Az emberség határán

Máramarosszigeti leckék (2.)

Az első menekülők a „zöldhatáron” 

Jönnek a menekültek a máramarosszigeti határátkelőhelyen. Többen házi kedvencükkel a hónuk alatt, mások több tízezer eurót érő személygépkocsival, van, aki biciklivel, megint mások gyalog, gyerekkocsit tolva. Férfiak is vannak köztük, apák, akik gyerekeiket vagy idős nagyszüleiket kísérték át, látni a menekültek között keleti országokbeli egyetemistákat, bevásárlószatyorral átsétáló idős nőket. S arról is értesültünk, hogy ottjártunkkor, a háború kitörése óta először, négy férfi a Tiszán szökött át a „zöldhatáron”, és kért menedékjogot. Erről számolt be a helyszínen Iulia Stan, a máramarosszigeti határrendészet sajtószóvivője, aki készségesen megosztott velünk minden információt. 

Megtudtuk, hogy a háború kirobbanása óta március 1-jéig a máramarosszigeti átkelőhelyen naponta mintegy 2000 menekült hagyja el Ukrajnát, közülük kb. 1700 ukrajnai állampolgár, a többiek más illetőségűek. Számuk változó. Február 28-án 2500-an lépték át a határt, közülük 2000-en ukránok. Az országunkba érkezők nagy része érvényes úti okmánnyal (biometrikus személyazonossági igazolvány és/vagy útlevél) rendelkezik. A román határon bármilyen más személyazonossági okiratot is elfogadnak – keresztlevél, születési bizonyítvány stb. Aki nem rendelkezik semmilyen irattal, annak ki kell töltenie egy formanyomtatványt, amivel menedékjogot kér, így automatikusan bejegyzik a hatóságok. Ezt követően a határrendészet értesíti a menekültügyi hivatalt, ahol gondjukba veszik a kérvényezőt. A határrendészek tapasztalata szerint az ukrajnai menekültek nagy többsége nyugat-európai országokba igyekszik, sokan a máramarosszigeti átkelőtől Magyarországra tartanak, ezért az elmúlt napokban zsúfolt lett a petei és a csanálosi átkelőhely. Február 24-étől, a háború kitörésétől a két határátkelőhelyen több mint 12.000 ukrajnai állampolgár hagyta el országunkat. Az utóbbi napokban inkább anyák jönnek át gyerekekkel együtt a határon, van akit férfiak kísérnek, ők visszafordulnak. Hogy milyen módon kezeli az átlépést az ukrán hatóság, arról a szóvivő nem számolhatott be nekünk. Azt még hozzátette, hogy a román határőrség nemcsak az átkelőhelyeken, hanem a székhelyen is állandó diszpécserszolgálatot működtet. A határrendészet máramarosszigeti területi felügyelősége 0262-314-528-as telefonszámán ukránul is beszélő kollégáik a romániai utazási okmányokról, a menedékjog igényléséről és a menekülteket érdeklő jogszabályokról tájékoztatják az érdeklődőket. A szóvivő azt is elmondta, hogy március 1-jén reggel egy kilométerre a határátkelőhelytől négy – 21 és 46 év közötti – ukrajnai férfi átgyalogolt a Tiszán, és menedékjogot kért Romániában. A határőrök vitték őket az átkelőhelyre, ahol megvizsgálták őket. Nem volt panaszuk, így a menedékjogot kérők számára fenntartott nagysomkúti menekültközpontba szállították a férfiakat, a menekültügyi iroda kezeli az ügyüket. 

A beszélgetés után arra kér a CNN-nek tudósító szerb kolléga, hogy tolmácsoljak. Szeretne a Tisza-partról is filmfelvételeket készíteni, erre kér engedélyt. Iulia Stan tájékoztatja, csak a román oldalról lehet fotót és filmfelvételeket készíteni úgy, hogy ne kerüljön képbe a túlsó oldal. Belső rendelkezés. Nem akarnak konfliktust a határon túli kollégákkal.

A sajtósok megértően viszonyulnak mindehhez. Van olyan menekült, aki a kamera elé áll, de többségük továbbsiet. Többen elutasítják a segítséget, a telefonkártyát mindenki elfogadja, és azonnal hívja ismerősét, hogy szállítsa tovább. Annak ellenére, hogy a rendőrök, csendőrök igyekeznek rendet tartani a határátkelőhelyen, van, amikor megtelik a sátrak közötti szűk tér. Néha fojtogató a segítőkészség. Továbbállunk. 

 Fotó: Nagy Tibor

Megszámlálhatatlan mennyiségű adomány

Amint a gépkocsink felé sétálunk, Colopelnic atya ismerőst üdvözöl. Három máramarosszigeti, hagyományos, virágos kendős nővel száll ki autójából Zbona Ioan, a Szatmár megyei Tarsolt görögkatolikus papja. Kérdeznem sem kell, újságolja: pénzadományt, tisztítószereket, élelmiszert hoztak a Miasszonyunk görögkatolikus zárdába. Egyházközségükben készítik a listát azokról a családokról, amelyek menekülteket fogadnak be. Reméli, hogy százhoz közelít a számuk. 

– A szálláson és élelmen túl a menekülteknek együttérzésre, lelki támaszra van szükségük, és ezt nem kapják meg a sátrakban és egyéb szálláshelyeken, csak családoknál, akik egy kicsit helyettesítik az övéiket. Mi vendégszerető emberek vagyunk… – mondja az atya, majd mind a négyen a határátkelőhöz igyekeznek, hátha valakin máris segíthetnek.

Néhány perces autózással Colopelnic Vasile elvezet bennünket a máramarosszigeti sportcsarnokba. A tömbházak közé szorított létesítmény előtt nagy a sürgés-forgás. Mintha menetrend szerint érkeznének és indulnának a személygépkocsik, teherautók. Lelkes fiatalok az egyik autóból krumpliszsákokat cipelnek be. A bejáratnál helyi rendőr áll, mondjuk, újságírók vagyunk. Menjenek, lássák, írják meg! – tessékel be. Belépünk. A látvány lenyűgöz. Majdnem a mennyezetig tornyosuló halmok. A pályán hegyekben állnak a konzervek, egyéb tartós és romlandó élelmiszerek, WC-papír, ruhanemű, matrac, gyógyszerek, babakocsi, minden, amit el lehet képzelni. Egy-egy felnőtt által irányított diákcsoport szorgoskodik, szortírozzák az adományokat. A gyűjtőhely koordinátora Sorin Rednic, a máramarosszigeti polgármesteri hivatal főjegyzője. Bemutatkozom. Angolul köszönt, majd román nyelvre vált. Elnézést kér. Az elmúlt napokban időnként két-két órát aludt, mikor nappal, mikor éjjel. Egy önkéntes csoportnak útbaigazítást nyújt, majd készségesen a rendelkezésünkre áll. 

Megtudjuk, hogy a sportcsarnokban gyűjtik össze azokat az adományokat, amelyeket Ukrajnába szállítanak. A gyűjtést a máramarosszigeti polgármesteri hivatal koordinálja. De nemcsak irányítanak, az alkalmazottak osztályozzák is, cipelik az ajándékokat. Mellettünk dolgozik az egyik osztályvezető, de a csarnokban van a szociális osztály majdnem mindegyik alkalmazottja – mondja a jegyző. Ahogy kirobbant a háború, megszervezték a munkát, majd felhívással fordultak a városbeli iskolákhoz, ahonnan önkéntesnek jelentkeztek diákok. Önkénteseket küldött a városban levő összes vallásfelekezet, a civil szervezetek, és volt olyan, aki az utcáról lépett be, hogy segítsen. 

Mivel önök magyar nyelvű újságtól vannak, külön kiemelem és dicsérem a máramarosszigeti MISZSZ-eseket, akik első perctől bekapcsolódtak a munkába – teszi hozzá. Ottjártunkkor 160-an dolgoztak a csarnokban, de több mint 500 bejegyzett önkéntes áll rendelkezésükre. Az adományokat nyilvántartásba veszik, majd válogatják, és egy ukrajnai orvosnő segítségével – a szükség szerint – küldik, illetve viszik Ukrajnába. Az ukrán tehergépkocsikat nők vezetik, a romániai szállítók férfiak.

A jegyző öt 3,5 tonnás kisteherautóból álló konvojjal járt Ukrajnában, ezért tudja, hogy veszélyes a szállítmányozás, mivel nagyon nehéz átkelni az ukrán határon, az üzemanyagtöltő állomásokat a hadsereg tartja ellenőrzés alatt, minden útkereszteződésnél katonák ellenőrzik az autókat. A romániai gépkocsivezetők azzal a félelemmel indulnak útnak, hogy nem térnek vissza. Gond az is, hogy ki veszi át a szállítmányokat, hiszen ezeket valamely intézményre vagy civil segélyszervezetre kell bízni, amelyek garantálják, hogy eljutnak a megfelelő helyre. De ez nem akadálya annak, hogy elküldjék a szállítmányokat. Majd elmondja, egy nagy teherautónyi matracot várnak, de bárki, aki adományozni szeretne, beviheti a csarnokba, és ők gondoskodnak arról, hogy jó helyre jusson. Több száz tonna adomány „fordult meg” a sportcsarnokban, a mennyiségről nincs nyilvántartás. Nem is lehet. Van, amit átvesznek, és azonnal teherautókra raknak, hogy útnak indítsák. 

Amikor kiléptünk, láttuk, hogy a csarnok elől elindult egy matracokkal megrakott tehergépkocsi, és egy ukrán rendszámtáblájú, zárt terű, gyógyszerekkel tele kisbusz is készen állt. Közben mögéjük folyamatosan parkoltak a járművek, amelyekből adományokat vittek be a csarnokba. 

(Folytatjuk)