Bátorság, remény, áldozat

• 2013-02-25 16:40:33

• Bodolai Gyöngyi

Az idő patinájától sötétedő harangláb mögött, amely népi építészetünk különlegesen szép alkotása, ott fehérlik a kívül-belül megújult templomépület, amelyben kellemes illatot árasztanak a megjavított és fehérre festett falak, a frissen lakkozott vadonatúj padló és bútorzat.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

Az idő patinájától sötétedő harangláb mögött, amely népi építészetünk különlegesen szép alkotása, ott fehérlik a kívül-belül megújult templomépület, amelyben kellemes illatot árasztanak a megjavított és fehérre festett falak, a frissen lakkozott vadonatúj padló és bútorzat. A hosszan tartó munkával, példás összefogással és sok irányból érkezett segítség révén felújított mezőcsávási református templomra nagytiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott áldást első szolgálata alkalmából. Az egybeesés valószínűleg nem véletlen, s a február végi vasárnapon a Mezőség kapujában levő dombtetőn álló templomban örömmel nyugtázhattuk, hogy valami új kezdődik el az egyházkerületben és a gyülekezet életében is, amely egy népszerű, a hívekhez közel álló, a nyelvükön szólni tudó püspökkel találkozott Kató Béla személyében.

A hálaadás emlékezetes napján tartott szószéki prédikációban a püspök elmondta: egy gyülekezet hitét jelzi, hogy milyen állapotban őrzi meg a templomát. A külsőség fontos, de nem minden, hisz az igazi templom maga a gyülekezet, amelynek életében egy nem mindennapi esemény történt. A templomfelújítás üzenet, hogy a református közösségnek lélekben is meg kell újulnia ahhoz, hogy értelme legyen a szép munkának és az erőfeszítésnek. Mit ér a felújított épület, ha nem mennek többen az istentiszteletre, ha nem ragaszkodnak jobban hitükhöz, ha a közösség tagjai nem fordulnak segítő szándékkal egymás felé, ha nem élnek az úrvacsora bűnbocsánati lehetőségével és az imádság erejével, amely megerősíti a híveket és életet ad? – tette fel a kérdést. Ennek a közösségnek, amely 500 éven át minden nehézség ellenére fennmaradt, van és kell hogy legyen jövője is, s ha Isten velünk, kicsoda ellenünk, idézte a nagy erdélyi fejedelmet prédikációjában Kató Béla püspök.

Mennyi bátorságra, reménységre, anyagi áldozatra, munkára és mennyi imádságra volt szükség ahhoz, hogy az összefogás eredményeként ezentúl egy kívül-belül igényesen felújított templom várja a mezőcsávási reformátusokat – szólt az öröm, a hála és az elismerés hangján Jakab István, a szomszédos Galambod református lelkésze, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese. Majd köszöntötte a meghívottakat, a püspököt elkísérő Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnokot, Nagy Sándort, az egyházmegye főgondnokát, Tárnok Ferencet, a nyírbátori testvérgyülekezet református lelkészét, a helyi görög katolikus és ortodox papot, valamint a szomszédos falvak lelkészeit, Nagy Sándor mezőfelei és Zöld Imre kölpényi református, Jenei Sándor mezőszabédi unitárius lelkészt. Ezt követően a gondnokkal együtt oklevelet adott át Darabont Józsefnek, a csávásiak református lelkipásztorának, Ilyés-Tóth Sándor főgondnoknak és a gyülekezetnek, amelyet György Nagy Károly gondnok képviselt.

Attól féltünk, hogy egy nap ránk zuhan a plafon, betemetnek a falak, s összeroskadnak alattunk a padok – emlékezett vissza Darabont József mezőcsávási lelkész, aki elmondta, hogy 33 éves szolgálata alatt harmadszor voltak kénytelenek javítani, s közben imaház is épült. Az 526 lelket számláló gyülekezet vállalta a nagy erőfeszítéssel elvégzett munkát, s közben az elmúlt hónapok alatt egy sor újdonsággal kellett szembenézni, átkerültek egy másik egyházmegyébe, új esperessel, új püspökkel, főgondnokokkal kellett együtt dolgozni, akik vasárnap fontosnak tartották részt venni a mezőcsávásiak örömében. „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” – idézte a Szentírásból a lelkész, s az eredmény láttán igazat kell adnunk neki. A beteljesülés örömét szolgáló munkát értékelte Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok, Nagy Sándor mezőfelei lelkész, magyarul szólt a gyülekezethez a helyi görög katolikus pap, s köszöntőt mondott az ortodox pap is.

Majd Ilyés–Tóth Sándor mezőcsávási főgondnok számolt be az elhatározás és a megvalósítás közötti út nehézségeiről, amelynek során a rengeteg közmunkával együtt a hitük is folyton növekedett. S bár kezdetben nem volt pénz, az évek során lelkes támogatókra találtak dr. Kelemen Atilla, Lokodi Edit Emőke, Keresztesi Géza, Brassai Zsombor, Balogh József, a nyírbátori testvérgyülekezet, a helyhatóság, cégek, magánemberek, a helybeli Harangláb Egyesület és a csávási mesterek személyében. És sorolhatnánk tovább azokat, akik valamilyen módon tettek azért, hogy egy felújult templom legyen az otthona egy hitben felnövekvő új nemzedéknek, amely magyarként akar létezni a saját szülőföldjén – számolt be az elmúlt évek erőfeszítéseiről és a tervekről a főgondnok, aki az ünnepség napján veszítette el az édesapját. A hálaadó istentiszteleten a Darabont Ildikó kántor vezette kórus énekelt, s a megfiatalodott fúvószenekar játszott. Majd találóan hangzott el Reményik Sándor versének egy szakasza, hisz a mezőcsávásiak bebizonyították, hogy nem hagyják a templomot, és jó lenne, ha az iskolában is biztosított lenne a folytatás.