Begipszelt generációk

Bármennyire is túlzásként hangzik a cím, civilizált, automatizált, gépesített világunkkal keményen begipszeltük magunkat. Beszűkült mozgásterünkben szinte gombnyomásra megy minden, s ahhoz, hogy létezzünk, nincs szükség fizikai mozgásra. A mozgással való viszonyunk rossz, s gyerekeink nevelését is erre alapozzuk. Rohanó világunkban szinte semmit sem mozgunk. Munkahelyünkre, a gyereket iskolába, majd magánfoglalkozásokra autóval visszük, és percre pontosan beosztva megszervezzük a napot, hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak. A sikeres jövőképet előrevetítjük gyermekeink életében, de mindennapjaikban alig vagyunk jelen. A gyerekek másképp élik meg a rohanó világot. Ők lezseren élnek, s bő nadrágban, fűzetlen cipőben járnak, hátuk hajlott, lomha a járásuk, ingatag a tartásuk, a divat irányzataihoz igazodnak. A szép tartás, ápoltság, jó megjelenés ma már nem divat, nem talál a divatos szakadt farmerrel, s a fűzetlen deszkás cipővel. Az érdeklődésüket lefoglalja a hatalmas információözön, mindent kényelmesen akarnak megoldani, naponta órákat töltenek a számítógép előtt, vagy táblagépeket kattogtatnak szabadidejükben, bárhol legyenek. Túlzásnak tűnik a jellemzés, ám ismerjük be, a fiatalok nagy részét így látjuk úton-útfélen. A divatosnak mondható a slampos csavargó kinézés egyebek mellett összefüggésben áll a tartáshibák és fizikai rendellenességek kialakulásával. Ideáljaik a különböző zeneirányzatok sztárjai. Azok viselete, járása, viselkedése példaértékű életükben. Elképesztő, mennyire vonzza őket a dübörgő gépzene. Feltehetjük a kérdést: vajon miért menekülnek ebbe a dübörgő világba? Ha közelről megvizsgáljuk életvitelüket, zsúfolt programjukat, magyarázatot kapunk arra, hogy a túlzott felszabadulás utáni vágy azért alakul ki bennük, mert szellemileg agyon vannak terhelve, ezzel szemben a fizikai mozgás nem kap szerepet az életükben. Az iskola hosszú órákra leszögezi őket, tevékenységük pedig vontatott, helytelenül szervezett rendszeren alapszik, mely óriási anyaggal veszi igénybe a gyereket. Állandó felmérések, stresszhelyzetek, információözön, megfelelési kényszer generálódik az iskolában, figyelmen kívül hagyva az adottságokat, a képességek fejlesztését, a nevelést is. Az oktatás napi 7-8 órában zajlik, mert nem csak a legfontosabbakra fókuszál, tölcsérrel tölti a tudományt a fejekbe. Olyan információkat halmoz és mér fel (80%-ban írásban), amit később majd el kell felejteni, de most erre kapja a jegyet a gyerek. Adathalmaz szinte minden tantárgyból. A logikus gondolkodás háttérbe szorul. Huzamosabb ideig helytelen tartásban ülnek, s az órákra való felkészülés még legalább 4 órányi ülést igényel otthon is, de akad olyan tantárgy, amiből többre van szükség. Tény, hogy a túlzott szellemi megterhelés és rengeteg követelmény miatti időhiányban teljesen elhanyagolódik a gyermekek természetes mozgásigénye, testi képzése, az eredmény pedig releváns, mert a motoros mutatók a normális értékek alatt maradnak, és a túlzott szellemi igénybevétel gátolja szomatikus fejlődésüket. A sok tudománnyal, a számítógépekkel generációkat ültettünk le, késztettünk mozdulatlanságra. Méltán mondhatjuk hogy gipszbe tettük a gyermeket, semmibe véve természetes mozgásigényét, s felnőttkorára is ez az életvitel rögzül belé. Megjegyzendő, hogy amíg Európában a mindennapos testedzés felé irányítanak, addig tanügyi rendszerünk általános iskolában heti 2 órát, líceumban csak egyet szentel a testnevelésre. Ha számba vesszük, mennyit mozog konkrétan egy gyerek naponta, az eredmény elkeserítő. Iskolai környezet: 6-7 óra ülés/szünetek: 6x10 perc = 1 óra mozgás. Otthoni környezet: 8 óra alvás/tanulás, készülés = 4 óra ülés/számítógép-használat = 1-2 óra ülés (minimum). Dinamikus játékok vagy edzés 1-2 óra mozgás. Összesítve tehát a napi 24 órából 11-13 óra ülés. 8 óra fekvés (alvás), 1-2 óra mozgás. Nem csoda tehát, hogy amerikai mintára, a helytelen táplákozással társítva, nálunk is rohamosan nő a túlsúlyos gyerekek száma, de ez már a következő sorozat témája.

Bogdán Emese