2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szerb Antal emlékére 

120 éve született Szerb Antal, a huszadik század egyik legműveltebb magyar írója, irodalomtörténésze. Egyszerre volt lankadatlanul kutató tudós, szenvedélyes örök olvasó, bravúrosan szerkesztő és fogalmazó író, lelkiismeretes középiskolai tanár és könnyed társasági ember – vallja róla Hegedűs Géza író. Az Erdélyi Magyar Televízió Kultúrcsepp műsorában a tragikus sorsú irodalmárra, Szerb Antalra emlékeznek. Megnézhető a műsor kedden este 8 órától az Erdély TV képernyőjén és Facebook-oldalán.  


Metszetben az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja

Újraindult, és helyszíneiben bővült az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja. Február 8-tól 11 megyében és Bukarestben összesen csaknem 40 helyszínen mintegy 1700 gyermek vesz részt a foglalkozáson, melynek elsődleges célja a magyar oktatás erősítése a szórványtelepüléseken. A program mentén Torda, Magyarfülpös és Bukarest magyar kisdiákjaihoz látogat el az Erdélyi Magyar Televízió Metszet című műsorának stábja. Kiderül az is, miként látják a szociológusok a romániai magyar iskolahálózatot, azon belül pedig a szórványbeli anyanyelvi oktatást. A műsor követhető kedden este fél 9-től az Erdély TV képernyőjén és Facebook-oldalán. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató