2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Három éve, hogy Kovács Gy. György, a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a Bolyai-múzeum képeiről nagyon lényeges kérdést vetett fel: ki fényképezhette le Bolyai Farkast a ravatalon?

Báró Apor Károly képmása a Vasárnapi Újságból


Három éve, hogy Kovács Gy. György, a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a Bolyai-múzeum képeiről nagyon lényeges kérdést vetett fel: ki fényképezhette le Bolyai Farkast a ravatalon? Tény, hogy a múzeum tulajdonában lévő kép erősen retusált és gyenge minőségű. Mikor erről beszélgettünk, az a vélemény is elhangzott, nem lehet-e hamisítvány a fénykép? Azóta Kovács kolléga is megtudhatta erre a kérdésre a választ, ugyanis mára az internetre is felkerült a kép és a válasz! Sőt, a Népújság egy nagyon jól dokumentált sorozatot közölt a fényképészet erdélyi történetéről, és ez is aktualitást ad, hogy ezzel a témával előhozakodjak. A halott Bolyai Farkast nagy valószínűséggel báró altorjai Apor Károly fényképezte le. Ha a tisztelt és erre a kérdésre kíváncsi olvasók egy képkeresőben rákérdeznek báró Apor Károlyra, azonnal ki is hozza a képet.

Nagyon értékes információ, hogy báró altorjai Apor Károly az 1856–60-as évektől már fényképezett Marosvásárhelyen. Milyen értékes kincs volna, ha rátalálnánk a fényképhagyatékára! Egy halvány reménysugár él bennem, hátha Bolyai Jánost is lefényképezte. Mind Bolyai Farkasnak, mind Bolyai Jánosnak Apor Károly zárta le a hagyatéki dossziéját, abban az értelemben, hogy ő volt a Táblabíróság elnöke.

Úgy gondolom, érdemes felidézni Apor Károly személyét, ugyanis még Mikszáth Kálmán is írt róla egy elbeszélést, melyben megírja a Szegedi Színház megnyitásakor történt találkozását Apor Károllyal[3]. 1885-ben történt elhunytakor nagyon szépen megemlékezett róla a Vasárnapi Újság. Ezért mi is onnan vesszük az adatokat. Nagyon érdekesen, információval kezdődik a nekrológ:

„Báró Apor Károly azon kevés számú családok egyikének a sarjadéka, melyek családjok ősi eredetét a mondai korszakba, talán Árpád s a hétvezérek előtti korba tudják felvinni. Három család van a székelyek közt, melyek a hagyomány szerint az ős rabonbánoktól – a magyarok bejövetele előtt, a hún-utód székelyek főnökeitől származnak. Ezek az altorjai Apor-, a csíkszentmihályi Sándor- és az ábrahámfalvi Ugron-család; az első a háromszéki-, a második a csík-, a harmadik az udvarhelyszéki rabonbán maradéka.” [1]

Báró altorjai Apor Károly 1815. december 11-én született a család altorjai ősi fészkében. Atyja báró Apor Lázár erdélyi kancellár. Apor Károly elemi iskoláit atyai nagyatyjánál, Nagybányán kezdte, majd a bécsi Thereziánumban folytatta, ahol jogi tanulmányokat végzett. 1837-ben az Erdélyi Udvari Kancelláriánál gyakornoksággal kezdte hivatali pályáját.

„A következő évben már Kolozsvárra, az erdélyi főkormányszékhez tétetett át s még azon évben Maros-Vásárhelyre a királyi táblához, Földváry Farkas ítélőmester oldala mellé joggyakornokul. Itt a szokásos jogi vizsgát oly kitűnő sikerrel tette le, hogy a legelső üresedéskor őt a királyi tábla, fiatal kora daczára, táblai ülnökül kandidálta, a mire – számfelett – 1842-ben ki is neveztetett s e minőségben az erdélyi országgyűléseknek is hivatalból tagja volt. Itt Apor a konzervatív párthoz csatlakozott, de a konzervatívok között inkább a mérsékelt s kiegyenlítő, mint a túlzó és merev elemhez tartozott.

Az 1848-diki mozgalmakban mint nemzetőr részt vett ugyan, de az év végén, mikor a dolgok rosszabb fordulatot vettek, elmenekült az országból. 1849. végén gr. Mikó Imrével együtt visszatért Erdélybe s törvényszéki szolgálatot vállalt – először Kolozsvártt, aztán Maros-Vásárhelytt, Fogarasban, stb. 1854-ben az akkori katonai mozgalmak miatt (akkor volt a krimi háború) a fogarasi törvényszék feloszlattatván, Apor a nagyszebeni főtörvényszékhez osztatott be mint előadó, s ugyanazon év augusztus havában a marosvásárhelyi törvényszék elnökévé mozdittatott elő. 1857-ben, midőn az úrbéri törvényszékek rendeztettek, annak is elnökévé tették. 1860-ban július elején báró Jósika Lajos az úrbéri főtörvényszék elnökségétől visszalépvén, helyét báró Apor foglalta el.

1861. június 17-én a főkormányszék egyhangú kandidálására az erdélyi törvényes királyi tábla elnökévé nevezte ki ő felsége s ugyanazon év Szent István napján (augusztus 20.) gróf Nemes János királyi biztos által e hivatalába régi szokás szerint be is iktattatott. Természetesen csak ideiglenesen, mert a királyi táblai elnökség az ország kardinális hivatalai közé tartozván, az összeülendő országgyűlés által kellé választatnia. Mikor e tábla 1863-ban ideiglenes, újból német törvény szerint eljáró királyi táblává alakíttatott át, ismét báró Apor lett elnöke.

Végre 1869. május elején az újonnan felállított marosvásárhelyi királyi ítélő tábla elnökévé neveztetett az alkotmányosan megkoronázott király által, és ezúttal harmadszor. E minőségben működött élete fogytáig.

Eléggé változatos politikai s hivatali pályájának e rövidre vont rajza után szóljunk még báró Apor Károly magán- és polgári életéről is pár szót. Egyike volt ő Erdély legkitűnőbb gazdáinak, különösen a gyümölcs- és bortermelés terén, jó falusi rizling borai a Kemény Istvánéival vetekedtek, s Parisban is első érmet nyertek. Mint a marostordai gazdasági egyesület elnöke nagy és sikeres tevékenységet fejtett ki a gyümölcstenyésztés előmozdítása körül.

Az anyagi érdekeken kívül élénk érzéke volt a szellemi – s jelesen az irodalmi érdekek iránt. Mint egyik őse, Apor Péter, a kinek a nemzeti fejedelmek korabeli Erdély társadalmi életének egyik legérdekesebb rajzát köszönjük, ő is szorgalmasan vezetett naplót s emlékiratokat hagyott hátra.

S midőn az irodalom néhány lelkes barátja és mívelője Erdélyben egy Kemény Zsigmond társaság alapítását tűzte ki czélul, mely mintegy vidéki Kisfaludy-társaság kívánt lenni, – az alakulók felkérésére készséggel vállalta el annak elnökségét, s idő-, fáradság- és pénzbeli áldozatokat nem kimélt, hogy a zsenge társaságot felvirágoztassa. Bizonyára nem rajta múlt, hogy az mindeddig oly kevés sikert bírt felmutatni. De ha igaz a hír, úgy holta után annak feltámadást s izmosabb életet ugyanő biztosit: végrendelete hagyománya által.” [1]

A Népújságban Török Gáspár, EFIAP-fotóművész is megemlékezett az egyik első fotográfusról, Apor Károlyról:

„Daguerre pompás találmányát elsőül Marastoni Jakab hozta be Magyarországra, majd Pestet elhagyva, Pozsony után, 1842 júniusa körül Kolozsvárra érkezik, hogy az itt összegyűlt országgyűlési képviselőket megörökítse az utókor számára. Ebben az időben ismerkedik meg br. Apor Károllyal, a XlX. századi erdélyi fényképezés legjelentősebb műkedvelőjével, aki nemcsak elsajátította az eljárás technikáját, hanem megvásárolta Marastonitól teljes felszerelését. Ez a tág látókörű és kulturált férfiú 1885-ben bekövetkezett haláláig szabad idejének jelentős részét e nevezetes találmány fejlesztésére fordította.

Apor Károlyt szoros barátság fűzte a fényképezgető gr. Mikó Imréhez, a későbbi közlekedési miniszterhez, az Erdélyi Múzeum alapítójához, aki önzetlen segítségben részesítette Erdély nem egy hivatásos fényképészét. A híres kolozsvári fotográfus, Veress Ferenc így ír róla: 1854-55-ig voltam szerencsés e nemes lelkű férfiúval együttműködni és őszintén elmondhatom, hogy jövőmet sok tekintetben e megtisztelő egybeköttetésnek köszönhetem.” [2]

Lényegében az összes, magyar fényképezéstörténetet bemutató mű megemlékezik báró Apor Károlyról. Milyen értékes volna, ha fellelnénk teljes fényképészeti hagyatékát, vagy legalább azt a részt, amely Marosvásárhelyre vonatkozik.

A Vasárnapi Újság így fejezi be nekrológját:

„Báró Apor Károly családot nem hagy hátra s ha az oldalági Aporok közül valamelyik ki nem emelkedik, benne a rabonbánok utolsó hírneves sarja száll sírjába!” [1]

Szerencsére Apor Károllyal az altorjai Aporok nem haltak ki, mert a római katolikus egyháznak ők adták az első „székely szentet” báró Apor Vilmos személyében, de az ősi fészekben is, Altorján 1990 után új élet kezdődött, sőt Marosvásárhelyen is élnek az Aporoknak egyenes ági leszármazottai.

 

IRODALOM

1. Vasárnapi Újság, XXXII. évfolyam, 45. szám, 1885. november 8.

http://www.epa.hu/00000/00030/01653/pdf/01653.pdf

2. Török Gáspár: A Székelyföld fényíró tanúi (1-4.), Népújság, 2012. május 11, 18, 25, június 1.

3. Mikszáth Kálmán: Egy kis emlékezés Aporra (A székelyek között, Noran Libro Kiadó, 2010)

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató