Az asztrológus üzenetei
Az Úr 2017. évében február 18-tól március 20-ig tartózkodik a Nap a Halakban, mely a zodiákus tizenkettedik jegye.
Mottó: „A tér és idő rabjai,
az öröklét remetéi
vagyunk. Minden kétség fölött,
őrlődünk két pólus között.”
Kedves Olvasók!
Az Úr 2017. évében február 18-tól március 20-ig tartózkodik a Nap a Halakban, mely a zodiákus tizenkettedik jegye. Az utolsó téli hónap képe: hideg, mély álomból ébredő természet, hóolvadás, ködös reggelből felsejlő napsütés, nyíló hóvirág.
A Halakkal zárul a kör, és megvalósul a lélekfejlődés végső valóságának a felismerése, mely nem más, mint az egységbe való visszatérés. A megszületés, az életbe lépés, az önérvényesítés, a biztonságkeresés, a kapcsolatok, a család, a vágyélet, a munka, a házasság, a veszteségek megtapasztalása, a hitrendszer, a célok, a közösség mind-mind annak az Egynek a részei, ami a teremtéskor megnyilvánult. A forrástól hosszú, viszontagságos és tapasztalatokkal tele út vezet a tengerig, ahol beleömlünk, és eggyé válunk a „nagy vízzel”. „Emberi lélek: képmásod a hullám!”, mondja Goethe. A víz a lélek, az érzelmek szimbóluma, „érző elem”. Azok az emberek, akiknél túlsúlyos a víz elem, érzelmi megközelítésűek, az intuíció, a megérzések sokkal mélyebben és intenzívebben működnek a hétköznapok szintjén, mint a tüzes, levegős vagy föld dominanciájú egyéneknél. A Halak-szülött érzelmei változékonyak, labilisak, mondhatni csapongóak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy könnyen elérzékenyülnek és könnyen megvigasztalódnak. Aki megtapasztalta ezt az érzelmi libikókát, amibe általuk kerültek, az tudja, hogy nem kell túlzottan szívre venni, bár kezelni sem könnyű ezeket a megnyilvánulásokat.
Ha mantrát kínálnánk a Halaknak, az így hangzana: „légy önfeláldozó, vagy áldozattá válsz!”. Az önfeláldozás egy meglehetősen jó csengésű összetett főnév, csak a kivitelezése iszonyúan nehéz. Ez azért van így, mert a Vízöntő-korszak valós spirituális értelme, a szellemi emelkedés helyett az anyagiassággal, a fizikai vágyak és örömök képességeinket meghaladó kielégítésével vagyunk elfoglalva. Azt is mondhatnánk, bár e magyarázat oly távol áll az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől, hogy nem jut időnk az önfeláldozásra. Mivel az ember sorsfeladata nem lehet az egoizmus, az önzés, a hatalommal való visszaélés, ezért bizonyos sorsesemények, amelyeket sorscsapásokként érzékelünk, megtanítanak a lemondásra. Arra, hogy mit jelent cseppként létezni a tengerben. Mert a legnehezebb pillanatainkban, a legsötétebb óráinkban is megjelenik a segítség és a remény. A tanítást rendszerint ott kapjuk, ahol a leginkább fáj: elveszítünk valamit vagy valakit, ami, aki fontos volt a számunkra. Ilyenkor tanuljuk meg értékelni azt, ami talán idáig is létezett, csak éppen nem vettük észre. A veszteségekbe egy kicsit bele szokott halni az ego. A tanítás az lenne, hogy szembenézzünk és megértsük a tetteinket és a következményeket, az elkövetkezőkben pedig „jobb döntéseket” hozzunk, melyek kevésbé fájdalmas eseményeket eredményeznek.
Az egóról való lemondás másik nagy tanítója a betegség. Kétféle betegségtípus létezik: az első, mely azonnal „elveszi” az erőnket, ez a heveny betegség. Ilyenkor azonnal „parkolópályára” kerülünk, és gondolkodhatunk azon a problémán, melyet a betegségszimbólum jelez. A második a krónikus betegség, mely lassan, de biztosan építi le a testünket, és valamilyen rokkantsághoz vezet. Persze itt sem működik az egyenlőség, az, aki javít a sorshelyzetén, könnyíthet a betegség lefolyásán és a tüneteken.
Annyit mindenképpen elhihetnek nekem, hogy az önként felvállalt nehézség, a sors által küldött probléma tudatos megélése hosszú távon segítség az életünkben. Ez a Halak jegyének mindenkori üzenete.
Véleményüket, kérdéseiket és gondolataikat elküldhetik az asztros@yahoo.com e-mail-címre.
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Tóth Sándor