2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem lesz könnyű épségben megőrizni

Még ezen a héten befejezi a kivitelező cég a térrendezést Backamadarason, és ezzel lezárul a két helyi csorgó felújítása – tájékoztatott Szőcs Antal polgármester.

A község a nyárádmenti LEADER programon nyert támogatást, hogy a faluközpontban, valamint az önkormányzat és az egészségügyi központ szomszédságában lévő csorgókat rendbe tegye és környezetét szépítse. Így a felső csorgóként ismert forrást néhány méterrel elköltöztették, ezután zöldövezet, pihenőhely veszi körül, és az utcáról való megközelítése érdekében bejárót építettek. A vízért érkezőknek parkolót alakítottak ki, ugyanis nemcsak a helyiek használják a vizet, sokan felkeresik távolabbról is. Ottjártunkkor egy fiatalember töltötte meg az edényeit. Elmondta, a környéken ismer néhány jó vizű forrást, a madarasinál is többször megfordul évente, szívesen fogyasztják otthon a csorgóvizet – mondta el a tíz kilométerről érkezett személy.

A faluközpontban levő, „lenti” csorgó környékét is rendezték, térburkolatot tettek le, zöldövezetet alakítottak ki, fákat ültettek, a szomszédos autóbuszmegállót is rendbe tették és új várakozót építettek.

Kérdésünkre az elöljáró elmondta: a héten befejezi a kivitelező a munkálatot, néhány csemete, kúszócserje és virág elültetése maradt hátra, a buszmegállóban pár fém díszítőelem kerül még a helyére, továbbá a két helyszínen összesen tíz, fából készült pihenőalkalmatosságot helyeznek ki. A község vezetője szerint ezzel teljesen más arculata lett a két helynek, megszépült a faluközpont is.

Ezt a lakosság többsége is így látja, ennek ellenére kényes kérdés lesz megőrizni a környezetet ebben a formájában – aggódik a polgármester. Nagyon kell rá ügyelnie mindenkinek, és ez nem lesz könnyű, hiszen – főleg a faluközpontban – sokan megfordulnak az üzletekben és a kútnál is vízért, így az autók parkolására figyelni kell. Ezt nem mindenki tartja szem előtt, a napokban már megtörtént, hogy a még be sem fejezett területre ráhajtott egy autós. Ugyanakkor a szekértulajdonosok sem örülnek, hogy ezután nem közvetlenül a csorgó mellett állhatnak meg, hanem vödröt kell vinniük magukkal, ha a lovaikat itt szeretnék megitatni. Ezért a községgazda azon gondolkodik, hogy a felújított területeket, ha kevésbé látványos módon is, de valamiképp le kell majd határolniuk.

A beruházás értéke 194 ezer lej, pályázati alapokból fedezték, az önkormányzatot a tervek elkészítése és az engedélyeztetés költségei terhelték csupán – részletezte Szőcs Antal.

Sokan használják a két csorgó vizét

Fotó: Gligor Róbert László


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató