2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az elfelejtett község

A megye határán fekvő, félreeső község, Magyarbükkös felé a cintosi eltérőnél egysávosra szűkül a kanyargós út, s az arra járó meg is ijed, ha egy másik jármű közeledik vele szembe. Aztán kiderül, ha jól félrehúznak, szűkösen elférnek egymás mellett, amit a község polgármestere is megerősít. Az egysávos aszfaltút Bükkösön torpan meg, de még felvezet a hajdani időket őrző kétszintes Kemény-udvarházhoz, aminek emeletén a polgármesteri hivatal székel. Az épület a főút felé kevésbé vonzó képét mutatja, árkádos bejárata a parkra néz, amelynek túloldalán állt Kemény János fejedelem kúriája, aki Magyarbükkösön látta meg a napvilágot.  


A polgármesteri székben Ballai György Attilát – ma alpolgármester – követő Luduşan Viorel beszámol róla, hogy a Turisztikai és Fejlesztésügyi Minisztériumban kedvezően bírálták el a tervet, amely 12 kilométernyi községi út aszfaltozását és a kúria kihasználatlan részének idősotthonná alakítását tartalmazza. A 12 kilométerbe beleférne a Bükkös – Magyarózd közötti öt kilométeres szakasz aszfaltozása is. Az alig több mint ezer lakosú község legnagyobb faluja a legtávolabbi Magyarózd, 413 lakossal, amelyet a központ, Bükkös követ 288 lélekkel, Gombostelkének 187, Lándornak 151 lakója van. A népszámlálási adatokhoz képest azonban csökkent a község népessége – erősíti meg mindkét polgármester.
           Mindehhez Balogh Ida, a polgármesteri hivatal referense hozzátette, hogy a lakosság 65%-a elöregedett, nagyon sok az özvegy, községszinten 497 gazdálkodót jegyeztek be. Ezzel is magyarázható, hogy a község 2.186 hektáros szántóterületéből 232 hektár fekszik parlagon. A földtulajdonosok többsége idős, nem tudják megdolgozni területeiket, de 309-en bérbe adtak 308 hektár összterületet szerződés alapján. A természeti adottságok megfelelőek az állattenyésztésre, hiszen a szántóterület mellett 846 ha legelővel, 473 ha kaszálóval is rendelkeznek és be van jegyezve 4 hektár szőlős is. A dr. Man Grigore állatorvos által nyilvántartott állatállomány a következő: 700 szarvasmarha, 4.100 juh, 260 kecske, 419 sertés, 194 ló, 5,776 baromfi. A községben nyolc olyan állattenyésztőt jegyeznek, ahol 5-20 szarvasmarhát tartanak. A legnagyobb vállalkozás három fiatal gazdáé Magyar-ózdon, akik 102 fős állománnyal rendelkeznek. Érdeklődésünkre, hogy a gabonán, takarmányon kívül még mit termesztenek a községbeliek, Balogh Ida elmondta, hogy a háztáji gazdaságokban főleg zöldséget, családi használatra.
          – A kistermelők nem piacolnak, egyetlen gazda, a magyarózdi Nagy Lőrincz Mihály jár hetente egyszer az általa termesztett zöldséggel a marosludasi piacra. Az elfelejtett községben 1990 előtt nagy területeken termett a kender, a cukorrépa, ami jó pénzt hozott a községnek. Mivel Marosludason megszűnt a kenderfeldolgozó üzem, ma senki sem termeli ezt a növényt. A közeli Marosludason működik a cukorgyár, ennek ellenére egyetlen gazdálkodó, a bükkösi Bíró József termel cukorrépát három hektáron – tájékoztatott Balogh Ida.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató