Bemutatták a MÚRE legújabb riportkötetét

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 1997-ben felvállalta azt, hogy miután az újságírók tollal és fényképezőgéppel felvértezve feltérképezik Erdély egy-egy sajátos kistérségét, riportkötetbe foglalja, megjelenteti a kollégák írásait. Az első riporttábor Kőhalomban volt, amelynek eredményeként 1998-ban kiadták az első riportkötetet. Azóta az egyesület azon igyekezett, hogy évente legalább egyszer riporttábort szervezzen, és az írásokat könyvbe foglalva kiadja. A legutóbbi kötetet, amely a Fehér megyei magyarok által lakott szórványtelepülések életét tükrözi, június 17-én, szombaton délután mutatták be a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. 

Nem véletlenül szervezték a kötet bemutatóját Nagyenyeden, a nagy nevű alma materben. Hathatós segítséget nyújtott ehhez Vincze András, Fehér megye alprefektusa, Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója és a környékbeli magyar polgármesterek, lelkipásztorok is, akik szívesen fogadták az újságírókat, készséggel beszámolva mindennapi teendőikről és egyebekről. A kötet, a teljesség igénye nélkül, ezúttal egy igazán különleges régiót térképez fel. A bejárt települések némelyike hajdanában az egykori Aranyosszékhez tartozott, más helységek élete, története szorosan összefüggött a Nyugati érchegység évezredes bányászatával vagy az állattenyésztéssel. A sors kegyetlenül bánt az itt élő magyarokkal, ugyanis a Horea, Cloşca és Crişan-féle parasztlázadáskor, majd az 1848–1849-es forradalomban véres pogromokat hajtottak végre ellenük, porig rombolva a településeket (köztük Nagyenyedet), a templomokat, nem kímélve az emberi életeket sem. S míg 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchiában sikerült talpra állni, az országváltást követő évtizedekben igencsak felgyorsult a leépülés, az asszimiláció, amely az 1945 utáni kommunista időszak még jobban felgyorsult. Ezen a vidéken a templom és az iskola voltak azok a biztos bástyák, amelyek megőrizték a magyarságot. Az 1989-es rendszerváltás után a közösség összefogott. Értelmiségiek, lelkipásztorok, tanárok, a közösségért nem könnyű feladatot vállalók sziszifuszi munkájának köszönhetően ma már nem érzik úgy, hogy elszórtan élnek. Ezért is ez a fontos mondat került címként a kötet borítólapjára. A könyvben helyet kapott riportok is ezt próbálják igazolni. Azt, hogy a történelmi megpróbáltatások ellenére miként állt talpra a közösség, és hogyan tudott helytállni a nacionalizmus fellángoló fenyegetettsége közepette. De megtudható az is, hogyan újítanak fel templomot az alig egytucatnyi magyar református vagy katolikus egyházközségekben, mit jelent a többségében román településen politikai funkciót vállalni, elöljáróként tervezni, gazdálkodni, bort előállítani, virágot (rózsát) és zöldséget termeszteni, egyszóval kézzelfogható eredményeket elérni, és a történelmi múlt ellenére békésen, előretekintően élni a többséggel. A múlt sötét árnyai ellenére és a beolvadás, a szétmorzsolódás jelenbeni valósága ellenére, a kötet riportjai nem borúlátóak. A szülőföldjükön élni akaró, hittel és meggyőződéssel, célokkal felvértezett, dolgos, szorgos emberek megannyi tükre a kötet, amelyet lapozva arról olvashatunk, hogy miként lehet valaki egyszerre séf, first lady és családanya is. Képet kaphatunk arról, hogy miként lehet őrizni Márton Áron püspök szellemi hagyatékát Gyulafehérváron, a román egyesülés központjában. Érdekes története van Abrudbányának, Erdély igazi eldorádójának. Igazi múltbéli visszatekintőt nyújt Nagyenyed épített örökségének, az épületekhez fűződő történeteknek az ismertetése. Megtudhatjuk, hogy milyen missziós feladatot jelent lelkipásztornak lenni a szórványvidéken. Betekintést nyerhetünk a környékbeli gazdák életébe. Kiderül az is, hogy mit jelent ma nagyenyedi kollégistának lenni, s arra is választ kaphat az olvasó, miért gond az, ha nincs sárga festék... 

A könyv nemcsak sajtósoknak szól, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek történelmünk, múltunk iránt, szeretnek kirándulni, barangolni, új tájakat felfedezni, emberekkel találkozni, és – az újságírók közvetítésével – első kézből megtudni olyan információkat, amelyek kiegészíthetik ismereteinket, és így újra felfedezhetjük Erdély egyik, történetekben és etnikailag igen színes és érdekes vidékét. 

A kötetet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete adta ki a Communitas Alapítvány támogatásával, a Holnap Kulturális Egyesület közreműködésével. Szerkesztette Szűcs László, a MÚRE elnöke. A könyvben Ambrus Attila, Basa Emese, B. Nagy Veronika, Csermák Zoltán, D. Mészáros Elek, Farkas Kriszta, Forró László, Lukács Orsolya-Izabella, Mihály Kriszta-Kinga, Rácz Éva, Sarány István, Szűcs László, Újvári Ildikó, Vajda György és Vetési László közölt írást és fotókat.