Bajban a kínai gazdaság
Negyven hónap legalacsonyabb értékén zárt a sanghaji tőzsdeindex pénteken, de Sencsen és Hongkong tőzsdéje sem remekelt. Tornyosulnak a felhők Kína felett, az utóbbi idők gazdasági mutatói nem túl biztatóak, nőnek az eladatlan készletek, az elemzők tovább romló kilátásokra figyelmeztetnek.
Negyven hónap legalacsonyabb értékén zárt a sanghaji tőzsdeindex pénteken, de Sencsen és Hongkong tőzsdéje sem remekelt. Tornyosulnak a felhők Kína felett, az utóbbi idők gazdasági mutatói nem túl biztatóak, nőnek az eladatlan készletek, az elemzők tovább romló kilátásokra figyelmeztetnek.
A legnagyobb gyártókapacitásokkal rendelkező dél-kínai térségből érkező jelentések egyre nagyobb arányú árufelhalmozásról szólnak. Szemben a várakozásokkal, májustól dagadnak a készletek, júniusban csúcsot értek el, és ez még tovább fokozódhat augusztusban. A gyártók csökkentik a termelést, és egyes megfigyelők úgy vélik: előbb-utóbb leállásokra is sor kerül.
A világ második legnagyobb gazdasága júliusban 1 százalékos exportnövekedést ért el éves bázison, a gyártóipar teljesítménye az ösztönzők hatására is gyengülést mutat. A kínai központi pártlap a Zsenmin Zsipao pénteken arról jelentetett meg vezércikket, hogy az országnak fel kell készülnie a gazdaság jelentős mértékű lassulására, miközben a hosszú távra szóló strukturális kiigazításra kell összpontosítani.
A lap a közeli jövőre vetíti a bizonytalansági tényezők okozta „rövid távú megrázkódtatásokat”, de úgy véli, ettől még a hosszú távú terveket nem szabad feladni. Mindazonáltal szakértők már veszélyben látják az éves 7,5 százalékos növekedési cél teljesíthetőségét.
A kínai kormány és a pénzügyi vezetés korábban azt hangoztatta, hogy szemben a 2008-as válságidőszakkal, most nem készülnek súlyos dollár százmilliókat tartalmazó mentőcsomagot összeállítani, de fogadkoztak, hogy a sokat hangoztatott szerkezeti átalakítások és a hatékonyság növelése mellett ösztönző intézkedésekkel megpróbálják a gazdaságot ismét lendületbe hozni.
Az elszabadult ingatlanpiaci árak „megfogását” célzó intézkedések következtében az utóbbi időben csökkentek az építkezések, visszaesett az építőanyag-felhasználás, emberek maradtak munka nélkül. Kiderült az is, hogy az autók számának növekedésével még a nagyvárosok sem képesek lépést tartani, a szükséges infrastruktúrát nem tudták a bővülés üteméhez igazítani. A kényszerű korlátozásokkal egyre-másra visszafogják az eladásokat, ami óhatatlanul a kínálati, a termelési oldalon is megérződik. Így keletkeznek az eladatlan autóhegyek.
A kínai vállalatok vezetői panaszkodnak, egyes ágazatokban a tavalyi eladások 30-50 százalékát tudták teljesíteni, a raktárkészletek kezdik az elviselhetőség határát súrolni. Többen tudják, hogy ha leállnak, beszállítóik sokaságát veszélyeztetik, akikre a jövőben is – remélik – szükségük lesz.
Az utóbbi hetekben emlegetett, sokak által reménykeltőnek tartott, többéves beruházási tervek állítólag többnyire az ötéves tervben amúgy is szereplő célokat ismétlik. Ez azt jelenti, hogy bizonyára indulnak újabb és újabb infrastrukturális és egyéb beruházások, de a kérdés: milyen szinten tartható fenn a növekedés általuk, mit lesz a termelő ágazatokkal. A kínai pártlap szerint az alacsony infláció nem elég az üdvösséghez, s a jelekből úgy ítéli meg: a gazdaság stabilizálásának folyamatában a „neheze még hátra van”.
A világpiac egyértelműen nem kedvez Kínának. Európa, Japán, az Egyesült Államok enyhén szólva is korlátozottan képes felvenni a kínai árucikkeket, a tengeren túli recesszió, az európai hitelválság közvetett hatása immár a kínai városok, falvak kis- és nagyüzemeit, illetve azok dolgozóit, a bérüket veszélyezteti.
Ezzel egy időben a világgazdaság legnagyobb motorja törvényszerűen kevesebb terméket és szolgáltatást vásárol, ami a világ más tájain ugyanúgy tovább fogja növelni az árufelesleget. Ezek egyenes következménye ott is az árak, a jövedelmek, a termelés visszaesése lesz, ami miatt még több munkahely válik majd feleslegessé.
Amikor a kínai gazdaság bajban van, amikor bedugul a piac és csökkennek a részvényárak, Kínában mindenki a kormányra néz, s várja, hogy „megoldja” a helyzetet. Peking nem szívesen nyúlna ismét sokba kerülő látszatmegoldáshoz, de tudja, hogy bekövetkezhet a legrosszabb, amitől tart, hogy az emberek az utcára kerülnek, s ha nem lesz kenyerük, ott is maradnak és felborogatják az Audikat. A nyomás nagy, a „megoldás” viszont, ami ugyanúgy a németországi munkásnak is sürgető, egyelőre nem látszik kirajzolódni.
