Hivatalossá tették Belgiumban, hogy a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában, a korlátozások szigorítása idején, mindenkinek lehessen egy ölelőcimborája, aki nem vele egy háztartásban él.
Ölelőcimbora (illusztráció) Fotó: AP
Az első hallásra felelőtlennek tűnő szabályozás hátterében pont a felelősség erősítésének célja áll. Elsősorban az egyedülállók számára jelent nagy lelki terhet, hogy a bezártság heteiben, hónapjaiban elviseljék a valós kapcsolattartás hiányát.
A cél, hogy az emberek kerüljék a személyes kontaktust a valódi találkozások elengedhetetlenül szükséges minimumra való leszorításával, de ez tartósan csak akkor tartható be, ha legalább egy szalmaszál mindenkinek kapaszkodót jelent.
Már a járvány első hullámában Magyarországon is megfigyelhető volt a szigorítások idején, hogy az otthonukba zárkózó emberek egy-két baráttal, számukra fontos ismerőssel megbeszélték, hogy immunközösséget alkotnak.
Ez azt jelenti, hogy vállalják maguk és a többiek biztonsága érdekében, hogy másokkal nem találkoznak, és az egymással szervezett közös programokat is igyekeznek biztonságosan, a távolságtartás figyelembevételével tartani.
A két-három fős immunközösségek tagjai ha tényleg betartják, hogy másokkal nem találkoznak, nem jelentenek valós fertőzésveszélyt egymásra, ha mindennapi rutinjukat amúgy a többi óvintézkedés betartásával végzik.
Az ölelőcimborák elmélete pontosan ugyanezen a gyakorlaton alapul Belgiumban. Azért engedélyezik egy-egy emberrel a fizikai kapcsolattartást, hogy erőt adjon a többi, nagyszámú találkozás elkerüléséhez.
A belga kormány knuffelcontact elnevezéssel szövegezte meg a rendeletet, az angolban cuddle buddies az ölelőcimborák neve. Az ölelés természetesen nem szó szerint értendő, csak szimbolikusan utal a valódi kapcsolattartásra.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
