2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az alsóház elutasította az átvilágítási törvényt

  • 2013-03-19 17:02:11

A képviselőház kedden döntő szervként 233 igen, 73 nem szavazattal és 21 tartózkodással elutasította az átvilágítási törvényt, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt.

A képviselőház kedden döntő szervként 233 igen, 73 nem szavazattal és 21 tartózkodással elutasította az átvilágítási törvényt, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt.

Az átvilágítási törvénytervezetet 2005 nyarán nyújtották be a szenátushoz, a parlament 2010. május 19-én elfogadta azt, azonban az elfogadott törvényt megtámadták az Alkotmánybíróságon.

Az Alkotmánybíróság 2012 márciusában úgy döntött, hogy az átvilágítási törvény alkotmányba ütközik. A képviselőház jogi bizottsága március elején negatívan véleményezte az átvilágítási törvényt, amelyet az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek nyilvánított.

A jogszabály azt írta elő, hogy azoknak a személyeknek, akik 1945. március 6. és 1989 december 22. között a kommunista rendszer hatalmi struktúráinak és megtorló apparátusának tagjai voltak, ideiglenesen korlátozzák hozzáférését bizonyos tisztségekhez és közméltóságokhoz.

Az Alkotmánybíróság határozata nyomán a szenátus februárban utasította el az átvilágítási törvényt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató