2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az SZDP tiltakozik egyes RMDSZ-es képviselők lejáratása ellen

Az RMDSZ keretében működő Szociáldemokrata Platform (SZDP) Gál Éva elnök, illetve Kira Miklós ügyvezető elnök aláírásával közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe.

Az RMDSZ keretében működő Szociáldemokrata Platform (SZDP) Gál Éva elnök, illetve Kira Miklós ügyvezető elnök aláírásával közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben a tagság nevében tiltakoznak az ellen, hogy „az általunk köztiszteletnek örvendő parlamenti képviselőinket újabb lejáratási botrányba sodorják”.

A tiltakozás kiváltója az a hír volt, amely szerint „ügyészségi eljárást kezdeményeztek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) feljelentése alapján Máté András, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője, valamint Kerekes Károly képviselő ellen, azzal a váddal, hogy érdekellentét áll fenn, amiért családtagjaikat alkalmazták a parlamenti választókörzeti irodába.”

„Nem kell különösebben gondolkodni azon, hogy mi is történik valójában, hiszen a fent említett ügynökség 2011-ben tizenkilenc, kizárólag csak nemzeti kisebbségi és PSD-s képviselő ellen tett feljelentést, holott a parlamenti képviselők több mint egyharmada van ebben a helyzetben” – olvasható egyebek között a közleményben.

A tiltakozók kijelentik: „Ezek a szervek nem veszik figyelembe, hogy semmilyen törvény nem tiltja, hogy a területi parlamenti irodákba, a szigorúan bizalmas állásokba a képviselők és szenátorok családtagjaikat is javasolhatják alkalmazásra. Hiszen, ha csak az RMDSZ képviselők esetét vesszük, nem kell sokat magyarázni, hogy irodájukban – sajátos kisebbségi státusukból adódóan – körültekintően járnak el a személyzet megválogatásánál, ahol a bizalom, elkötelezettség, a titoktartás elsőrendű követelmények”.

A továbbiakban arról beszélnek, hogy az érintettek a közigazgatási bíróságokon sorra nyerik a pereket az ANI ellen, ennek ellenére az Országos Főügyészség tovább vizsgálódik. „Sőt, miután a Főügyészség 2012-ben lezárta már egyszer a képviselők elleni eljárást, arra a következtetésre jutva, hogy semmilyen törvénytelenség nem áll fenn, most, kilenc hónap után váratlanul újrakezdte a vizsgálatokat, ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a média lejárassa képviselőinket.”

Az aláírók nem azt kifogásolják, „hogy a valódi bűnösök ellen ne indítsanak eljárást, ha valaki bűnt követ el, megkárosítja az államot, ha bűne bebizonyosodik, feleljen érte. Ilyen esetben becstelenség a védelmére kelni, de kitalált bűnökért ne járassanak le és ne vádoljanak embereket”, jelentik ki végül az aláírók a platform nevében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató