Az asztrológus üzenetei

Mottó: A tér és idő rabjai,

az öröklét remetéi 

vagyunk. Minden kétség fölött:

őrlődünk két pólus között.

Kedves Olvasók!

Engedjék meg, hogy a szokásos boldog új esztendőt! jókívánsággal kezdjem az évet. Remélem, hogy 2016-ban is eljutnak önökhöz azok a gondolatok, elmélkedések, feltevések, melyeket a sorsesemények, a nagyvilágot és benne a mi közösségünket is foglalkoztató problémák ihletnek, formálnak, alakítanak. Sokan feltehetik a kérdést: milyen lesz az idei év? Olvashatunk „hideget-meleget”, terjednek bizonyos „próféciák”, melyek főleg pesszimizmusra és félelemkeltésre használhatók. Szerintem kevés a próféta és sok a jósbőrbe bújt szélhámos. Bevallom: nem szeretem a jóslatokat, mert nem hiszek a determinizmusban. Mert szabad akarattal vagyunk megáldva vagy megverve. De ez utóbbit talán a Vízöntőben fogjuk kifejteni. Maradjunk annyiban, hogy mindenkinek sajátos éve lesz. Ha jobban tetszik: egyedi. A minőséget mindig az határozza meg, hogy milyen testi, lelki, szellemi stációhoz érkezett meg az egyén. Mert minden jelenben múlttá változó pillanat a jóval előtte meghozott döntések következménye.

És csak az öregedett egy évet 2016. január 1-jén, akinek akkor volt a születésnapja. A többiek megúszták. Persze, csak ideig-óráig, mert életünk homokórája pereg. Asztrológusi szemmel a naptári új év mindig a Bak jegyében következik be, akárcsak a karácsony. Ami mindenképpen jót tesz a közérzetünknek, az, hogy hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák.

Többnyire óvni szoktam önöket az általánosításoktól. Mert semmi sem ugyanolyan. Lehet hasonlatos, de az ember egyedi, még akkor is, ha ismerünk olyan társadalmakat, ahol egyes embercsoportok szinte állati módon élik le néhány évtizedes ittlétüket. Az igazság az, hogy a világ haladási iránya nem ad túl sok derűlátásra okot. A világtörténelemben az emberiség megélt már sáskajárást, pestisjárványt, kolerát, tatárjárást, és mégis itt vagyunk. De valahogy mindig volt egy természetes védelmi mechanizmus. Most még ilyet nem igazán látunk. Nincs baj, mondják, és ők elhiszik. És amíg nem történik meg velük a baj, addig nem is létezik. Nekünk pedig megvan a saját gondunk. Azzal törődünk. Vagy halogatjuk, míg valaki más megteszi helyettünk. 

A Bak két alapanalógiája: célok és karrier. A karrierizmus manapság negatív felhanggal bír. Benne van az önmegvalósítás és öncélúság. Mindent megteszek, ami nekem fontos. Nem érdekel, hogy ki mit gondol. Lesz..om. Magasról. Persze, aki magas lovon ül, sokkal magasabbról esik. Mert a sors sok embernek a karrierrel csak a bukását készíti elő. Briliáns csapda, mert észrevehetetlen. A vágyvilág által megvakított karrierista pedig nem belelép, hanem valósággal beleugrik. Nem kell feltétlenül politikusokban gondolkodni, bár ők tökéletesen illeszkednek a gondolatmenetbe. Vegyük a karrier iránt elkötelezett hölgyeket. Nekik a csapda: siker, társadalmi pozíció, kiemelt bérezés. Persze ennek azonnali ára a még több munka. A későbbi ára: nincs párkapcsolat, vagy tönkrement házasság. Nincs gyerek, vagy van egy gyerek, akit a bébiszitter, majd az utca nevel. Aztán a nőgyógyászati tünetek, betegségek megjelenése, ha más lehetőség nincs a probléma megélésére. A „probléma”, ami a modern kor gyermeke: a hölgyek képtelenek megélni a női minőséget, és az urak sem tudják megélni azt a bizonyos férfiminőséget. 

A célok mindannyiunk életében fontosak. A céltalanság a második dolog, amiről mindenkit lebeszélnék. A párkapcsolatokat csak egyvalami tarthatja össze: a közös célok. Mert ott már hajlandók vagyunk leadni abból a kis egónkból, melyet a vágyvilág oly nagyra duzzasztott.

Felelősséget kell vállalnunk egymásért, mert ez a mai ember Noé bárkája.

Véleményüket, gondolataikat elküldhetik az asztros@yahoo.com e-mail címre. Vigyázzanak egymásra!

Tóth Sándor