Mottó: „A fény mindig utat mutat
annak, aki a mélyben kutat.”
Kedves Olvasók!
Idén szeptember 22-től október 23-ig tartózkodik a Nap a Mérleg jegyében. Hátunk mögött egy nem szokványos nyárral lépdelünk az őszi lombhullásba. A gondtalan, fütyörésző séták idén biztos elmaradnak, hiszen a COVID-19 által fölénk tornyosuló második hullám beárnyékolja a fesztelen boldogságunkat. Pedig jó lenne elűzni félelmeink árnyékát, mert a természet szépsége reményt adhat és melegséggel töltheti el szívünket. Ha átadjuk magunkat egy erdei séta hangulatának, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy a szívünkre nehezedő lakatok kinyílnak. Csak addig van esélye a sötétnek, amíg ki nem tárjuk ajtóinkat és ablakainkat, hogy bejöhessen a fény.
A Mérleg ember alapmotivációja: szeretve lenni. Ez a belső késztetés az, mely meghatározza karakterét, viselkedését, viszonyulását nagy általánosságban. Udvarias, kedves, megértő és odafigyelő, mert azt gondolja, hogy ezáltal elkerülhetők a konfliktusok és más olyan helyzetek, melyek nem az ínyére valók. Hárítja az erőszakot, a durvaságot, a küzdelmet, nem szeret versenyezni. A probléma csupán ott kezdődik, hogy az életünkhöz hozzátartoznak azok a történések is, melyekben állást kell foglalnunk, amikor ki kell állnunk önmagunkért és másokért. Amikor fel kell vállalnunk önmagunkat olyannak, amilyenek igazán vagyunk. Ha elfogadjuk azt, hogy az életünknek van egy spirituális értelme, illetve egy szellemi tanulási folyamat főszereplői vagyunk, akkor bizony tudnunk kell, hogy a legvalószínűbb és legnagyobb erővel jelentkező problémánk az, amiről nem veszünk tudomást, illetve amit úgymond a szőnyeg alá igyekszünk söpörni. Mérlegnek nem is lehetne keményebb lecke az, hogy bármilyen kompromisszumokat is hoz, a végén mégis azzal szembesül, hogy nem szeretik. Azt is mondhatnánk, hogy ne azért szeressen valaki, mert akkor is kedves vagyok, amikor erre nem érzek belső késztetést, és megértőnek mutatom magam, akkor is, amikor valami már nagyon zavar, hanem azért, mert önmagam vagyok. Engem szeress, és ne a szerepeimet, a játszmáimat, mert ha majd kiesem a szerepemből, és fény derül a játszmáimra, akkor minden köddé válik! Akkor gyanakodhatunk, hogy kezdünk a szeretet útjára lépni, amikor rájövünk, hogy elfogadjuk a másik embert erényeivel és hibáival együtt. Talán ez lenne a helyes irány, mert ellenkező esetben, ha valakit „jól meg szeretnénk változtatni”, az konfliktusokat fog gerjeszteni, melyek végeredménye nem lesz happy end. Maximum dead end, azaz zsákutca.
A hosszú távú párkapcsolat, az együttélés, a házasság is alapvetően Mérleg analógia. Kompromisszumra, igazi odafigyelésre és önmagunk által felvállalt lemondásra bizonyos élethelyzetekben szükség van, de nem mindenáron, és nem egyoldalúan. Ez annyit jelent, hogy eljuthat egy kapcsolat arra a szintre, amikor már inkább ártalmas, mint építő jellegű. Hosszú távon működésképtelen, ha csak az egyik fél enged, mert ez olyan érzelmi elfojtásokhoz vezethet, melyek, amikor „elszakad a cérna”, indulati kitörésekben, pusztításban és önpusztításban nyilvánulhatnak meg. Szerencsére a lélek nyelvi üzenete a tünet és a betegség. Jobb, ha megértjük ezeket az üzeneteket, mert a kapcsolati problémák hosszú távon súlyos betegséget, rokkantságot, illetve halált is okozhatnak. Amikor egy kapcsolat véget ér, az sok esetben egy lehetőség az életben maradásra, illetve önmagunk újjáépítésére. Ha valaki nem tanul a hibáiból, élete végéig ugyanabba a mókuskerékbe fog belesétálni, és persze mindenkit hibásnak fog tartani, kivéve önmagát. De gondolom, a kedves Olvasó már tudja, hogy ez csak az ego játéka, melyet tudatossággal meg lehet hiúsítani. Integrálni az én és a te oldalt: az egyetlen megoldás. Sajnos ez nem egyszerű feladat, elég, ha rápillantunk az utóbbi évtizedek válási statisztikáira.
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Véleményeiket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com e-mail-címre.
