Az egyetemi központokban nehezebb elhelyezkedni

Számos előnye van a kisebb kórházak rezidensképzésbe való bekapcsolódásának

Március végén tartották meg az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségének tisztújító gyűlését, ekkor köszönt le a szövetség éléről dr. Tubák Nimród, aki két és fél évig töltötte be az elnöki tisztséget. Az intenzív terápia és aneszteziológia szakos fiatal orvost a rezidenséveket követő elhelyezkedési lehetőségekről, a végzősök elvándorlásáról, valamint a kisebb, vidéki kórházak rezidensképzésbe való bekapcsolásának az előnyeiről kérdeztük. 

– A napokban köszöntél le az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségének az elnöki tisztségéből. Melyek a legfontosabb megvalósítások, amelyekre az utóbbi időben sor került a rezidens orvosok érdekében?

– Két és fél évig voltam az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségének (EROSZ) az elnöke, ami így önmagában akár soknak is tűnhet, de a járványügyi intézkedések minket sem kíméltek. Ezen időszak megcsonkult, így gyakorlatilag 9 hónap volt; a szigorítások szabadabb kezet hagytak, és a rendezvények szempontjából nem voltunk korlátozva. Ahogy 9 hónap létfenntartó intervallumot is jelent az emberek életében, így az EROSZ számára is meghatározó és a maga módján gazdag tudott lenni. 

Mivel egy olyan hierarchiát örököltünk, amelyben a rezidens orvos sok esetben kiszolgáltatott tud lenni, amikor a céljainkat és feladatköreinket meghatároztuk, a szakszervezeti jelleg helyett inkább a szervezetépítés, a partnerségi kapcsolatok bővítése, az itthon maradók elhelyezkedésének a segítése és a pályaorientációs tanácsadás mellett döntöttünk. Hittem és hiszem, hogy akkor tudunk jó partnerségi kapcsolatot kialakítani helyi és akár határon túli szervezetekkel, ha valamilyen tartalmi háttér is megerősíti az együttműködésünket. Például a Studium Prospero Alapítványnak segítettünk a rezidens orvosok szaknévsorának összeállításában, ami mára nemcsak marosvásárhelyi rezidenseket tartalmaz, hanem kiegészült a kolozsváriakkal is. Az Összehozunk rendezvényen rezidens kollégák kórházak igazgatóival, képviselőivel találkozhatnak, a MerRezin pedig felsőbb éves kollégák mutatták be a klinikájukon zajló szakoktatást, a mindennapi tevékenységet. Továbbá ezen időszak alatt dr. Virág Tímea-Helga és dr. Ladányi Emmánuel alelnökök képviseletében gyümölcsöző kapcsolatot alakítottunk ki a Magyar Ifjúsági Konferenciával, aminek a társszervezésében három fontos projekt is zajlik. Közülük kettő Erasmus+ projekt: Egészségre fel! és az EVITA. Ezenkívül alapítói vagyunk a Segítség.ma projektnek. Április 6-án a Pályakezdő Orvosok és Gyógyszerészek Fóruma került megrendezésre több mint 230 résztvevővel és 25 meghívottal, ami az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya által szervezett XXX. tudományos ülésszak nulladik napi programja.

– Követi-e az EROSZ, hogy milyen arányban helyezkednek el itthon a szakmájukban, illetve vándorolnak külföldre a fiatal orvosok? Történt-e változás ezen a téren az utóbbi években, tekintettel arra, hogy jelentősen növekedett néhány éve a rezidensek bére?

– Számításaink szerint Marosvásárhelyen, a magyar vonalon végzettek közel 40%-a nem szakvizsgázik le Romániában, és 35%-a meg sem próbál bejutni a romániai rezidensképzésbe. Ez az arány jelentősen nem változott az utóbbi 5 évben. Az elvándorlók számára a legnagyobb vonzereje Magyarországnak van. Bár fontos volt a béreket rendezni az egészségügyben, mégsem mondhatom, hogy a nagyobb fizetés miatt többen vannak, akik az itthoni rendszerben szeretnének elhelyezkedni. A kivándorlók közül okként többen is a szakmai fejlődést és az átláthatóbb, kiszámíthatóbb egészségügyi rendszert nevezték meg, de voltak, akik az interjúalapú alkalmazást választották a Romániában működő rezidensvizsga helyett. 

– Sok a fiatal orvos, akinek hamarosan lejárnak a rezidensévei, és nem tudja, mitévő legyen, ugyanis a kórházakban nincsen mindenki számára elegendő állás. Milyen lehetőségeik vannak a rezidensévek lejártával a fiatal szakembereknek ilyen körülmények között?

– A jelenségnek több oldala is van, hisz meg kell jegyezzük azt, hogy vannak városok, ahol túljelentkezés van egy adott szakterületen, de olyanok is, ahol hiány van ugyanazon a szakterületen. De ugyanakkor vannak az egész országra jellemző hiányszakmák, mint pl. a családorvosi, sürgősség, labor, imagisztika, esetenként aneszteziológus. Az egyetemi központok, mint amilyen Marosvásárhely is, többnyire telítettek, és bár nem lehetetlen, sokszor nehezen lehet elhelyezkedni. Ezért is hasznos, és továbbra is tudom javasolni a végzős orvostanhallgatóknak a MerRezi vagy az Összehozunk nevű rendezvényeket, ahol egyfajta képet kaphatnak arról, hogy melyek azok a szakágak, ahol inkább alkalmaznak orvosokat. Eszerint érdemes lesz arra is gondolni, hogy a választás mérlegelésénél vegye mindenki azt is figyelembe, hogy mivel, hogyan és hol fog tudni állást kapni. A közepes kórházakban egy ideje túlnyomóan fiatal orvosok dolgoznak, ami azt jelenti, hogy hosszú távra kezdenek feltelni, és az elhelyezkedés továbbra sem lesz könnyebb. Jelenleg, amit a legbiztosabbnak mondhatok, az a családorvosi. 

– Melyek az előnyei annak, hogy egy ideje a kisebb, vidéki kórházak is bekapcsolódhattak a rezidensképzésbe?

– Örvendek, hogy sikerült ezt a lehetőséget Romániában is elindítani, hisz számos előnye van. Egyrészt a nagyszámú rezidens, akiket az eddigiekben betömörítettek egyetemi központokba, lehetőséget kaphat arra, hogy több gyakorlati tapasztalatra tehessen szert egy olyan kórházban, ahol mondjuk kevesebben vannak, így több esetszám jut egy rezidensre. Másrészt ezek a fiatal orvosok többnyire olyan kórházakba szoktak elmenni, ahol a későbbiekben dolgozni is szeretnének, így kaphatnak egy képet arról a munkaközösségről, kórházi körülményekről. Továbbá, a befogadó kórháznak és osztálynak is előnyös, ha időben, kellően betanítják a jövőbeli munkatársat. 

– A vidéki kórházak képzésbe való bekapcsolása mindenképp előrelépést jelent, viszont a szakmabeliek régóta hangoztatják azt is, hogy meg kellene szüntetni a rezidensvizsgát, és helyette – a külföldi gyakorlathoz hasonlóan – lehetővé kellene tenni a kórházmenedzsereknek, hogy személyes interjú alapján alkalmazzák a fiatal orvosokat. Te hogy látod ezt?

– Korábban én is támogattam azt, hogy a rezidensvizsga eltörlése sok mindenre megoldás lenne, és ezt továbbra is fenntartom. Képzeljük el, ha a kórházak szóba állnának a hatodéves orvostanhallgatóval, és már akkor felvehetnék az intézményükbe. Az a személy egyrészt egy olyan szakágat választ, ahol tudja, hogy van és lesz munkahely. Az adott kórház még anyagi ráfordítást is megengedhetne arra, hogy a rezidens ösztöndíjjal a képzésének egy részét külföldön végezze, és új tudást vigyen haza az adott intézménybe. Nem maradna munka- nélküli a fiatal orvos a szakvizsgája végén, és nem is választana olyan szakterületet, amivel esetleg nem tud elhelyezkedni. Kiszámíthatóság lenne és tudatos tervezés a jelenlegi rendszerrel szemben. Továbbá csökkenhetne azon elvándorlók száma, akik a rezidensvizsga miatt hagyják el az országot, és nem egy 4 óra alatt megírt kérdéssor dönthetné el, hogy most valaki választhat-e épp szemészetet, vagy a jegye csak egy kevésbé keresett szakterületre elegendő. 

– Mennyire népszerűek a pályakezdő orvosok számára a rezidensvizsga nyomán választható posztok, amelyek a képzés lejárta után biztos munkahelyet jelentenek, akár egy kisebb vidéki kórházban?

– Népszerűek, és szeretünk posztot választani, mert a szakvizsga után nem vagyunk munkanélküliek, és nincs ott az a stressz, hogy alkalmaznak-e vagy sem. Ez is hozzájárul a kiszámíthatósághoz és előre tervezéshez, ami számunkra biztonságot jelenthet. Ellenben kevés a posztok aránya a többi helyhez képest, mert sok esetben a kórház számára sem garancia, hogy a négy, öt, hat éven át fenntartott rezidense valóban ott fog dolgozni szakorvosként, másrészt az intézmények többsége szeretné meg is válogatni, hogy kit alkalmaz és kit nem. 

– Főként a vidéki kórházak folyamatosan hangoztatják, hogy hiány van bizonyos szakterületeken orvosokból, és talán ezt a járványhelyzet még hangsúlyosabbá tette, hiszen nem volt pl. elegendő intenzív terápiás orvos. Melyek azok a szakterületek, amelyek kevésbé népszerűek a rezidensvizsgán jól szereplők körében? A területen dolgozó szakemberként hogyan látod, miért választják oly kevesen az intenzív terápiás vagy sürgősségi orvosi szakosodást?

– Mindkét szakterület nehéz. A sürgősségen nagy a betegforgalom, térségünkben nem állunk jól a lakosság egészségügyi nevelésével, így nem minden eset reálisan sürgősségi, de leterheli a szakembereket. Amiatt is, hogy kevés sürgősségi orvos van, még nagyobb terhelés jut rájuk, és így a kiégés is hamarabb jelentkezhet. 

Az aneszteziológia és intenzív terápia az egyik legnagyobb felelősséggel jár az összes szakterület közül, olyan embert igényel, aki gyorsan tud nehéz helyzetben megfelelő döntést hozni egy emberéletről, és tudja menedzselni az ezzel járó hatalmas stresszt és feszültséget, ezenfelül mindig teljes embert igényel, sok ügyelettel jár. Emberpróbáló, rengeteg kihívással jár, és ebben a szakágban van jelen a beteg elvesztésének gondolata a legnagyobb százalékban, szinte mindig. Ezekkel a dolgokkal pedig nem mindenki tud és akar szembenézni a mindennapokban. Szerintem a félelem miatt sem választják sokan. Félnek a nagy felelősségtől, a stressztől, persze minden orvosi szakág felelősséggel jár, de nem mindegyikben kell percek alatt dönteni. Itt igen, és ez lelkileg megterhelő. Továbbá a kevésbé népszerű szakágak közé tartozik a családorvosi és a sebészet is. 

– Említetted a családorvoslást is a kevésbé népszerű szakágak sorában. Ugyanakkor az előrevetítések szerint a rendszerben rengeteg a nyugdíjazás előtt álló szakember, akiket előbb-utóbb pótolni kell. Hogyan látod, miért idegenkednek a családorvoslástól a pályakezdő orvosok?

– Valamiért van egy tévhit az emberekben, és ez akár az orvosi társadalomra is érvényes lehet: a családorvosokat mintha valamilyen másodrendű orvosoknak tekintenék. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek idegenkednek tőle, mert mindenki kicsit „több akar lenni, mint egy családorvos”. Úgy gondolom, hogy ez egy téves megközelítés, és kijelenhetjük, hogy a családorvosi rendszer az alapja az egész egészségügyi rendszernek, az a hely kell legyen, ahol egészségnevelés történik, ahol a szűréseket javasolják, ahol a betegeknél időben észreveszik a patológiás elváltozásokat. Nagyon sok szépet ki lehet hozni egy családorvosi szakágból, sok sikerélménnyel; nem utolsósorban egy közepes praxissal már jó a családorvos bérezése is. 

– Melyek a keresett szakterületek, amelyekre jóval többen pályáznak, mint ahány helyet meghirdetnek?

– Bőrgyógyászat, plasztikai sebészet, endokrinológia, szemészet, kardiológia, gasztroenterológia, többnyire ezek a legnépszerűbbek, ettől függetlenül még nagyon sok szakterület helyei fogynak el a rezidensvizsgán elért jegyek csökkenésével arányosan. 

– Az utóbbi két évben, a járványhelyzetben hangsúlyos szerep hárult a rezidens orvosokra is, hiszen a több beteg miatt óriási szükség volt a munkájukra a koronavírusos betegek ellátásában is. Voltak helyzetek, amikor a legsúlyosabb állapotú páciensek mellett kellett dolgozniuk. Mondhatnánk akár, hogy a szakma minél szélesebb körű elsajátítása szempontjából előnyükre vált, hogy „mély vízbe dobták őket”?

– Lehetünk örök optimisták, és mondhatjuk úgy is, hogy a pohár fele félig tele volt, vagyis előny volt, hogy dolgozhattunk. Nyilván az ilyen és a hasonló gondolkodás sokat segít abban, hogy szebben nézhessünk a világunkra. Ellenben a realitás magába foglalja azt is, hogy a pohár másik fele üres, ugyanis nagyon sok szakág patológiája a Covidra szorítkozott, és aki a képzéséből 2 évet ezen betegek ellátására fordított, az nagyobb erőt kellett vagy kell fordítson arra, hogy pótolja a többi patológiára vonatkozó tapasztalatát. A rezidens orvosokra mindig nagy szükség kellene legyen az egész társadalomban, hisz ők fogják a jövő egészségügyi rendszerét építeni.