Beszédes régészeti leletek

Kedden délután a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében megnyílt a Románia ókori arany- és ezüstkincsei című kiállítás. A megnyitót megelőző sajtótájékoztató után Rodica Marghitu kurátorral beszélgettünk, hogy miről is mesélnek a kiállított tárgyak. 

– Nagy időszakot ölel fel a kiállítás, hiszen a legrégebbi tárgy i. e. 5000-ben, az új kőkorban készült, a „legutóbbiak” pedig i. sz. a VII. században. Hogyan lehet a régészeti leletek segítségével ilyen tömören beszélni erről a periódusról?

– A tematikus kiállítás, a talált arany- és ezüsttárgyak az említett időszak bizonyos társadalmi rétegének életmódját tükrözik. Emellett szerepelnek a különböző régészeti lelőhelyek pontos helyszíni leírásai és más olyan használati eszközök is, amelyek mellett kollégáink az arany- és ezüsttárgyakat találták. A marosvásárhelyi tárlat az előzőektől eltérően kiegészül az arany bányászásához, feldolgozásához, méréséhez kötődő információkkal, eszközökkel. S mindez egy adott földrajzi környezetre, a mai Románia területére vonatkozik. Természetesen a történelmi időkben más határok léteztek. A leletekre vonatkozóan a tárlókban és az ezek mellett elhelyezett szövegek gazdag információkkal szolgálnak. S bár a kiállítást a Nemzeti Múzeum szervezte, több mint 30 megyei múzeum járult hozzá, 70 régészkolléga dolgozott, nem beszélve azokról, akik kidolgozták a koncepciót, megtervezték az anyag elrendezését, elkészítették a tárlókat. Szóval mindenképpen egyedi a kiállítás. Ami az elrendezést illeti, hat időszakot határoltunk el az új kőkortól a kora középkorig. Dominánsak a sírleletek, de főleg a kora középkorból ránk maradt fejedelmi használati eszközöket emelném ki, amilyen az apahidai vagy a pietroasai lelet, amelyek nemcsak a díszítésben, szimbólumokban egyediek, hanem az elkészítési módjuk is különleges. Ezenkívül megfigyelhetők még a különböző korokból származó feldolgozásnak, az aranyműveseknek a jegyei is. Kiemelném a római korból ránk maradt tárgyak szépségét, aprólékos díszítésmódját. A mai Románia területe évezredekkel ezelőtt is gazdag volt arany- és ezüstércben, és ezt már az ókorban tudták, kihasználták a különböző népek, ezért is bőséges ez a hagyaték.

– Ön a népvándorlás korát kutatja. Ez az az időszak, amelyről igen keveset tudunk. Mit mondanak a leletek erről a korszakról? 

– Több írott forrás is fennmaradt arról, hogy a kora középkorban, az V – VII. században milyen népcsoportok vándoroltak át a mai Románia területén, ezek közül megemlíthetem a gótokat, gepidákat, avarokat. A hunok kimaradtak a kiállításról. Az írott források értelmezhetők. Mi, régészek egy adott leletanyaggal dolgozunk. Ha nagyobb, fontosabb jelenségekről akarunk beszélni, akkor nem csak az adott sírmellékletet kell figyelembe vegyük, hanem a korszakra jellemző, bárhol feltárt összes régészeti anyagot kell elemezzük, legyen az kerámia, vasból készült eszköz, sírban vagy településeken talált tárgy. Az valójában megfigyelhető, hogy míg a dák, illetve a dák-római korszakban gazdagabbak az arany- és ezüstleletek, addig a IV – VII. századból kevesebb ilyen jellegű tárgyat találtunk. A kiállítás valójában a Dunától északra eső területet, a Római Birodalom kettészakadásának időszakát öleli fel, ebből pedig az V – VII. század már a népvándorlás kora. 

– Ez az időszak a mai napig sem tisztázott sem a román, sem a nemzetközi történelemkutatásban. Konkrétan az ún. kontinuitáselméletről van szó. Mit igazolnak a leletek? 

– Amint korábban említettem, valóban kevesebb anyag került elő ebből az időszakból, de a Dunától északra levő települések nem ürültek ki ezekben az évszázadokban, folyamatosan lakott volt ez a terület. A népvándorlás korát is sokan tévesen értelmezik. Nem arról van szó, hogy az akkori népcsoportok mindegyre mozgásban voltak, jöttek-mentek. Semmi sem történt fejetlenül, hiszen már az írott források is pontosan megjelölik, hogy melyik népcsoport honnan hova vándorolt, hol telepedett le, mennyi ideig tartózkodott egy bizonyos területen. A gótok például csak azután vonultak a Dunától délre eső területekre, 

miután egyezséget kötöttek a Római Birodalommal. A hadrianopolisi csata után szétesik a Római Birodalom, majd ezt követően az osztrogótok is a mai Olaszország felé irányulnak, útjuk nemcsak az írott forrásokból, hanem a leletanyagból is pontosan követhető. Még az is ismert, hogy a Balkán-félszigetet az aratást követően, ősszel hagyták el. 

A vándor népek tudták, hogy hova mennek, hiszen előzőleg információkat szereztek. Ugyanakkor alapos szervezés kellett ahhoz, hogy egyik területről a másikra vonuljanak. A hunokról is téves kép alakult ki a dokumentumokból. Nem igaz, hogy vadak voltak, lóháton aludtak és a nyereg alatt érlelt nyershúst ettek. Az ő útjukat is pontosan követhetjük. Mi több, az V. századtól kezdődően a Nyugat- és a Keletrómai Birodalom közé ékelve jelentős hatalmi pólust alakítottak ki. A kiállítás azokkal a fejedelmi leletanyagokkal zárul, amelyek a korai középkorból kerültek elő, s amelyek már egy konszolidált feudális társadalomra utalnak.