Binyó
2023-05-29 14:00:00
- Kuszálik Péter
A kilencvenes évek változásai a magyar fattyúnyelvet (tolvajnyelv, argó, szleng) is nagymértékben befolyásolták. (Példának okáért: manapság már csak az 1950 előtt született korosztály érti meg a „milyen muris bigyó van a krapek jakóján” mondatot.)
Ezt az argósodási folyamatot nem a kommunista pártfőnökök eltűnése / eltüntetése befolyásolta, hanem az azt követő lépések – például a Nyugat felé fordulás. Az orosztanárokat szélnek eresztették vagy átképezték, a köznyelvbe pedig rengeteg angol szó férkőzött be, ezt a számítógépek elterjedésének is köszönhetjük.
A folyamatot a bukaresti kormányzat azzal próbálta fékezni, hogy törvénybe iktatták az állam nyelvének védelmét, az idegen szövegek mellett a fordításnak is ott kell lennie. Egy darabig még ellenőrizték és büntetgettek, aztán ellustázták a dolgokat. Az üzletek most már simán kitehetik az ’outlet’ táblát is, a kutya sem kérdezi meg: tessék mondani, ez mit jelent?
Már ott tartunk, hogy az unokáink beszédét a gyermekeink kell megmagyarázzák. Harcolni ellene értelmetlen, az Akadémia nyelvészeti intézete is föladta a harcot, a gyeplőt bedobták a lovak közé, a hintó arra megy, amerre a paripák húzzák: a kisebb ellenállás irányába. Most olvastam: „A nyelv mindenkié és senkié. Senki sem irányíthatja, még a nyelvészprofesszorok vagy diktátorok sem, bár mindkettő szívesen megpróbálkozik vele.” (ujmagyar.hu, 2021. ápr. 28.) Az idézett mondatokra a home office ügyében folytatott ’lapozgatásom’ során bukkantam. Arra voltam kíváncsi: van-e magyar megfelelője, esetleg beceneve? – Közbevetőleg elmondanám, hogy a kereskedelem és a divat is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy rakásnyi idegen szó érkezzen a nyugati széllel. (Nagyapáink korában rengeteg német eredetű szó keveredett a magyar nyelvbe, aztán lassan kikoptak: hol van már a míder [fűző] és a kolmizó [hajsütő] vas?)
A kilencvenes évek elején lett őrült divatja a francia gyökerű fritőznek; Zalától a Nyírségig minden serény háziasszony – még a szomszéd Rózsikája előtt – akarta megszerezni a szalmakrumpli sütésére alkalmas ötliteres inoxfazekat, amely kiváló státusszimbólumnak számított (jól mutatott a kredenc tetején), de használni túl drága volt. Három liter olaj forralása sok energiát emésztett föl, aztán a szűrés, töltögetés, s ha nem használtad hetente, akkor meg is avasodhatott a lé stb. A ’fritu’ jött és ment, már elvannak nélküle.
A köhögős járvány idején terjedt el a ’home office’, amellyel aztán meggyűlt a bajunk. Már az alapötlet is borzalmas: a munkahely összekeverése az édes otthonnal (’sweet home’). Nem jó az! Kádár elvtárs is megmondta: a munkahely legyen munkahely, s a krumplileves pedig krumplileves. Amikor először hallottam a ’homo-fisz’ kifejezést, akkor csak annyit mondtam: rosszul mondjátok, barátaim, ’hăum ofisz’-nak kell azt kiejteni, mert nem a jászsági tájszólás a mérvadó mifelénk. Az imént idézett forrás kulturált módon okosít ki, anélkül hogy rosszul kellene éreznünk magunkat a dorgálás miatt: „A ’home office’ kifejezés könnyen megszerethető és aktuális, de nem angolul van.” Aztán elmeséli, hogy a brit és amerikai angolban ’work from home’ (WFH = vé-ef-há) névvel illetik ezt a kényszerű munkavégzést – magyarul ’otthonról végzett (egyszerűbben: otthoni) munka’, merthogy London néhány száz kilométeres körzetében a Home Office a Belügyminisztériumot jelenti. A cikk szerzője szerint már annyira rögzült a magyarban ez az elnevezés, hogy nemigen lehet átírni az emberi agyakban rögzült alakot. „Ti, akik tudjátok, hogyan mondják angolul, ne fogjátok vissza magatokat.” Elvileg jól elvagyunk vele a Kárpát-medencében, de készüljünk fel arra, hogy Európában nem értik meg, ha szóba hozzuk.
A munka magyar törvénykönyve megkülönbözteti az átmeneti időszakban végzett ’otthoni munkát’ a ’távmunkától’, amely a ’rendszeresen otthonról folytatott tevékenység’-re vonatkozik. A home office olyan magyar sajátosság, mint a ’heck’, meg a ’vincseszter’ és a ’pendrive’. A hecknek (hekk) mondott halfaj magyar neve: csacsihal; nincs még egy nyelv, amely a heck alakhoz hasonlóan mondaná. A vincsesztert ’hard disc’ néven ismerik. A pendrive (olv. pendrájv) szót csak Kis-Magyarországon értik, egyebütt ’USB-stick’ a neve. (Tulajdonképpen a digitális adatok tárhelye, a floppy-disc és a CD / DVD újabb generációs mütyürkéje.)
A hungarus öntudat arra szólít fel, hogy nevezzük meg magyarul az új idők találmányait, eszközeit. A pendrive-ra a szomagyarito.hu honlapon közel kétszáz javaslat olvasható, a legtöbb szavazatot a ’tártű’ kifejezés kapta, de hogy mikorra kerül általános használatba, arra még az angol irodáknál sem lehet fogadni. További versenyeztetett javaslatok: társzeg, adatserpa, hangyabögyörő; tárcerka (merthogy az alföldi magyar ceruza helyett cerkával ír); eszemtokja, dugancs, pöcök, pender, táltosfog, pinyó, bitdominó (az alakja miatt), pilicka, memóka.
Látván a (sz)ámítógépek mérhetetlen elterjedését (azt nem számítja ki valaki, ott fent, ahol a szén-dioxid-kibocsátásért aggódnak, hogy a világban fölöslegesen futó PC-k mennyi energiát emésztenek föl?) és azt, hogy manapság már minden irodában x képernyő világít – arra gondoltam, hogy egy picurkát megreformálom a Legeltejedtebb Foglalkozások Regiszterét. Mivel a külső szemlélő csak annyit lát, hogy a képernyő előtt görnyedő hölgyek a klaviatúrán klimpíroznak, hát legyen ennek a szakmának a neve: billentyű-nyomkodász – rövidítve: binyo. S hogy a magyar nyelv dallamosságára is tekintettel legyek, hát írjuk csak szépen ó-val a végén, ekképp: binyó.
Ki van mellette?
