Az okiratokkal való bizonyítás
Ahogy már említettük a múlt alkalommal, a bizonyítékokra és a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényi előírásokat február 15-től kezdődően az új polgári eljárási törvénykönyv vette át. Ezek a szabályozások ellenben csakis az említett időpont után beiktatott peres ügyekre vonatkoznak.
Ahogy már említettük a múlt alkalommal, a bizonyítékokra és a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényi előírásokat február 15-től kezdődően az új polgári eljárási törvénykönyv vette át. Ezek a szabályozások ellenben csakis az említett időpont után beiktatott peres ügyekre vonatkoznak.
Ez alkalommal az okiratokkal való bizonyításra vonatkozó általános szabályokat mutatjuk be, a szeptember elsején hatályba lépő új polgári eljárási törvénykönyv szerint.
A polgári perben az egyik leggyakrabban használt bizonyító eszköz az okirat (înscris). Az okiratok olyan bizonyítékok, amelyek nyilatkozatokat vagy feljegyzéseket tartalmaznak bizonyos jogügyletekkel vagy jogi tettekkel kapcsolatosan.
Általános szabályként említjük, hogy az aktuális előírások szerint a bizonyítás céljára nemcsak a papírra rögzített írások alkalmazhatók, hanem bármilyen jellegű feljegyzés, függetlenül attól, hogy a nyilatkozat egy darab fán, fémen vagy más tárgyon található.
Ezt az elavult szabályozást az új polgári eljárási törvénykönyv a modern és egyben aktuális helyzetre szabja, előírva, hogy okiratként felhasználható bizonyíték lehet nemcsak a klasszikus papírra írt szöveg, hanem az informatikai, illetve elektronikus formába foglalt irat is.
Ugyanakkor az új törvénykönyv részletes és teljes körű szabályozást közöl az okiratokkal való bizonyításról.
Az okiratok más bizonyítási eszközökhöz képest jelentős előnyökkel járnak. Ezek általában már a per megszületése előtt léteznek, bizonyítva a felek között létező jogi viszonyokat.
Az okiratokkal való bizonyítás szolgáltatására vonatkozóan az új polgári eljárási törvénykönyv a következőket írja elő:
Az első eljárási szabály szerint a peres feleknek jogukban áll okiratokkal bizonyítani állításaikat, eredeti vagy az eredetinek megfelelő másolatokat felhasználva. Ilyenkor az a fél, aki másolatokat tesz le az ügyiratba, kérésre kötelezhető az eredeti felmutatására, illetve annak letételére. Ugyanakkor az idegen nyelvű szöveget tartalmazó okiratokról hitelesített fordításokat kötelező szolgáltatni.
Az egyik fél kérvényezheti, hogy a bíróság kötelezze ellenfelét egy bizonyos okirat csatolására, amennyiben az azzal rendelkezik. Az ilyen kérés csakis abban az esetben hagyható jóvá, amennyiben az okirat a felek közös műve, vagy amikor a peres fél arra az iratra utal a per alatt. Másrészt pedig a törvény pontosan felsorolja azokat az eseteket, amikor a bíróság köteles visszautasítani a fél erre vonatkozó kérését.
Amennyiben egyik fél megtagadja a kihallgatáson való részvételt egy okirattal kapcsolatosan, a bíróság kérésére nem teszi le az ügyiratba, illetve bebizonyosodik, hogy az okiratot elrejtette vagy megsemmisítette, a bíróság feltételezheti, hogy a másik fél állítása az irat tartalmára nézve be van bizonyítva.
Újdonságnak tekinthető az az előírás, amely szerint abban az esetben, amikor egy szükséges okirat egy harmadik személynél található, a bíróság elrendelheti annak tanúként való beidézését, kérvényezve ugyanakkor ettől a személytől, hogy mutassa fel a bizonyos iratot. Amikor egy jogi személyről van szó, ugyanazon előírások alkalmazhatók annak képviselőire.
Ugyanezek az előírások érvényesek akkor is, amikor az okirat egy közintézmény vagy közhivatal birtokában van, azzal a megjegyzéssel, hogy ilyenkor a bíróság az egység vezetőségének hívja fel a figyelmét azokra az intézkedésekre, amelyeket a bíróság hozhat a kötelezettség megtagadása esetén.
Kérdésekkel vagy hozzáfűznivalókkal forduljanak a szerzőhöz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com
