2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az emberi életért is tüntettek Bukarestben

Bár csak részeredménynek tartják a medvék ügyében tartott szerdai bukaresti tüntetés eredményét, akkor is érdemes volt megtenni ezt a lépést – vallják a marosszékiek, akik azonban egyelőre még „nem isznak a medve bőrére”.

Bár csak részeredménynek tartják a medvék ügyében tartott szerdai bukaresti tüntetés eredményét, akkor is érdemes volt megtenni ezt a lépést – vallják a marosszékiek, akik azonban egyelőre még „nem isznak a medve bőrére”.
A tüntetés napján Péter Ferenc, a Maros megyei küldöttséget vezető tanácselnök jelezte, hogy a környezetvédelmi miniszterrel tartott találkozó legnagyobb eredménye, hogy „kimozdultunk a holtpontról, és a vadkárokkal kapcsolatos legsürgetőbb kérdésben előreléptünk”. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nem a trófeavadászat újrakezdéséről van szó, hanem egy sürgősségi keretről, amely a kártevő, emberre támadó medvékre vonatkozik, a kilövési engedélyeket pedig a beérkezett, dokumentált panaszok alapján a minisztérium adja ki. 
Az eltelt napokban valóban történt előre- és hátralépés is (lásd: az ígért 175 kilövéssel ellentétben másnap már csak 140 egyedről beszélt a miniszter asszony) a túlontúl elszaporodott és az emberi életteret is veszélyeztető medvepopuláció megtizedelésének kérdésében, kíváncsiak voltunk arra, hogy miért utaztak a fővárosi tüntetésre közösségeink képviselői, illetve mit várnak el a tárgyalásoktól.
Székelyhodos polgármestere kérdésünkre elmondta: községükben az utóbbi esztendőkben annyira elszaporodott a medve, hogy főleg Iszlóban és Jobbágytelkén napi rendszerességgel bejárnak a nagyvadak több mint húsz gazdaságba, udvarba. Ezért is látta fontosnak, hogy a szomszédos megyék képviselőivel tüntetni menjenek, hogy felhívják a figyelmet a tarthatatlan állapotokra. Barabási Ottó úgy érzi, hogy némi előrelépés történt, de igazán csak akkor láthatnak eredményt, amikor a medvék elhúzódnak a települések mellől, csak akkor „ihatunk a medve bőrére”. Erdőszentgyörgy alpolgármesterétől megtudtuk, náluk is van két-három „kajtár” medve, amelyek zaklatják az embereket, gazdaságokat, két személynél károkat is okoztak, féltucatnyi mangalica disznót öltek meg. Tar András a tüntetés során tapasztalt fegyelemre, nyugalomra hívta fel a figyelmet, „a székely emberben van valami, ami hatásos és felemelő”, és ugyanakkor eredményes is.
Dászkel László az Ősmarosszéki Közbirtokosság alelnökeként vett részt a fővárosi megmozduláson, mert úgy érzi, meg kell tenni a szükséges lépéseket, mielőtt az emberben is kárt tesz a medve. Az elért eredmény szerinte is csepp a tengerben, mert a 8-9 ezerre tehető hazai medvepopulációhoz képest szinte semmi a 140 egyed kilövésére szóló engedély, de reménykedik abban, hogy ha a garázdálkodó példányokat elpusztítják, már az is számít, és hátha a következő évre növelik a kilövési kvótát. Nyárádszeredaiként viszont elmondta: a kisváros hatá-rában is garázdálkodnak a medvék: az andrásfalvi erdőben a barlangot is ismerik, két-három példányt  láttak a helyiek, de a nyomáti erdőben is tapasztalták már a nagyvad jelenlétét. A medve a városhoz tartozó Székelymosonba is bejár, néhány napja nappal merészkedett be egy kertbe, de sokat nem tartózkodott ott, mert a kiszemelt meggyfa túl fiatal volt, és lehuppant róla, ezért elhordta magát – mesélte egy odavalósi fiatalember, aki a székelykáli határszélen négy medve „fészkét” is ismeri. De a szomszédos Vadad és Csíkfalva határában is napi rendszerességgel kószálnak a medvék, nemrég pedig a jobbágyfalvi juhnyájra támadt a fenevad.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató