Az eltűnt 2013
A gazdasági válság 2008-as kezdete óta az idei volt az első év, amikor szinte semmi nem történt az euróövezet „európai egyesült államokká” fejlődésében. Megállt-e a folyamat, vagy csak pihen, míg a résztvevők gondolkodnak a folytatáson?
A gazdasági válság 2008-as kezdete óta az idei volt az első év, amikor szinte semmi nem történt az euróövezet „európai egyesült államokká” fejlődésében. Megállt-e a folyamat, vagy csak pihen, míg a résztvevők gondolkodnak a folytatáson?
A korábbi években lázas alkotótevékenység zajlott az euróövezet, sőt, az egész EU egységesítésére.
2009. decemberben a pénzügyminiszterek új pénzügyi felügyeleti rendszert állítottak fel: a különböző nemzeti szintű bizottságok és testületek mellé, helyébe és fölé belépett az Európai Bankhatóság (EBA), az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) és az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA), továbbá az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) részvételével az EU pénzügyi rendszerének makroprudenciális felügyeletére.
2010. májusban Görögország megkapta első mentőcsomagját. Ennek bonyodalmaiból is levonva a tanulságot, 2010. júniusban megalapították az euróövezet első tényleges „valutaalapját”, az átmenetinek szánt Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF), amely az euróövezeti országok szavatosságával a háttérben olcsón vett föl piaci hitelt, kissé drágábban tovább kölcsönzendő a rászoruló tagországoknak, ha azok a piacon csak sokkal drágábban vagy egyáltalán nem jutnának hitelhez. 2011. októberben növelték az EFSF erejét.
2010. decemberben mentőcsomagot kapott az EFSF részvételével Írország, 2011. májusban Portugália, majd 2012. februárban újfent Görögország, 2012. júliusban pedig korlátozottan Spanyolország, kizárólag bankjai tőkefeltöltésére.
Hasonlóan működik az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), az euróövezet állandónak szánt „valutaalapja”, amelyről 2010. novemberben és decemberben döntöttek az EU vezetői. Az ESM 2012. október óta működőképes, de eddig csak kétszer használták: részben átvette az EFSF-től a spanyol bankmentés finanszírozását, és kisebb összeggel beszállt a márciusban indított ciprusi mentőcsomagba.
2010. októberben fölerősítették, illetve a gyakorlatban megteremtették az EU-beli gazdasági kormányzást. Gyorsabban és automatikusabban érheti büntetés a deficit- és közadósságkorlátot túllépő tagországokat a túlzott deficiteljárás keretében, és megszületett a túlzott makrogazdasági egyensúlytalansági eljárás mint további lehetőség, az Európai Bizottság vezérletével. Az új rendszerben 2011 elején indult az „európai félévek” sorozata, amelyben a brüsszeli bizottság megvizsgálja a tagországok költségvetési terveit, és alkalmasint megfontolásra visszaküldheti azokat, ha kockázatot lát. 2011. novemberben új szabálymódosításokkal szigorították a tagállami költségvetések közös felügyeletét.
2011. decemberben az euróövezeti országok megegyeztek az általános EU-beli követelményeknél szigorúbb költségvetési hiánycélokban. Ennek alapján 2012. márciusban az euróövezeti országok és az önkéntesen csatlakozó más EU-országok aláírták a „költségvetési szerződést” (fiscal compact), amely egyelőre az EU alapszerződésén kívül, nemzetközi egyezményként érvényes.
2012. júniusban az EU csúcsértekezletén megállapodtak a pénzügyi rendszer további egységesítésében, és 2012. szeptemberben az Európai Bizottság előállt az euróövezeti bankunió részletes tervével.
És itt megakadt a menet.
A bankuniónak elkeresztelt új pénzügyi rendszernek négy eleme van, illetve lenne: az egységes szabálykönyv a banktevékenység számára, amelyet az Európai Bankhatóság (EBA) már nagyjából kidolgozott; az egységes bankfelügyelet, amelyet az Európai Központi Bank (EKB) lát el, együttműködve a nemzeti hatóságokkal is – de az egységes, közös felügyelet csak jövő szeptemberben indul, és egyelőre csak a 120 legnagyobb bankra vonatkozik majd; a közös betétbiztosítási rendszer, amelyhez még nem tudni, honnan lesz pénz, sőt, a többi probléma miatt még igazán szó sem esett róla a tárgyalásokon; és végül a közös bankszanálási rendszer, amelyhez az eredeti elképzelés szerint a pénzt az ESM szolgáltathatná, ha és amikor az EKB bankfelügyelete már majd működik. Csakhogy a legújabb elképzelések szerint az ESM legföljebb végső eseti, korlátozott segítő lehet, ehelyett a bankoknak maguknak kell mentőalapot képezniük, és az esetleges bankmentésekben, veszteséget vállalva, részt kell venniük a bankok kötvénytulajdonosainak, sőt, nagy betéteseinek is.
A második görög mentőprogramban engedtek el adósságot első ízben a magánhitelezők, ez azonban elvileg még nem különbözött a nemzetközi magánhitelezők rég elfeledett „londoni klubja” által tett engedményektől, amilyenekre sok példa volt a 2000 előtti évtizedekben. Meglepőbb volt az idei ciprusi mentőprogram, amelyben már a megmentendő bankok nagy betéteseinek is megcsapolták a pénzét. Akkor az volt a magyarázat, hogy Ciprus kis ország, az intézkedés az adóparadicsomba sikkasztott tőkét ritkítja csak, és az ilyesmit nem fogják megismételni.
Most kiderült, hogy ezentúl ez lesz a rendszer, ha és egyáltalán a bankunió lábra kap a következő években. Csakhogy a tagországok részéről nagy az ellenállás, a folyamat lelassult: ez az év szinte elveszett az euróövezeti egységesülésből.
Ellentétes törekvés erősödött fel, mióta az EU 2011. novemberben úgyszólván leváltotta az euróövezet pénzügyi stabilitása és hitelképessége szempontjából tehertétellé vált Papandreu görög, majd Berlusconi olasz miniszterelnököt. Ettől sokan megijedtek. Az EU-nak számolnia kell azzal, hogy lassítani kell, mert a rendszer „reformterhelhetősége” túlfeszült. Sokan kihátrálnának az eddig elértből is, ki politikai érvekkel, ki meg – látszólag – az adófizetők pénzét féltve a közös finanszírozástól és felügyeletektől.
Még szerencse, hogy az euróövezet gazdasága az idén kijutott a recesszióból, így egyelőre nem olyan kínos a halogatás.
Mészáros György (MTI)
