Négy kormányváltás két és fél év alatt.
Négy kormányváltás két és fél év alatt. Első hallásra valami harmadik világbeli banánköztársaságra gondolna a gyanútlan hallgató, holott ekkora miniszterforgalom nálunk, egy kényelmes parlamenti többséggel rendelkező hatalom országában történik. Gyakorlatilag megmelegedni nincs ideje egyik-másik tárcavezetőnek a miniszteri bársonyszékben, s már szép ívben repül valami alacsonyabb pozícióba, a következő kormányátszervezésnél esetleg új minisztérium élére, mint ez a negyedik Ponta-kormány több miniszterével is megesett.
Eltekintve a parlament bizalmi szavazásától, az adófizetőnek nem sok bizalma lehet a legújabb férckormányban. Mi lehet a magyarázat arra, hogy gazdasági miniszternek jelölnek egy jogászt, aki 14 éves parlamenti képviselői karrier alatt egyetlen gazdasági természetű törvénykezdeményezést nem terjesztett be? Pedig állítólag csak ebben a parlamenti törvényciklusban 16 törvényjavaslat szerzői közt szerepel a kézjegye. Vagy micsoda energetikai stratégiát álmodhat az országnak egy olyan politikus, akit kevesebb mint egy éve állítottak fel a gazdasági tárca éléről, ahol nemigen tüntette ki magát? Az illető a saját pénzügyeit sem kezeli valami jól, mert három banknak tartozni tetemes összeggel nem egy szívderítő állapot, hacsak nem fenyegeti az illetőt valami gyors meggazdagodás.
Egy magyarázat van ilyen és ehhez hasonló karrierfordulatokra: a pártérdekek elsőbbsége a hozzáértés rovására. A gazdasági illetékes régi pártkáder, aki nemrég lett megyei elnöke az egyik alföldi szervezetnek, és eddig még nem részesült eléggé zsíros állásban a szolgálataiért. Az újdonsült, energiától kicsattanó szaki pedig reformliberális, abba a pártba tartozik, mely rendelkezik parlamenti csoporttal, de a bírósági bejegyeztetés viszontagságaival még nem sikerült megbirkóznia. Ilyen apróságokra ráérnek a bizalmi szavazás után is időt fordítani.
A magas székből alacsonyabbra kerülők közt a legillusztrisabb az újvilági diplomás expénzügyminiszter hölgy, akinek a helyére az eddig tárca nélküli költségvetési minisztert jelölték. A hölgy pedig a kormányfő tanácsadója lesz, elvégre ha az apuka tőszomszéd a főnök politikai mentorának az apósával, akkor csak nem lehet visszazavarni a tengerentúlra. Ha már a fránya jenkik nem hívták.
Legalább annyi haszon van az átalakításban, hogy karcsúsodik a szerkezet. Kevesebb tárcával és kormányfőhelyettessel is lehet folytatni azt a paródiát, amit mifelénk kormányzásnak hívnak. Mert ebből jobb egyhamar nem lesz, ahhoz egy olyan hatalom kellene, amelynél a bársonyszékek elosztásakor nem a pártkönyv színe és régisége számít, hanem a bizonyított szakértelem.
