2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Benyújtotta alkotmánymódosító javaslatait az RMDSZ

  • 2013-05-15 16:21:42

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói május 14-én benyújtották alkotmánymódosító javaslataikat az Alkotmányozó Fórumnak.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói május 14-én benyújtották alkotmánymódosító javaslataikat az Alkotmányozó Fórumnak.

Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője, az alkotmánymódosító szakbizottság tagja elmondta, hogy a szövetség javaslatai négy nagy témakört érintenek. „A mai nap folyamán az Alkotmányozó Fórum iktatta az RMDSZ alkotmánymódosító javaslatait, amelyek nemzetpolitikai és általános jellegű, decentralizációval kapcsolatos, illetve az igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó módosító javaslatokat tartalmaznak” – fejtette ki a Kolozs megyei elöljáró, majd hozzátette: „A nemzetpolitikai jellegű módosító javaslatok között szerepel a nemzetállam fogalmának a törlése és a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőkként való elismerése. Javasoljuk ugyanakkor a regionális nyelv használatát azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbség jelentős arányban van jelen, a kisebbségek arányos jelenlétét az állami intézményekben, valamint a helyi autonómia intézményesítését a helyi önkormányzatok által, illetve a sajátos hagyományokkal rendelkező régiók különleges jogállásának sarkalatos törvénnyel való elismerését. Továbbá a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény előírásait alkotmányos rangra szeretnénk emelni, javasoltuk a kötelező konzultációt a kisebbségeket érintő kérdésekben” – tájékoztatott Máté András.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a szövetségnek az állam működésére vonatkozó javaslataiból kiemelte: „Azt szeretnénk, ha a szenátus és a képviselőház megmaradna, illetve a szenátus a régiók képviseletét lássa el jól elkülönített kompetenciákkal, valamint az államelnököt a parlament válassza meg kétharmados többséggel”. Máté András összegezte az igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó módosító javaslatokat is. „Az igazságszolgáltatás terén az ügyészek ne magiszterekként szerepeljenek, hanem, képviselve az állam érdekeit, büntetőperekben legyenek jelen, és az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt dolgozzanak”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató