Fehér volt és szinte hibátlan. Különösen télen bensőséges hangulatot varázsolt a tömbház konyhájába. Na és német volt.
Fehér volt és szinte hibátlan. Különösen télen bensőséges hangulatot varázsolt a tömbház konyhájába. Na és német volt. Már nem nyugat- vagy NDK német (ezt kissé megvető hangsúllyal illett ejteni egykoron jobb körökben, főleg akkor, ha az illető valamilyen csuda és protekció folytán eljutott a Szövetségi Köztársaságba a falomlás-bontás előtt), szóval a mesélés tárgyát képező függemény egész egyszerűen csak német termék volt, amire az ember mérget vehetett, hogy működik. Mindez elméletben. A német gyári termékekkel szemben mutatott feltétlen bizalom jegyében. Nagyanyáink erre még cuppantottak is volna, hiszen ők annyi csudás német dolgot használtak, vettek, őrizgettek, értek meg, nem is beszélve a világháborúkról.
A függöny alsó és felső szegélyét visszavarrták, járatokat hagyva, oda ugyanis merevítő pálcákat lehetett/kellett bedugdosni balról és jobbról. A hazai változatban volt még cérnás, drótos megoldás is, de azt közönségessége folytán el kellett vetni, miként azt a paraszti eljárást is, ami egyenes fűzfavesszőt javasolt a függöny alsó és felső széleibe behúzni. Városi, aszfaltszőnyegezett körülmények között ez utóbbi technikai (fizikai) megvalósítása a fűzfák égbekiáltó hiánya miatt nem kivitelezhető.
Az olvasó elnézését kérem, nem tudom, mennyire helyénvalók az általam használt mű-
szaki kifejezések – terminus technicusok – , de csak mostanában foglalkoztatnak a függönyök. Korábban csak a klasszikus függönyrudak felrögzítésére kértek meg családom alacsonyabb növésű tagjai, valamint a színházi függönyökön támasztott lyukak érdekeltek, sejtettem, azokon át mérik fel a reménybeli publikumot a világot jelentő deszkák táncosai. Mentségemre továbbá, tisztelt bíróság, fel szeretném hozni, hogy annak idején nem jártam a pionírház semmiféle kézügyességet feltételező szakkörébe, sőt magába a pionírházba sem jártam, és most már meg sem tehetném életkoromnál és a fennálló történelmi korunk miatt.
Folytatva a tényálladék ismertetését, az említett konyhába néhány évvel ezelőtt hang- és hőszigetelt nyílászáró került, amit mindközönségesen errefelé termopán ablaknak hívnak. Erre pedig, mint köztudomású, közvetlen felületi érintkezéssel bajos bármit is rögzíteni, ragasztani; szöget verni belé nagyfokú barbárságra és rosszul neveltségre vallana.
Ám ekkor jő a mi német termékünk, melyet pontosan ilyen megoldatlannak látszó helyzetekre fejlesztettek ki precíz és humortalan német mérnökök, technikusok, feltalálók és műszakiáruház-tulajdonosok. Egyszóval a hármas nyitású ablakra hat felfüggesztést elősegítő fülecskét kell ragasztani, azokba kell beilleszteni/akasztani/dugni a 12 db merevítőrúdra kifeszített három darab függeményt.
Elméletben. A történetben előforduló család esetében a messzi Székelyföldről érkezett nőrokon által a gyakorlatba való átültetés is megtörtént. Kisebb, de annál nagyobb örömmel elővezetett ünnepség követte a megfüggönyzés aktusát, a jelentősebb világlapok tudósítói is jelen voltak, de egyéb, kisebb horderejű események miatt (földrengés, tűzhányó-kitörés, forradalom, államcsíny, klónozott birkatámadás stb.) a konyhai esemény az említett világlapok ún. „kis színes” rovatába szorult vissza.
Este fáradtan dőltek ágynak. Jóízűen álmodtak, természetesen a függönyökről.
Reggel hatkor a vő fedezte fel, hogy a három ablaköltöny egyike, az önkazán melletti, öngyilkos módon levetette magát, ott hever csúnyán és kecstelenül, mint egy többnapos vízi hulla.
Sebaj, a távoli Szeklerlandból odarendelt rokon azonnal ragasztót ragadott, restaurálta a kérdéses üvegfelület borítását. A remény addig tartott, amíg a gyakorlat embere felült a neumarkti feltúrt állomáson a Szekler körgőzösre. A család apraja-nagyja kikísérte. Midőn betoppantak a lakályos konyhába, a függöny ájultan hevert önnön romladékaiban. Ugyanaz a jobbszélső.
A rokon már háromszor látogatta meg a történet tehetetlen és agyilag talpig elfoglalt híveit, mindannyiszor jobb és erősebb ragasztókkal, rögzítő kenetekkel felfegyverkezve érkezett, kiszámította feszítőerők visszahúzó együtthatóit, lazított, igazított a függönyön, és az valóban állt éppen addig az óráig, míg a Mester körükben tartózkodott.
Távoztával az elátkozott lepel lehullott.
Azóta több nagy tudású fizikust is felkértek a dolog magyarázatára a genfi atomfizikai intézetből, odautaztak Brémából a függönygyártók érdekvédelmi szövetségének képviselői, riasztották a misztikusokat és ezoterikusokat, hívtak papot és ezermestert, de végül mindenki tehetetlenül tárta szét a karját.
A függöny azóta is holtan hever az ablakpárkányon.
