Az Elektromaros líceum szalagavatója

Egy különleges nemzedék ünnepe

A marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum 108 magyar tagozatos végzőse jelképes nagykorúvá avatására telt meg zsúfolásig április 17-én, péntek délután a Kultúrpalota nagyterme. A tanintézet tizenegyedikes diákjainak szervezésében 21. alkalommal került sor a szalagavató ünnepségre, amely évről évre felvillantja az „elektrós” nagycsalád nemzedékeket összetartó erejét. 

A művészi pillanatokban és humorban is bővelkedő gálát a ballagókat követő évfolyam modern táncos performansza nyitotta meg, majd a műsorvezetők – Kibédi Izabella és Simonfi Erik-Attila – a négy végzős osztályhoz szóltak:

– A mai nap egy mérföldkő az életetekben a végső számadás felé. Most ti vagytok a főszereplők. Hivatalosan már nagyon sokan felnőttek vagytok, és az esemény végére a szó jelképes értelmében mindannyian azok lesztek, noha még 34 tanítási nap erejéig velünk maradtok. Molnár Tamás szavaival élve: „Ne nézz hátra, bátor légy, az úton menj tovább, hallgass a szívedre, vezessen a vágy”.

Ezt követően Cozma Ionuț-Ciprian, az Elektromaros líceum igazgatója osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel:

– Ez az a pillanat, amikor az álmok körvonalazódni kezdenek – mondta az intézményvezető, majd köszönetet mondott a pedagógusoknak és a szülőknek mindazért, amit a rájuk bízott fiatalokért tettek, az ünnepelteket pedig arra biztatta, hogy használjanak ki minden tapasztalatot, és főleg a hibáikból tanuljanak.

A líceum igazgatója Nelson Mandela szavaival zárta beszédét: „Az oktatás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.”

Egy erős magyar közösség hagyománya

Selyem Zoltán Előd aligazgató az Abigél című musicalból idézve indította gondolatsorát: „A jellem, amelytől ember az ember, / porból és szennyből a jellem emel fel. / Jellem, amelytől fényt kap a szellem, / oly makulátlan, oly feddhetetlen.” 

– Végtelenül büszke vagyok erre az ünnepre, amely hagyomány lett egy olyan erős magyar közösségben, amilyen az Elektromaros líceumban van. Ma végzős diákjainknak feltűzzük a szimbolikus szalagot, a nagykorúvá válás jelképét. Ez a szalag csak egy ideig köti össze őket, de a szeretet, a barátság, a hűség és a tisztelet örökre – hangsúlyozta Selyem Zoltán Előd, majd azt kívánta a végzősöknek, hogy minél több szeretetben, egyetértésben legyen részük, és a tudás vezérelje minden lépésüket. Az aligazgató a továbbiakban a szülőknek mondott köszönetet a bizalomért és az állandó támogatásért, és arra kérte őket, hogy legyenek büszkék ezekre a fiatalokra, „hagyják őket ragyogni, mert megérdemlik”. 

Selyem Zoltán a végzős osztályok osztályfőnökeinek is megköszönte az elmúlt négy év munkáját, a tizenegyedikesek oszijainak pedig azt, ahogy az ünnepi műsor „mindig és mindenhol” zajló előkészületeiben támogatták diákjaikat.

„Marosvásárhely számít rátok”

A szalagavatót Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is megtisztelte jelenlétével.

– Nem kell most mindent tudni, és nem kell arra választ adni, hogy „mi lesz belőlem”, az a fontos, hogy elinduljatok, és maradjatok kíváncsiak útközben. Nagyon jó helyről indultok, hiszen az Elektromaros Technológiai Líceum valódi piacképes tudást ad nektek, városunk egyik legjobb iskolája. Büszkék is vagyunk erre, hiszen számos szakterületen ad jó képzést, és ezek nemcsak tantárgyak, hanem konkrét lehetőségek a jövőtökre nézve – mondta az elöljáró, aki beszéde végén így fogalmazott:

– Marosvásárhely számít rátok. Nem tökéletes emberekre van szükségünk, hanem bátor, gondolkodó és kitartó fiatalokra, olyanokra, akik mernek kérdezni, és mernek új dolgokat kipróbálni. Nem az számít, hogy elsőre sikerül-e minden, hanem az, hogy ne adjátok fel soha az életben.

A továbbiakban Frunda Csenge helyi tanácsos adott át útravaló gondolatokat a végzősöknek.

– Ne feledjétek, hogy ezt az utat nem egyedül tettétek meg, mögötte ott áll ennek a közösségnek az ereje. (…) Vigyétek magatokkal mindazt, amit itt kaptatok, és járjátok bátran a saját utatokat – mondta a maturandusoknak a helyi tanácsos.

A krétától a mesterséges intelligenciáig

A tizenegyedikesek műsora a hagyományos forgatókönyv szerint egy szemet gyönyörködtető bécsi keringővel kezdődött, amelyet Gyarmati Stefánia koreográfus tanított be a diákoknak. A második programpont fergeteges paródiajelenetekből épült fel. A palota nagyterme zengett a nevetéstől, miközben a színpadon „egy átlagos elektrós hétfő” történései peregtek le egymás után. A harmadik műsorszám a Füzesi Albert által betanított néptáncelőadás volt, amit a közönség szintén vastapssal jutalmazott.

– Ez a generáció együtt nőtt a világgal. Az idei végzős évfolyam egy egész korszakon ment keresztül. Amikor az iskolát kezdtétek, a digitális oktatás inkább még csak egy ötlet volt, aztán közben megjelentek a videoprojektorok, az okos-

táblák, és a tanárok egyszer csak nem krétával, hanem pendrive-val kezdtek tanítani. (…) A papíralapú naplót felváltotta az online napló, az Adservio, ahol a hiányzások nemcsak bekerültek, hanem azonnal haza is értek. (…) Az osztályközösség sem maradt a négy fal között, létrejöttek az első WhatsUp- és Insta-csoportok. (…) Ez a generáció átélte az online oktatást is, amikor a tanterem hirtelen a szobátokba költözött, és mindenki rájött, hogy a „jelen vagyok” gomb nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki jelen is van. És mire végzősök lettetek, megjelent egy teljesen új világ, a mesterséges intelligencia, a ChatGPT. (…) Szóval ti tényleg egy egészen különleges generáció vagytok, mert ti vagytok azok, akik krétával kezdtétek, és a mesterséges intelligenciával fejezitek be. És bár sok minden megváltozott körülöttetek, egy dolog mindig ugyanaz marad: a barátok, az osztály, az emlékek, amelyeket együtt szereztetek – hallhattuk a műsorvezetőktől. Az utolsó gondolatot Simonfi Erik az Azért vannak a jó barátok című Máté Péter-dallal támasztotta alá.

Búcsú helyett

A tizenegyedikesek nevében Kálmán Milán Rómeó búcsúszavak helyett egy egészen egyedi, zenés bejátszásokkal fűszerezett, vicces időutazással lepte meg az ünnepelteket, a kilencedikes „vadonatúj érzés”-től a „megint csak egy hétfő van” hangulaton át az „ilyenek voltunk, vadak és jók” nosztalgiájáig térképezve fel az elmúlt négy esztendőt.

A ballagók szószólója, a XII. E osztályos Győrfi Botond Dávid azt üzente az iskola soron következő „veteránjainak”, hogy becsüljék meg a folyosókon, a kávézások alatt és a dolgozatok előtti kétségbeesett suttogások közepette születő barátságokat, és ne feledjék, hogy aki mer hibázni, az tanul, és előrehalad. 

– Vigyázzatok az Elektróra, és hozzátok ki magatokból a maximumot! – mondta végszóként Győrfi Botond Dávid.

Ezt követően a végzős osztályok – az automatizálás, a könyvelés, a turizmus (szállodaipari technikus) és a számítástechnika szak ballagói – ötletes, vicces osztályvideóin derülhetett a palota közönsége, és minden vetítés után a képernyőn látható diákközösségek osztályfőnökükkel színpadra vonultak az ünnepélyes szalagfeltűzésre.

Az együttlét utolsó előtti mozzanatában a műsorvezetők az utolsó munkáját hanyagul végző idős ács történetével üzenték: „Te is építőmester vagy. (…) Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.”

Az ünnep zárómomentumában minden tizenegyedikes színpadra lépett, hogy közösen énekelje el a búcsúdalt: „Égbe rajzolt képregény az életünk csupán, / Jövőnk előtt álldogálunk félve és bután. / De attól érdekes, hogy oly bizonytalan, / S a toll, mely sorsod írja, más kezében van.”