2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

XVII. egyetemi nyílt napok

Az egyetem kiválasztása az egyik legfontosabb dolog egy ember életében, hiszen ekkor lép rá céltudatosan egy hivatás ösvényére. Sokan azonban nem tudják, hogy melyik egyetem mellett tegyék le a voksukat, hiszen nem látnak bele a működésébe, emiatt nem tudnak róla egy átfogó képet alkotni. Illetve még ott vannak a sztereotípiák is, amelyek hatására a diákok inkább lemondanak az illető egyetemről, és lehet, hogy nagy hibát követnek el.
Az egyetemi nyílt napok rendezvény arra hivatott, hogy segítsen a diákoknak a döntésben. Az eseményen betekintést nyerhetnek az egyetemek működésébe, programjaiba és diákéletébe. Az esemény egy másik fő célja, hogy gátat szabjon a sztereotípiáknak.
Idén december 5–6-án – rendhagyó módon – online szervezik meg az eseményt. Nincs szükség előzetes regisztrációra, és a részvétel is ingyenes.
A XVII. egyetemi nyílt napok kapcsán Marton Lászlót, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnökét kérdeztük.


 Marton László, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) elnöke



– Milyen volt az egyetemi nyílt napok eddig, és hogyan fog kinézni idén?
– Az eddigi években különböző, főként magyarlakta megyékből eljöttek a diákok Marosvásárhelyre. Az ideutazást buszokkal szerveztük meg. Érkezésük után a Sapientián fogadtuk őket, ott lezajlott a regisztráció, ezt követően pedig a Sapientia diákjai körbevezették a látogatókat a tanszékeken. Minden tanszéken egy tanár is várta az érdeklődőket, bemutatott nekik különféle kísérleteket, vagy mesélt az adott szakról és annak lehetőségeiről. Ezt követően a diákokat átvezettük a Művészeti Egyetemre. Ott általában egy kis előadással várták őket, legyen szó musicalrészletről vagy éppen egy koreográfiai előadásról. Ezután következett a Babeş–Bolyai kihelyezett karának a bemutatása, ahol szintén tanárok és diákok vezették körbe a líceumok diákjait. Ezt pedig az étkezés és a szállás elfoglalása követte, este pedig kötetlenebb beszélgetés volt a szervezők és a középiskolás diákok között. Másnap reggel az orvosin kezdődött a nap, a szervező diákok körbevitték az érdeklődőket a tanszékeken, és ott is különböző kísérleteket és bemutatókat tartottak. Ezen túlmenően a tanárok még beszéltek a kutatási részről és az egyetem nyújtotta lehetőségekről is. Az egyetemi látogatás után pedig a Diákszövetség irodáját is megmutattuk. Ezután következett az ebéd, majd pedig a hazautazás. Ez egy turnus, ebből kettő volt egy hétvége alatt, egy péntek-szombati és egy szombat-vasárnapi. Ennek eredményeképpen 300 diáknak tudtuk bemutatni a marosvásárhelyi egyetemeket. Ez idén másképpen fog kinézni. Szombaton és vasárnap, délelőtt és délután fog zajlani a program, és mindkét nap két-két egyetemet mutatunk be, az első mozzanatban egy előre felvett
videóklippel. Minden egyetem maga dönthette el, hogy milyen hosszú filmet készít, lehet akár 20 perces vagy másfél órás is. A film után következik egy beszélgetés a Google Meet felületen, ahol a diákok feltehetik a kérdéseiket. Ezen a beszélgetésen jelen lesz diákszövetségi tag, különböző karokról tanárok és diákok egyaránt, tehát akármilyen kérdéssel fordulhatnak hozzánk. Lényegében egy kérdezz-felelek szerű kötetlen beszélgetés kellene kialakuljon.
– Számítotok arra, hogy több diák fog részt venni az eseményen? Hiszen nem kell eljönni Marosvásárhelyre...
– Reményeink szerint többen fognak részt venni. A hagyományos nyílt napok során is szívesen fogadnánk több mint 300 diákot, de a szálláslehetőségek és más infrastrukturális tényezők miatt ez nem megvalósítható. Azonban idén, teljesen függetlenül attól, hogy hol lakik az illető, vagy éppen hol tartózkodik, be tud jelentkezni erre az eseményre, és olyan információkkal gazdagodhat, amit máshogy lehet, hogy nem tudna megszerezni. Megemlíteném még azt, hogy az előző években volt olyan, hogy több diák nem tudott részt venni a rendezvényen, mert korlátozva van az is, hogy hányan jöhetnek egy adott városból. Ez azért van, mert szeretnénk, hogy minden nagyobb városba vagy magyarlakta településre eljusson ez a hír. Azonban idén bárhonnan jöhetnek, létszámbeli korlátozás nélkül, tehát idén a szórványból, sőt még a határon túlról is be lehet jelentkezni.
– Hogyan lehet jelentkezni?
– Előzetes regisztráció nem szükséges. Mindössze annyit kell tenni, hogy a Facebookon megkeresik az eseményt (XVII. egyetemi nyílt napok), és mi ott közzé fogunk tenni Google Meet linkeket. Arra egyszerűen csak rá kell kattintani, és be is jelentkeztek, ezáltal pedig már résztvevőnek is számítanak. Első lépésként megtörténik az eligazítás, elmondják, hogy milyen lépések vannak, és hogy hogyan lehet ezen az eseményen végig részt venni.
– Aki valamilyen okból kifolyólag lemarad ezekről az online beszélgetésekről, bemutatókról, utólag vissza tudja nézni?
– Ezt még nem döntöttük el véglegesen. Reményeink szerint egypár napig elérhető lesz, de sokáig biztosan nem. Viszont a későbbiekben ezekből a hosszú videókból szeretnénk több kisebb videót is gyártani, amelyekkel az egyetemek promoválását tudjuk egy kicsit érdekesebbé tenni. Ezeket majd folyamatosan fogjuk vetíteni és ismertetni a diákokkal. Ilyen nagy formátumban, pl. egyórás formátumban nem lesz fent. Azért is, mert azt szeretnénk, hogy ezen az eseményen minél többen részt vegyenek, és amennyire lehet, meg szeretnénk tartani azt a formát, ami a fizikai jelenléttel történő eseményen volt. Így a diákok kérdésére jobban tudunk válaszolni, ők is meglátják, hogy másokat mi érdekel, és lehet, hogy még nekik is eszükbe jut más kérdés. Úgy gondoljuk, hogy így lehetne igazán hasznos ez az esemény. Továbbá úgy véljük,
hogy az eseményen kívül nem valószínű, hogy egy diák egyedül otthon leül, és több órán keresztül egyetemi bemutatókat néz. Sokkal inkább az adott karról a mi rövid videónkat fogja megnézni, ami utólag lesz közzétéve.
– Az elmúlt 16 évben kialakult egy forma. Most új eszközöket kellett beszerezni, újra kellett az egész eseményt tervezni. Mire volt szükségetek, hogy ezt online meg tudjátok valósítani?
– Elsősorban szükség volt egy filmstábra, ők velünk egyidős diákok, akik már céget alapítottak. Ők jöttek el több kamerával és teljes felszereléssel. Több napon keresztül zajlott a munka, ameddig sikerült mindent felvenni. Ez jelentette a költségek egy tetemes részét. Ezenkívül kellett designer is, hogy minél érdekesebbé tudjuk tenni az eseményt, még akkor is, ha online van. Nyilván még voltak apró-cseprő dolgok, de ez a kettő az, ahol több költségünk volt, viszont szerencsére a támogatók segítségével sikerült lefedni.
– Meglátásod szerint mennyire lesz sikeres az esemény?
– Bízom abban, hogy a videók nagyon érdekesek lesznek. Én is részt vettem egypár forgatási napon, és láttam azt, hogy mennyire minőségi munkát végeznek, valamint azt is, hogy mennyire más szemszögből tudják bemutatni az adott tanszéket, mint ahogy egy egyszerű körbevezetés során látnák a diákok. Ilyen szempontból én nagyon bízom abban, hogy a fiúk, akik ezt megvágják és összerakják, nagyon érdekesen fogják tudni tálalni. Nagyon bízom a videóklipekben és abban is, hogy minél többen részt fognak venni a beszélgetéseken, hogy már most valamelyest megismerjük egymást, és majd, amikor idejönnek, nekik is legyen egy alapismeretségük, valamint, hogy tudják azt is, hogy a tanárok közül kihez és a Diákszövetséghez miként lehet fordulni. Ezáltal is egy befogadóbb környezetet biztosítunk. Én nagyon bízom az esemény sikerességében, és a legnagyobb előnyét ennek az online formának abban látom, hogy 300-nál több diák részt tud venni, hiszen nincs korlátozva a résztvevők száma.
– Az eseménynek az is a célja, hogy leküzdje a különböző sztereotípiákat a marosvásárhelyi egyetemekkel kapcsolatban...
– Úgy láttuk, hogy mind Marosvásárhelyről, mind a marosvásárhelyi egyetemekről és diákéletről sok negatív és téves sztereotípia kering a fiatalok körében. Fel is sorolok egyet-egyet mindegyik egyetemről: például az orvosiról azt tartják, hogy aki oda jelentkezik, lemondhat a magánéletről, annyit kell tanuljon; a Sapientiáról a régi mondás azt tartja, hogy nem is egyetem, sokan úgy tudják, hogy Marosvásárhelyen nincs Babeş–Bolyai, illetve a Művészeti Egyetemről szokás azt mondani, hogy ott csak játszanak. A felsorolt dolgoknak van egy közös tulajdonsága: mégpedig, hogy egyik sem igaz. Hiszen az orvosi mellett is van a diákoknak magánéletük, a Sapientián is nagyon komoly oktatás zajlik, van Marosvásárhelyen a Babeş–Bolyainak kihelyezett létesítménye, illetve a Művészeti Egyetemen is nagyon komoly oktatás folyik, amely alapos felkészülést igényel. A téves információkat szeretnénk megcáfolni és bebizonyítani, hogy sokkal többet tud adni Marosvásárhely és a marosvásárhelyi egyetemek, mint ahogy azt sokan gondolnák.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató