Benedek Tibor háborús naplója

Holnaptól tegnapig

December 12-én a Studium Hubban mutatták be Benedek Tibor Holnaptól tegnapig című, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent háborús naplóját a szerző unokájának, a könyv szerkesztőjének, Berekméri Róbert történésznek és a kiadó vezetőjének, ifj. Király Istvánnak a jelenlétében. Benedek Tibor a 9. hadtest parancsnoksága alá rendelt 9. utászszázadban volt hadapródőrmester, és 1944. szeptember 2-ától 1945. augusztus 26-ig vezette a naplóját, amely a fronton töltött időről és a stockeraui (Ausztria) orosz internálótáborban töltött időszakról szól. A napló az unoka, Benedek Huszár Botond kezdeményezésére került nyomdába. A bemutató után a szerző unokájával beszélgettünk. 

Benedek Huszár Botond elmondta, hogy édesapja, Benedek Farkas Péter őrizte meg nagyapja, Benedek Benedikti-Huszár Tibor háborús naplóját. Mivel a szerző az unoka születése előtt elhunyt, az érdeklődni kezdett a nagyapáról, és így került elő a napló, egy kopott, megsárgult lapú füzetecske. Tavaly, a 28. marosvásárhelyi könyvvásáron találkozott Király Istvánnal, a Mentor Könyvek Kiadó vezetőjével, akinek megemlítette, hogy van a családi hagyatékban egy háborús napló, majd a beszélgetést követően, konzultálva a családdal, arra az elhatározásra jutottak, hogy könyvet szerkesztenek belőle. „A napló személyes élményeket rögzít ugyan, de az utókornak készült, és így biztos örült volna nagyapa, hogy nyilvánosságra hoztuk” – mondta lapunknak az unoka. Berekméri Árpád Róbert, a második világháborút kutató történész lábjegyzetekkel egészítette ki a naplót, ugyanis a szövegben helyenként csak rövidítések vannak, illetve bővebb háttérinformációt, eligazítást nyújtott az olvasóknak az eseményekkel kapcsolatban. 

Benedek Benedikti-Huszár Tibor 1917-ben született, fiatalon került Désre, ahol elvégezte a tartalékos tiszti iskola első évfolyamát, és 1944. május 1-jén hadapród őrmesterként a 9. magyar hadtest parancsnoksága alá rendelt 9. utászszázadba került. A front előtt pár kilométerrel haladt századával, míg szeptemberben betörtek az országba az oroszok, és menekülniük kellett nyugati irányba. Benedek Tibor az elején tényszerűen, viszonylag szárazon írta le az eseményeket, majd a későbbiekben hozzáfűzte saját gondolatait, érzéseit, és azért lett izgalmas az írás, mert feltárta, hogy miként élte meg a háborút, mit jelentett számára magyarnak lenni a háborúban, hogyan viszonyult a megpróbáltatások közepette a hithez, üldözötten, élet és halál mezsgyéjén járva. A visszavonuló század végül orosz fogságba esett, Benedek Tibor Ausztriában a stockeraui lágerbe került, ahol a kegyetlen körülmények miatt majdnem életét vesztette. 

– Nagyapám nem hitt az ideológiákban, megvetette a nácikat, nem állt be a nyilasok közé, de a kommunistákat sem szerette, hitt az emberekben, a közösségben, a család összetartó erejében, és azért élt, hogy mindent megtegyen családja boldogulásáért. A napló a túlélésről szól és arról, hogy azokban a nehéz, emberpróbáló időkben hogyan tudta emelt fővel, egyenes gerinccel végigjárni ezt az embertelen kálváriát. A soraiból az is kitűnik, hogy nem kereste mindezért a bűnbakot, nem ítélte el a vele történő igazságtalanságot, nem volt benne harag azok iránt, akik szenvedést okoztak neki, mi több, elfogadta a helyzetet, és inkább magába fordult, úgy próbálta feldolgozni a megpróbáltatásokat. A naplóból az is kiderül, hogy nagyon sok szerencse kellett ahhoz, hogy a tábort túlélje, mivel a tiszteket jobban meghurcolták, vagy egyszerűen kivégezték, de őt a legénység közé sorolva vették nyilvántartásba, és ennek köszönhetően élhette túl a lágert. Nemcsak a háborúban, hanem az azt követő nehéz időszakban is nagy segítséget jelentett számára Benedek Erzsébet, a nagymamám – mondta Benedek Huszár Botond, aki hozzáfűzte, nagyapja megpróbáltatásai nem értek véget a háborúval.

Miután 1945-ben visszatért olyan betegségekkel, amelyekből sohasem tudott teljesen felépülni, a hatalomra került kommunisták egy ideig békén hagyták ugyan, aztán, mivel egyetemi végzettsége volt, földbirtokosként kulákká nyilvánították és meghurcolták, ezért nem is állt be a kommunista pártba, ami újabb nehézséget okozott. A családot kisemmizték. Marosvásárhelyre jött, ahol az akkor megalakuló Román Nemzeti Bankhoz került igazgatói állásba, majd kérésére hazahelyezték Barótra, hogy gondozza idősödő szüleit, majd Brassóban dolgozott és élt haláláig. 

A naplót a háborúban, a lágerben és a kommunista időszakban is eldugta, így vészelte át az írás a történelmi viharokat. Érdekessége, hogy az idén 80. éve kezdte el papírra vetni gondolatait. A szerkesztők szerint referenciaértéke is van, mert kordokumentum, tükrözi a frontkatonák akkori érzelemvilágát, leírja azokat a megpróbáltatásokat, amelyeken nagyon sokan átmentek. Az eseményeket sikerült a helyszínen készült fotókkal is illusztrálni, amelyeken a szerző is szerepel, továbbá a könyv mellékletében a képek mellett van egy térkép, amelyet Benedek Tibor rajzolt százada visszavonulásának útvonaláról, illetve feljegyezte és megőrizte századának és fogolytársainak a pontos névsorát, aminek komoly kordokumentum-értéke van a történészek, kutatók számára is. 

– Nagytatám csendes, halk szavú ember volt, szerette a zenét (csellózott), az irodalmat, „könnyű tollú volt”, és ez meglátszik a stílusán, ezért a napló befogadható, olvasmányos. Külön érdekessége, hogy olyan gondolatokat is megfogalmazott, amelyek a mostani világpolitikai kontextusban, a körülöttünk levő háború tükrében aktuálisak, hiszen ma is ideológia mentén robbantanak ki konfliktusokat, háborúkat a politikusok – jegyezte meg Benedek Botond. 

Benedek Huszár Botond szerint az egyik családtag foglalta össze talán legjobban a könyv mondanivalóját, aki azt írta róla: „Nem könnyű olvasmány, szívhez szóló, szívszorító, együttérzést és csodálatot vált ki. A könyvnek talán az az egyik legnagyobb tanulsága, hogy a háború bizony kegyetlen, nem kímél meg senkit, átrobog az ember feje felett, és ide-oda lökdösi minden különösebb értelem nélkül. Egyvalami biztos csak, hogy túl kell élni… lehetőleg”.