Bodor Péter és a bankóhamisítás*

Tény, hogy mintegy három év alatt elég sok hamis pénzt hoztak forgalomba, de azoknak csak egy részét sikerült a hatóságnak azonosítani és bevonni.

Részlet az 1819. december 2-án kezdődött vizsgálat jegyzőkönyvének elejéről

(Folytatás május 29-i lapszámunkból)

Tény, hogy mintegy három év alatt elég sok hamis pénzt hoztak forgalomba, de azoknak csak egy részét sikerült a hatóságnak azonosítani és bevonni. Összesen 51 hamis tízforintost találtak Marosvásárhelyen, amelyekről – néhány darab kivételével – megállapították, hogy Bodor készítette. A vizsgálatok befejezésekor, egy 1822. április 11-én készült kimutatás szerint, a 46 darab általa készített hamis tízforintos bankjegyet 21 személynél találták. Ezek fele Issekutz Bogdán kereskedőnél volt, a többi ugyancsak vásárhelyi kereskedőknél.⁷

A pénzhamisításokkal kapcsolatos ügyeket első fokon a marosvásárhelyi Királyi Táblán tárgyalták. Mellette működött a vizsgálatokat végző, ügyészi feladatokat ellátó Közügy-igazgatóság (lat. Fiscalis Directoratus). Ezért a pénzhamisításba keveredettek ellen a nyomozást is Marosvásárhelyen folytatták, a letartóztatottakat pedig, perük itteni fázisának lefolyásáig, a marosvásárhelyi tanács fogdájában őriztették. Az elsőfokú végzés, mint fellebbviteli fórumhoz, a Főkormányszékhez került, és a végső döntést az uralkodó hozta.

A Királyi Tábla 1820. december 19-én hozott Bodorék ügyében ítéletet, amelyet a Főkormányszék az 1822. szeptember 22-i határozatával jóváhagyott és megerősítés végett az uralkodó elé terjesztett. Az uralkodói ítélethirdetés 1823. február 21-én történt, és a korabeli gyakorlat szerint azt az Erdélyi Udvari Kancellária révén a Főkormányszékhez küldték a felek értesítése végett. Az I. Ferenc császár mint magyar király és erdélyi fejedelem által hozott végleges ítéletről szóló, 1823. április 4-én keltezett értesítés a városi tanácshoz április 25-én érkezett, amit Bodor tudomására hoztak. Az uralkodói döntés értelmében Bodort hét, Lakatost pedig négy évre, heti két alkalommal vízen és kenyéren való éléssel súlyosbított, Szamosújváron letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Pál Sámuelt felmentették. Őt már a marosvásárhelyi ítélet után szabadlábra helyezték, Lakatost pedig Szamosújvárra küldték. Az ítélet közlésekor már csak Bodor tartózkodott a város fogházában.

A legfelső ítélet értelmében a hét év szabadságvesztés 1820. december 19-én kezdődött és 1827. december 19-éig tartott. Az elsőfokú ítélet kihirdetése előtti egy év vizsgálati fogságot nem számították a letöltendő időbe. Így Bodor – első alkalommal, mivel később még volt egy hasonló esete – ténylegesen nyolc évet raboskodott.

Az értesítéssel egy időben a városi tanácshoz egy kiegészítő leirat is érkezett, amelyben közölték, hogy: „a hamis papiros pénz készítésének terhes vétkébe elegyedett Bodor Péter az Őfelsége különös királyi kegyelméből a halálos büntetés alól feloldatván, tehát hogy azon Bodor Péter ennek utánna ártatlanul és fedhetetlenül viselje magát, ő a határozott rabságbeli büntetésének kiállása után is szemügy alatt tartassék.”⁸ Ez a rendelkezés azt jelentette, hogy – büntetése lejárta után – Bodor köteles visszatérni és a városi tanács felügyelete alatt maradni. Az utóbbi feladata nem lehetett más, mint egy újabb hasonló cselekedet megakadályozása.

A feltételezések ellenére a hamisított tízforintosok elég silány minőségűek voltak. Nemcsak a formákról állapították meg, hogy nem eléggé kimunkáltak, hanem a papír színezésére használt festék egy része sem felelt meg a követelményeknek. A vizsgálati iratokból kitűnik, hogy a hamisítványok mai szemmel nézve elég kezdetlegesek, a figyelmesebb szemlélők számára könnyen felismerhetők voltak. A különböző tízforintos cédulák összevetésekor a nem szakembereknek is – értsd a városi tanács tisztviselőit – könnyen sikerült elkülöníteniük a hamisakat az eredetiektől. Még az egyes hamisítványok közötti különbségeket is kimutatták.

A kormányzónak írt jelentésében a marosvásárhelyi főbíró a hamis bankókon a következő eltéréseket jelezte: „a.) A Bodor Péter hamis anticipations scheinajinak (váltócéduláinak) fellyül felől a számtábla szegeletjén mind kicsi r. betű vagyon nyomtatva; b.) Extensiója (terjedelme) megmérettetvén kisebb valamivel az anticipations scheinnál; c.) A festéke kinerosszal (hamuval) készülvén, nem olyan tiszta és állandó, mint a jó scheinna; d.) A Bodor Péter által készített anticipations scheinakba a vízi figurák rózsák és betűk, a cédula hátán lefordíttva szembetűnőleg kitetszenek, minthogy azokon vakarással is segített, vallomása szerint, mely a jó anticipations scheinakba nem tapasztaltatik; e.) A Bodor Péter cédulái mind öszveroncsoltak, mesterséggel bémázoltak, szennyesek.”⁹

Az elemzett cédulákkal kapcsolatosan maga a hamisító is elismerte, hogy a „festéket nem tudta olyan jól készíteni, hogy olyan tiszta scheinakot nyomtathasson”. És mégis sikerült forgalomba hozniuk elég sokat belőlük, mivel abban az időben a papírpénzt használók körében még nem alakult ki az óvatos elővigyázatosság, mint amilyen a mai embert jellemzi.

Méltatói közül többen Bodor halálra ítélését és közbenjárás révén a haláltól való megmentését nemcsak legendának vélték, hanem kész tényként kezelték, amelyben Bolyai Farkas, a hű barát és több marosvásárhelyi polgár közbenjárásának döntő szerepet tulajdonítottak. A látszatra hihetőnek és igaznak tűnő állítással csak az a baj, hogy a halálos ítéletet nem kellett visszavonni, mert ilyen nem volt. Bolyai és társai nem is írtak könyörgő levelet az uralkodóhoz. A felsőbbséghez bármilyen ügyben a városi tanácson keresztül lehetett folyamodni. Levelüket Bolyaiék is a tanács révén juttathatták volna a címzetthez. De ilyen akciónak a város korabeli kiadványi jegyzőkönyveiben vagy az irataiban nyoma sincs. Bodor ügyében a felsőbb hatóságokhoz csak a városi tanács fordult, kötelessége lévén minden vele kapcsolatos kérdésről jelentést tenni. A legendát táplálók a „közbenjárást” bizonyosan összetévesztették azzal a folyamodvánnyal, amelyben a városi tanács kérte, hogy büntetése letöltésének idejére ne vigyék el a városból – ti. Szamosújvárra –, mivel az itteni közösség számára hasznos munkát végez.

A halálos ítélettel kapcsolatosan megemlítjük, hogy az akkor hatályos törvénykezés a pénzhamisítást halálbüntetéssel sújtotta Európa-szerte, így a Habsburg Birodalomban is. Ezt a középkorban gyökerező rendelkezést, amely nemesfém és ércpénzekre vonatkozott, a 19. század elején a papírból készítettekre már csak elvétve alkalmazták, de csak Nyugat-Európában. A papírpénz bevezetése után, főként a napóleoni háborúk idejétől kezdődően a pénzhamisítások elszaporodtak. A törvény szó szerinti alkalmazásával elég sok embert kellett volna halálra ítélni és kivégezni, de a bankócédula törvénytelen készítését nem tekintették akkora bűnnek, mint a nemesfémből vertekét. Az 1810–1830-as években a Habsburg Birodalomban elszaporodott pénzhamisítók már csak néhány évre szóló börtönbüntetést kaptak. Így jártak el Bodorékkal is. De az ítéletbe belefoglalták, mint más pénzhamisítási perekben hozott ítéletekben is, hogy az ország törvénye szerint, mint főbenjáró bűnért, halálbüntetés jár, azonban az uralkodó kegyesen eltekint ettől.

Pál-Antal Sándor

^{7 Kolozs Megyei Nemzeti Levéltár, Marosvásárhely város lt, 12. sz, 13.}

^{8 Mvhely város lt, Acta Politica, 298/1820. sz., 14.}

^{9 Ua. Acta Politica, 298/1820. sz., 41–43.}

^{*Részlet a szerzőnek a Mentor Könyvek Kiadónál hamarosan megjelenő kötetéből}