Az asztrológus gondolatai

Mottó: „A fény mindig utat mutat,

Annak, ki a mélyben kutat.”

Kedves Olvasók!

Január 20. – február 18. között tartózkodik a Nap a Vízöntőben, ez mifelénk a tél közepe. Jeges szél süvít, nappal szikrázó kék ég, éjjel borzongató csillagragyogás. Kozmikus távlatok, táguló világegyetem, rohanó idő. S mindennek középpontjában áll végső soron az ember, a mikrokozmosz és makrokozmosz találkozásánál. Az ember kis isten. Társteremtő. Hogy merre tartunk, azt a későbbiekben kifejtem.

A Vízöntő a zodiákus tizenegyedik jegye. Aki ebben a periódusban született, különleges. Esetleg különc. Más, mint a többi. Nem átlagos, tehát kilóg a sorból. A kérdés csak az, hogy merre veszi az irányt az életében. Mert szabad akaratból jó sok van neki. Már az első emberpárban megjelent ez a késztetés, miszerint nem kell megelégedni azzal, ami éppen van. A paradicsomi állapot kellemes ugyan, de kevés a kihívás. Nem lehet újítgatni, töprengeni, változtatgatni. Manapság is korszakos problémánk a menekülés. Vagy valaki, vagy valami elől menekülünk, az élethelyzet tulajdonképpen arról szól, hogy egy egónknak nem tetsző történést korlátozásként élünk meg. Akadályoztatva vagyunk, és vagy az elkerülő taktikát alkalmazzuk, ha óvatosak vagyunk, vagy pedig illa berek, nádak, erek, hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok! Csak itt ne kelljen maradnom! Külföldre megyek, mert itt kevés a fizetés. Ott majd jobb lesz? Nem. Ott sem lesz jobb, mert a problémák, amelyeket a hátizsákomban magammal viszek: előjönnek. Nem tehetnek róla, ilyen a természetük. A kapcsolatainkban sem rózsás a helyzet, mert az énünket ilyen-olyan kellemetlen megpróbáltatások érik. Az önösség világában mindenki magáért küzd, és bizony itt nyerni csak másnak a kárán lehet. Empátia? Érzelmi intelligencia? Elfogadás? Netán egy kis szeretet? Na ne! Hagyjuk a túlzásokat! A Vízöntő-korszakban, amikor az egész világ a feje tetejére állt, hogy is gondolhatok ilyesmit, nyájas olvasó? Megváltani a világot? Vagy netán önmagamat? Jót tenni másokkal? Ugyan már! Biztos meghibbant, aki így gondolkodik! Pedig a názáreti Jézus hasonlókat gondolt, mondott és tett. Ő volt bolond, vagy az őt meg nem értő világ? 

A Vízöntő jegyéhez sorolt, szabad szemmel láthatatlan Uránusz tengely körüli forgását tekintve fittyet hány planétatársai égi keringőjére. Egy sorból kilógó transzcendens teremtő elv. Ha Saturnus (Kronosz) a mérték, akkor Uranos a mértéktelenség. A mértéktelenséget csak a mértékkel lehet szabályozni. Ezért győzheti le apját Kronosz. Azonban a mérték és rend kevésnek bizonyult. Merevsége és félelmei előrevetítették a bukását. Az istenek birodalmában is megjelent az igény a „reformokra”. Elfogadásra, hitre és bölcsességre volt szükség, ezért győzhetett Zeusz (Jupiter).

Az ember az egyetlen lény, aki magába sűríti az összes égi princípiumot. Ennek ellenére képtelen a felemelkedésre. Mert mit is tesz valójában? A fény helyett a sötétséget választja. Az önzetlen érzelmeit elrejti, és a vágyait fokozza. A racionalitás éles pengéje helyett kusza sejtelmek ködében bolyong. A béke helyett háborúskodásra adja a fejét. Kicsinyes korlátoltságával megfojtja a magasabb eszmék csíráját. A szabadság és az emberség helyett a szabadosság oltárán fetreng. A szeretet parancsát észre sem veszi, mert egója által 

régóta megvakult. A hatalmát mindenáron növelni akaró ember már be is lépett Hadész birodalmának ajtaján. Nehéz kiutat találni, amikor már lódobogás hallatszik a távolból. Az apokalipszis lovasai vágtáznak felénk, mi pedig felhúzzuk a hangerőt, hogy senki se zavarja meg a világunkat. Egy régi falfirka jut eszembe: „Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni belőle!”

A remény hal meg utoljára. Én sosem adom fel. És Önök?

 Észrevételeiket, véleményeiket várom az asztros@yahoo.com címre.

Vigyázzanak magukra és egymásra!

Tóth Sándor