Az erdélyi népviseletek (15.)

A nyárádszentimrei női viselet is hasonló a szomszédos Kis-Nyárád völgyében lakókéhoz. A leányok 1950-ig egybefont hajuk végébe masnit kötöttek, később két ágba fonták, ünnepeken leeresztve, szalagcsokorral viselték, hétköznap „hintába” kötötték fel, hogy ne zavarja őket a munkában.

Viselő parkét ruhában dolgozó asszony a fonókeréknél. Losonczi Noémi felvétele a nyárádszentimrei néprajzi múzeumból.

A nyárádszentimrei női viselet is hasonló a szomszédos Kis-Nyárád völgyében lakókéhoz. A leányok 1950-ig egybefont hajuk végébe masnit kötöttek, később két ágba fonták, ünnepeken leeresztve, szalagcsokorral viselték, hétköznap „hintába” kötötték fel, hogy ne zavarja őket a munkában. Főkötő itt sohasem volt divatban, de a fejkendő kötelező volt a templomba, asszonyoknak mindenhova az utcára. A legünnepibb fejkendőjük szőrdelin volt, beleszőtt mintával. Ők is hímeztek fejkendőket egyszínű, vékony szövetre selyemszállal, körbevarrták szélmintával, ritkábban beosztással leveleket, rózsákat is helyeztek el a kendőben. A színeknek találniuk kellett: barna, drappos szövetre krémszínnel, zölddel hímeztek, sötétre világosabb színű selyemmel, világosra sötéttel. Az ’50-es évek után már varrógéppel csíkozták a kendőket háromszínű selyemcsíkkal.

Tászlis gallérú inget és blúzt viseltek, elöl gombolós volt a blúz végig, az ing hasított, szélein levarrott rakásokkal, a keresztpánt alatt ráncolva.

A viselő lájbi parkét vagy diftin anyagból készült, az ünneplő bársonyból. A fiataloké piros színű volt fekete zsinórral, a fiatalasszonyoké zöld, fekete zsinórral, s az idősek fekete lájbit viseltek fekete zsinórral. A lájbikat bársonnyal szegték körbe, tömötten televarrva tulipánosan fekete bébizsinórral, levelekkel. Pendelyük alul szűkebb méretű volt, felette csipkés alsószoknyával. Ezen a szoknya gyapot háziszőttes, hímes mintájú volt, a leányoké pirosban fekete, az asszonyoké zöld alapon fekete mintával, az idősek, azaz 40-50 évesek már tiszta feketét viseltek. Színben találtatni kellett a lájbit a szoknyával. Az utóbbi 10 évben a lakodalmakra a koszorúslányok székely ruhába öltöznek, ez örvendetes visszatérés az eredeti viselethez.

Patentharisnyát, hosszú, fűzős száras cipőt, spanglis cipőt és szandát hordtak. Csizmát a nagyszülők még nem viseltek, de 1965-től a leányaik már rendelésre csináltattak, közepesen magas sarokkal, puha szárral, cipzárral. Hárászkendőt a fiatalok 1950-ig, az idősek 1960-ig is viseltek télen. A plüsskabátot, amely patkánybőrhöz hasonlított, bár nem volt az, a vőlegény vette jegyajándékul, díszítetlen volt, csípőig ért, s a módosabbak paplanvarrással, selyemmel bélelték. Téli nagykabátot az 1950-es évektől gyapjúból szőttek magában kockás, csíkos mintával, kicsit ványoltatva, hogy ne legyen durva. Ezt váltotta fel 1957-58-ban a készen vett nagykabát, de bolti szövetből is készíttették a helyi varrónőkkel. Híres varrónők a faluban Lénárt Vilma, Lénárt Erzsébet, Losoncziné Tőkés Berta. A legjobb szabók Kovács Béni, a már elhunyt testvére és Kovács Anna, aki horgolótűvel készített zsinórdíszt az ujjasokra.

A nyárádszentimrei néprajzi múzeum Kelemen Margit nyugdíjas magyartanárnő udvarán, saját gyűjtéséből, saját épületének 7x7-es tetőterében tematikusan elrendezve bárki által meglátogatható, csoportosan is megtekinthetik, előre bejelentkezve, hogy a háziasszony otthon legyen. Munkája minden elismerést megérdemel.