetés és ravatalozás miatt nehezen halad az ügyintézés – írja a vőlegény, majd április végére elkészülnek az iratok is, ahogy az a születésnapi köszöntőből kiderül. Aztán már a napokat számolják, s közben a lány ládákban postázott gazdag stafírungja megérkezik Vásárhelyre azzal az utasítással, hogy ami át van kötve, azt vigyázva kell felbontani. Az üzenetet Rudolph Valentino közvetíti, s ugyanő viszi vissza a hírt Szatmárra, hogy a leendő férj megvette Fodortól a bútort is. Május 13-án kelt az utolsó levél, amely arról tudósít, hogy megkapják az egyházi „dispenzatiót”, s ennek örömére Greta Garbo öleli át Conrad Nagelt a kedvelt barna színészképsorozat legértékesebb darabján.

Az esküvőt a Szatmárnémeti főterén levő láncos templomban tartották, s a kép szerint a menyasszony gyöngyös pártában, hímzett, gyöngyös fátyol alatt mondta ki a boldogító igent, s nem kételkedhetünk abban, hogy a hintókészítő mester lányát és a vőlegényét a legszebb jármű vitte az esküvőre.

(Folytatjuk)