Az elmaradt budapesti olimpia margójára
2024-08-08 16:00:00
- Ábrám Zoltán
Az olimpiai részvétel és eredményesség, sőt azon túl az olimpiai játékok megrendezése bármely országra nézve büszkeségre érdemesítő elismerés. Az alábbi történet még a legutóbbi, tokiói olimpia előtti évekből való. Magyarország a belső politikai ellenzék nyomására visszalépett a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésétől, bár arra első számú esélyes volt a vele még versenyben levő, korábban már kétszer (1900, 1924) olimpiát szervező francia fővárossal szemben. Mi, magyarok ezért némi szomorúsággal nézzük a párizsi olimpia helyszíneit. És némi reménységgel, hogy – megérjük, vagy már nem érjük meg –: lesz egyszer budapesti olimpia is!
Hajnali ötkor a szálloda előtt vár a recepciósnál megrendelt taxi. Bizonyára nem véletlen, hogy nem cég képviseletében, hanem fehér Proton autóján mindenféle feliratot nélkülözve vár rám Azam, a maláj taxis. A bal oldali ajtónál szállok be, az országban jobb oldali a közlekedés. Egy órát szánok az útra, száztíz ringittben egyezünk meg. Még gyér a forgalom, lehet haladni. Három fizetős kapun haladunk át sorra, majd húsz perc múlva megjelenik a tábla: KLIA (Kuala Lumpur International Airport) 46 km. Szóval oda-vissza elfogy jó néhány liter üzemanyag, litere mintegy két ringitt. De azért jut is, marad is. A malájföldön legyártott autó mintegy negyvenezer ringittbe kerül, lassú a megtérülése.
Azam másodállásban taxis, amúgy a kormányzatnak dolgozik, ami kedvezőbb az átlagosnál. Malajziában mintegy ezerhétszáz ringitt az átlagfizetés. Egy repülőtéri fuvar nyeresége felér a napi keresettel. Thai felesége van és két kamasz fia, többet nem akar. Sem gyermeket, sem asszonyt. Pénz kérdése. Feleségének nincs állása. Malajziában muszlim csak muszlimmal házasodhat, nem úgy, mint Indonéziában, ahol nincs ilyen megszabás. Tulajdonképpen az anyósa jött férjhez ide, a mama még Thaiföldön él. Dédnagyit elég ritkán látogatják meg, és a fiait inkább itthon hagyja, hogy ne legyenek kitéve a szomszédos ország szabad erkölcse csábításainak. Amúgy Thaiföld egy jóravaló ország, a legjobb jelző rá az, hogy szórakoztató. Hazáján kívül még egy országban járt, Szingapúrban, amit már több jelzővel tud leírni: tiszta, biztonságos, drága. A maláj félszigettel szomszédos Borneón nem járt: sem az indonéz, sem a maláj részén. Bahásza az anyanyelve, de szép számban vannak mandarint beszélő kínai barátai is.
Miután alaposan kikérdezgettem, és az iskolában megszerzett alapszintű angol nyelvtudását igénybe vettem, ő szegezi nekem a szokásos kérdést: Honnan jött? Egyből rávágom, hogy Magyarországról. Eleinte még haboztam, hogy Romániát, Erdélyt vagy Magyarországot mondjak, de egyöntetű a választásom. A román turistának, eleve a román útlevélnek nincs túl jó megítélése a nagyvilágban, ráadásul én magyar útlevéllel utazom, szóval ezt a választ felejtsük el. Szívem szerint Erdélyt, azaz Transzilvániát mondanék, de az magyarázatra szorulna. Még a sem Romániát, sem Magyarországot valószínűleg nem ismerők számára is, akik meglehet, inkább hallottak Drakuláról, mint egész Kelet-Közép-Európáról.
Magyarországról? – Azam hosszú másodpercekig hallgat, a hajnali derengésben is jól érzékelhetően erőlködik. Semmit sem tudok erről az országról! – vallja be őszinte szomorúsággal. Aztán hirtelen megvilágosodik, és izgatottan ismétli a szavakat: Hungary, Olimpics! (Magyarország, olimpiai játékok!) Nos, valamit mégiscsak tud rólunk. Sikeres sportolóink, olimpiai bajnokaink ilyen messzire eljuttatják az ország jó hírét. Azam ezt az egyet mégiscsak tudja a magyarokról. Nos, ennyit ér az olimpia! És hogy milyen reklámtól vontuk meg magunkat a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásával, azt még Azam sem tudná elmondani…
