2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Városszerte a lakónegyedekben néhány ezer parkolóhelyet adna bérbe az ottlakóknak a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Az ország több városában, többek között Kolozsváron és Nagyváradon is érvényben van ez a módszer. 

Fotó: Vajda György


Városszerte a lakónegyedekben néhány ezer parkolóhelyet adna bérbe az ottlakóknak a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Az ország több városában, többek között Kolozsváron és Nagyváradon is érvényben van ez a módszer. 
A  tömbházlakóknak naponta okoz bosszúságot, hogy amennyiben délután 5-6 óra után érnek haza, valóságos vadászatot kell folytatniuk, azaz jó ideig keringenek a tömbház körül, amíg találnak egy szabad helyet, ahol másnap reggelig ott hagyhatják a gépkocsijukat. Sok családban két, esetenként három autó is van, ilyen körülmények között nem csoda, hogy gond a parkolás. 
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közterület-rendezési osztálya nemrég határozattervezetet dolgozott ki, amelynek alapján bérbe adnák a lakónegyedekben a tömbházak harmincméteres körzetében lévő parkolóhelyeket az ottlakóknak. Az erre vonatkozó tervezet állítólag megkapta a szakbizottságok jóváhagyását, és két próbálkozás volt arra, hogy a tanács elé kerüljön, viszont a szavazásig nem jutott el az anyag, vagy elhalasztották, vagy pedig levették napirendről. 
Florian Moldovan, a közterület-rendezési osztály igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, remélhetőleg a következő tanácsülésen napirendre kerül a tervezet, hiszen egy más városokban jól bevált mintát szeretnének Marosvásárhelyen is gyakorlatba ültetni, és hangsúlyozta, ezáltal nem nő, de nem is csökken a lakónegyedi parkolóhelyek száma, csupán észszerűbbé tennék ezek kihasználását azáltal, hogy az ottlakók prioritást élveznének a lakhelyük közelében, biztos megállóhelyet jelentő felületet tudnának bérbe venni. 
A főutakon lévő helyeket „szabadon hagynák”
Mivel számos jelzés érkezett a lakótársulásoktól, hogy a tömbházak környéki parkolókban sok céges autó, utánfutó vagy eladás végett külföldről hozott járműt parkolnak, amelyek esetenként napokig, de akár hetekig is ott állnak, a társulások kérték a várostól, hogy mérlegelje annak a lehetőségét, hogy bérbe adja a lakóknak a tömbházak környékén lévő helyeket – fejtette ki Florian Moldovan. 
– Elemeztük, hogy miként működik ez a rendszer más városokban, például Kolozsváron, Nagyváradon, Piatra Neamţon, Iaşi-ban, Brassóban, ahol már jó ideje gyakorlatba ültették.  Hangsúlyozom, a tömbházak közötti helyekről van szó, nem pedig a főutakon lévőkről, mert ezeket a helyeket fenn kell tartani. Például ha a főutakon lévő üzletekbe mennek a vásárlók, vagy valakihez látogató érkezik, legyen ahol parkolni. Ugyanakkor vannak családok, ahol két-három autó is van, nekik is legyen lehetőségük a közelben leparkolni a második járművet is. Például az 1918. December 1. úton az út menti parkolóhelyek szabadon maradnak. A kidolgozott szabályzat értelmében a bérlők számára  15 és reggel 7 óra között, valamint hétvégén, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig lenne fenntartva az adott hely. Tehát hétköznap délelőttönként, azaz 15 óráig bárki, aki arra jár, elfoglalhatná az adott helyet – magyarázta az igazgató. 
Évente legalább 120 lej lenne a biztos parkolóhely
A számítások szerint városszerte az egyes lakónegyedekben hozzávetőlegesen 5 ezer helyet adnának bérbe a lakóknak, ezeket a város majd ellátja a megfelelő jelzésekkel, és megszámozza, azaz világosan elkülönítik, hogy ezek a lakók számára fenntartott helyek. A bérlők parkolási jegyet kapnak majd, amelyen szerepel a rendszám,  ezt kell majd a szélvédőre tenni. Ha valaki jogtalanul elfoglalja a helyet, amit az adott tulajdonos bérel, a bérlő riaszthatja a helyi rendőrséget, amely megbírságolja az illetőt. 
– Azt javasoltuk, hogy a tulajdonosi társulásokon keresztül adjuk bérbe ezeket a helyeket a lakóknak, nyílt versenytárgyaláson, hogy minél átláthatóbb legyen a folyamat. A kéréseket a tulajdonosi társulásokhoz kellene majd benyújtani, és a licit lebonyolítását is a társulásra bíznánk. Ha, tegyük fel, tíz parkolóhely van egy adott helyszínen, és tíz kérést nyújtanak be, akkor közvetlenül odaítélik ezeket az igénylőknek, az eredetileg megszabott áron, a jelenlegi javaslat szerint ez évi 120 lej lenne parkolóhelyenként. Ha árverésre kerül sor, akkor emelkedik ez az ár. A befolyó összegeket újabb parkolóhelyek kialakítására fordítaná a város, az elkövetkezőkben az lenne a cél, hogy emeletes parkolóházakat építsünk a lakónegyedekben, például a Daciánál, a volt kazánház és a garzonblokk között fel lehetne húzni egy kétszintes parkolóházat, és azonnal megdupláznánk a helyek számát. A mobilitási tervben, amit nemrég elfogadott a tanács, bele van foglalva városszerte 10-15 helyszín a lakónegyedekben, ahol emeletes parkolóházat építenénk. A cél az, hogy a fő útvonalakat felszabadítsuk, és külön sávokat alakítsunk ki a tömegközlekedés számára. 
Egy másik megoldás lenne ezen a téren a Poklos-patak befedése és parkolóhelyek kialakítása. Tárgyaltunk a Román Vizek vezetőségével erről, és egyetértettek azzal, hogy megvalósítható a terv. Az előzetes számítások alapján ezáltal 2000 új parkolóhelyet nyerne a város – mutatott rá Florian Moldovan. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató