Igen, ő volt az, a mi Kántornénk, aki ott nyugszik a marosvásárhelyi római katolikus temetőben, ahol a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által felújított síremlékre egy idő óta ilyenkor elhelyezzük az emlékezés koszorúit.
Igen, ő volt az, a mi Kántornénk, aki ott nyugszik a marosvásárhelyi római katolikus temetőben, ahol a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által felújított síremlékre egy idő óta ilyenkor elhelyezzük az emlékezés koszorúit.
A magyar színészet hőskorának leghíresebb tragikája 160 esztendeje, 1854. február 28-án hunyt el városunkban. A fénykorában országszerte ünnepelt színésznő, Kántorné Engelhardt Anna szegénységben, elhagyatva távozott a földi létből, haláláról egyetlen lap sem emlékezett meg. Ha igazak az adatok, hatvanéves volt akkor, vagyis 220 éve született Nagyszebenben. Az évszám bizonytalan, egyesek 1791-re datálják világra jöttét. Talán valamikor erről is biztosat lehet tudni. Amit nem kérdőjelez meg senki, az a tehetsége és csillapíthatatlan színházszeretete, amely egykor magasra röpítette Thália egén, és hosszú ideig ott is tartotta. Bejárta az országot, hiszen a vándorszínészet volt a kenyere és lételeme, számtalan helyen ismerték, szerették, ünnepelték. Nagyszebeni szegény szász család árvájából, cselédsorból vált magyar színésszé, aki a drámairodalom klasszikusainak számos fenséges hősnőjét alakította illúziókeltőn. Katona József Bánk bánjának kassai ősbemutatóján 1833. február 25-én ő volt Gertrudis. Utolsó fellépésén, Marosvásárhelyen is királyi fenséget keltett életre, II. Katalinként búcsúzott közönségétől. „Alakjait nem színlelte, hanem megteremtette” – írta róla méltatásában Szigligeti Ede. Sorsa regénybe illő. Ő is azok közé tartozik, akiket nem szabad felednünk.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
