2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az elmúlt hét végén negyedszerre szervezte meg az erdőszentgyörgyi Württemberg Sándor Egyesület a Bem–Petőfi lovas emléktúrát, amely révén évente azt az útszakaszt járják be, amelyet Bem tábornok tett meg vidékünkön, oldalán Petőfi Sándorral a vesztes és végzetes fehéregyházi csatatér felé. 

Az idei túrán a Württemberg-huszárokhoz csatlakozott egy bekecsalji kopjás lófő és két személy a kecseti lófő lovasudvartól is. A huszárok pénteken délután az Erdőszentgyörgy központjában álló Petőfi-emléktáblánál, az egykori Lábasháznál koszorúztak, ahol Bem és Petőfi megpihent 1849. július 30-án. Ugyanakkor ez alkalommal az emléktáblán egy QR-kódot is elhelyeztek, amely révén a látogatók, érdeklődők okostelefon segítségével további, az épülethez kötődő tudnivalókhoz juthatnak. Innen a lovasok Bözödig haladtak, ahol megszálltak, majd szombaton a dombokon átvágva érkeztek Fehéregyházára, ahol elhelyezték a kegyelet koszorúit, majd vasárnap reggel indultak haza. Mivel idén a járvány miatt nem rendeztek ünnepséget, a lovasok előtt már egy héttel a helyi Petőfi Sándor művelődési egyesület elhelyezte a saját koszorúit, ők is csak a járványügyi intézkedéseket messzemenően betartva lovagolhattak – tudtuk meg Báthori Istvántól, az erdőszentgyörgyi huszárezred kapitányától, aki azt is hozzátette: kimerítő egy ilyen lovas túra, főleg a kánikulai melegben.

 Pénteken Erdőszentgyörgyön, szombaton Fehéregyházán koszorúztak a tisztelgő huszárok 

Fotó: Báthori István 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató