2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az EB kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen

  • 2017-07-30 16:47:10

Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította a kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.

Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította a kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.
Az uniós bizottság szombati tájékoztatása szerint az Európai Bizottság korábbi ajánlásaiban szereplő aggályokat nem sikerült orvosolni, sőt még súlyosabbá vált a fenyegetés a bírói függetlenségre és a jogállamiságra nézve.
A lengyel kormánynak egy hónap áll rendelkezésére, hogy rendezze az aggodalmat keltő kérdéseket és tájékoztasson az e célból megtett intézkedésekről.
Az uniós bizottság közleményében aggályosnak nevezte, hogy olyan törvényeket fogadnak el Lengyelországban, amelyek felmentenék vagy nyugdíjaznák a legfelsőbb bíróság tagjait azok kivételével, akiket az igazságügyi miniszter kivonna ennek hatálya alól. Megszüntetnék 15 jelenlegi bíró mandátumát a 25 fős országos igazságszolgáltatási tanácsban (KRS), utódait a parlament alsóháza választaná meg, s nem a szakmai szervezetek, mint eddig.
A legfelsőbb bíróságot és az országos igazságszolgáltatási tanácsot érintő törvényjavaslatok mellett a bíróságok szervezetéről szóló törvénytervezetre és arra a július 13. óta már hatályos törvényre vonatkozóan fejezte ki aggályait, amely a Krakkóban működő Nemzeti Bírói és Ügyészi Iskola működését szabályozza. Az Európai Bizottság szerint a tervezett változtatások a kormánypárt ellenőrzése alá vonnák a legfelsőbb bíróságot és az igazságszolgáltatás más területeit. Mint írták, ezeknek a szabályoknak a jelenlegi formájukban rendkívül negatív hatásuk lenne, módszeresen aláásnák a bíróságok függetlenségét az országban.
A bizottság továbbá az unió működéséről szóló szerződés nemek közötti egyenlőség elvéről szóló szabályozásával ellentétesnek nevezte azt, hogy az új bírósági törvény a férfiak esetében 65, a női bírák esetében 60 évben rögzítené a kötelező nyugdíjkorhatárt.
A bizottság tájékoztatása szerint Frans Timmermans első alelnök pénteken levelet küldött Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszternek, amelyben megismételte a párbeszéd újbóli megnyitása érdekében tett felhívását, és brüsszeli tárgyalásra hívta a tárcavezetőt. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató