2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tanévnyitó az orvosin

Viszonylag zaklatott, sok tanulással járó évek következnek a diákok számára, viszont ezeknek megvan a maguk szépsége, hiszen a diákévekre mindenki szívesen emlékszik vissza, mondta dr. Szabó Béla orvosprofesszor, egyetemi tanár vasárnap este a Vártemplomban a magyar tagozatos hallgatók tanévnyitóján.

Az oktató arról is beszélt az eseményt követően lapunknak, hogy minden átalakuláson megy keresztül, a változások alól pedig az orvosi szakma sem kivétel. A professzor hangsúlyozta: annak a tananyagnak a 80%-a, amit ő negyven évvel ezelőtt megtanult, mára már idejét múlta. Elmondása szerint ez is nagyon jól mutatja, hogy a tudomány fejlődik, és a fejlődésnek köszönhető, hogy napjainkban magasabb szinten folyik a gyógyítás, mint négy évtizeddel ezelőtt. A most bekerült orvosis hallgatók a tudomány mai állását kell megtanulják, viszont borítékolható, hogy ők is meg fogják tapasztalni, hogy téziseket átírnak, változnak a módszerek. Régen bizonyos tanok évszázadokig tartották magukat, ma már ez a múlté a szédületes fejlődés miatt, tette hozzá dr. Szabó Béla.

Az orvosprofesszor beszélt a technológiai robbanásról és a mesterséges intelligenciáról is, és úgy vélte, a gyógyításban az emberi komponens mindig meg fog maradni. Hozzátette, hogy egészen biztosan már most vannak olyan területek, kérdések a medicinában, ahol a mesterséges intelligencia segített a megoldás felkutatásában, viszont a karmesteri pálca továbbra is az embernél kellene maradjon.

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja is sok sikert kívánt a tanévkezdőknek, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy az orvoslás nem könnyű, nem veszélytelen, de annál szebb hivatás, mert a gyógyítás sikere felemelő érzés, amit csak azok érthetnek meg, akik átélték, hogy milyen az, amikor egy ember az ő munkájuknak is köszönhetően felépül. A főkonzulátus vezetője arról is beszélt, hogy a felelősségteljes hivatás mellett fontos, hogy a fiatalok, a jövő gyógyítói, itthon maradjanak, hiszen nagy szükség van jól képzett és magyarul beszélő orvosokra a Székelyföldön.

Dr. Nagy Előd rektorhelyettes az egyetemi élet szépségeiről és kihívásairól beszélt a magyar tagozat tanévnyitóján. Meglátása szerint a vizsgák és a sok tananyag mellett az orvosi hivatás elsajátításához semmi nem fogható. A tanulás mellett pedig az egyetemen részt lehet venni a diákéletben, ami tovább színesíti a mostani gólyák éveit is, tette hozzá a rektorhelyettes.

Ennek kapcsán Czink Gergő, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke beszélt röviden a közelgő programokról, illetve arról, hogy érdemes szerepet vállalni a diákszövetségben, hiszen életre szóló barátságok alakulnak ki egy-egy esemény szervezése és a közös munka közben.

Kovács Mihály Levente, a Maros Megyei Tanács alelnöke a Népújságnak elmondta, mind marosvásárhelyiként, mind megyei önkormányzati képviselőként örömmel tölti el, hogy újra élettel telik meg a város, hogy visszatértek az orvosis diákok. A marosvásárhelyi egészségügyi képzésnek történelme van, amely összenőtt a város létével, hiszen napjainkban a világ bármelyik részén lehet olyan személlyel találkozni, aki valamilyen formában kapcsolódik az egyetemhez. Ez egy fontos adu, és bizonyos értelemben Maros megye márkaneve is, mondta Kovács Mihály Levente, aki aláhúzta, hogy erre mind az oktatóknak, mind a politikusoknak vigyázniuk kell.

Manapság is rengeteg kihívással jár az orvosi szakma, és kevesebb dicséretet kapnak a gyógyítás terén dolgozók, mint ahogy azt egyébként megérdemelnék. Továbbá az egészségügyben számos javítanivalóra lenne szükség, de ez nem az ott tevékenykedő káderek feladata. A nehéz körülmények ellenére jó látni, hogy évről évre vannak olyan fiatalok, akik az orvoslást, a gyógyszerészetet, a fogorvosi vagy éppen az asszisztensi hivatást választják; ez egy életforma, ami azzal jár, hogy a legrászorulóbb embereknek, a betegeknek segítenek, emelte ki az alelnök. Kovács Mihály Levente ehhez a hivatáshoz kívánt sok erőt a már végzetteknek, illetve a tanulást most elkezdő diákoknak.

A politikus arra is kitért, hogy ők azért dolgoznak, hogy az egészségügyi rendszer fejlett, a nyugati standardoknak megfelelő rendszer legyen. „Bízom benne, hogy sikerülni fog olyan körülményeket teremteni itthon is, ami arra fogja ösztönözni a fiatalokat, hogy ne menjenek el máshova, hiszen hatalmas szükség van arra, hogy jól képzett, magyarul is beszélő egészségügyi káderek legyenek a térség kórházaiban” – nyomatékosította a megyei tanács alelnöke.

A marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem magyar tagozatának vártemplomi tanévnyitója ökumenikus istentisztelettel zárult.

Fotó: Gáspár Attila

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató