Az erdélyi népviseletek (17.)

A Nyárádszereda mellett fekvő Rigmány falu női ruhaviseletére is 1920-tól sikerült adatokat gyűjteni. A lányok egy, majd később két ágba fonták a hajukat (volt, aki körfésűt is viselt), s masniba kötötték a végét.

Alsószoknya és kötény az 1935-ös évekből

A Nyárádszereda mellett fekvő Rigmány falu női ruhaviseletére is 1920-tól sikerült adatokat gyűjteni. A lányok egy, majd később két ágba fonták a hajukat (volt, aki körfésűt is viselt), s masniba kötötték a végét. Az asszonyok kontya mindig fejkendővel volt letakarva. Minden nő korához illő világos-sötétebb – fekete fejkendőt hordott, az idősek ma is fejkendővel járnak. Ingük tászlis, a lerakott fodros gallér olyan széles volt, hogy kitűzve a vállukig ért. Híres varrónő volt a faluban Veress Ignácné, aki minden ruhadarabot elkészített a nőknek. 1945 után kisebb lett a gallér, s kezdtek karöltős inget is varratni. A kézelő háromgombos. A XX. század elején a hasított ing két oldalán három-három díszvarrás, hajtás volt, gombokkal csukódott, s bő volt az ujja. A rékli anyaga fehér elegyes vászon vagy tarka bolti anyag, a gallér szélén kék zsinórral, s a kézelőt is kék zsinór díszítette. A régiek hosszú inget viseltek, térdig érőt, s erre vették fel a szoknyát, vasárnap pedig bő, csipkés alsószoknyára. A lájbit együtt szőtték a szoknya anyagával, simán vagy kockás és pepita mintával is. Az alját bársonyszegély díszítette. Ezen felül cakkosan zsinór volt varrva. A szoknyát a régiek csak zsinórral korcba húzva hordták, s hosszú volt, előbb bokáig, az 1940-es évektől lábszárközépig ért. A szoknya nagyon bő volt, alján fodorszerűen, bársonyszalaggal harangalakúra megtoldva. 1940 után még hétköznap ken-der-, csepűszoknyát viseltek, piros, kék színre festve a fiataloknak, sötétebbet és feketét az idősek számára. 1948 után az üzletből vettek méterárut, s abból varrattak szoknyát. 1953-54-től feliratkoztak a nők méterárura, s úgy vették meg az anyagot a boltból, s Szentannán, Gegesen is varratták. A melleskötényt hétköznap reggeltől estig viselték, ez kender-, majd kartonanyagból készült. Az ünneplőkötény fehér lerakott selyem, fekete klott, csipkével körbeszegve. Varrottas kötényt nem készítettek, csak 1935-től. Az 1920-as évektől száras cipőt hordtak, később „lágyszárú” csizmát is varrattak ünneplőnek, kétujjnyi piros csíkkal a szárán legfelül. A cipőt is rendelésre csináltatták, csak 1960-tól vették készen. Ezt nyáron a spanglis cipő, később a szandál váltotta fel. Kabát nem volt, az idősek „nagykeszkenyőt”, pléd nagyságú hárászkendőt viseltek télen. Szeredába, Kibédre vitték a gyapjút fésültetni, megfestették, megfonták, szőttek belőle, s lájbit kötöttek a férfiaknak az ujjas alá, „szettert” és lájbit a nőknek.