Bolyai János gondolatai a sajtószabadságról1

• 2014-02-14 14:17:35

• Oláh-Gál Róbert

A Bolyaiak kézirati hagyatéka kimeríthetetlen! Megnyugtatom (vagy elkeserítem) a türelmes olvasót, hogy véleményem szerint száz év múlva is ezt fogják írni a Bolyai-kutatók.

Bolyai János eredeti kézirata. A digitalizálást az EMT marosvásárhelyi fiókszervezete végezte Csegzi Magdolna irányításával.

A Bolyaiak kézirati hagyatéka kimeríthetetlen! Megnyugtatom (vagy elkeserítem) a türelmes olvasót, hogy véleményem szerint száz év múlva is ezt fogják írni a Bolyai-kutatók. Ugyanis olyan gazdag a gondolatviláguk, hogy azt mi, közönséges halandók nem tudjuk néhány könyvben vagy újságcikkben bemutatni. De szerintem ez igaz minden nagy alkotóra is. Ki meri azt állítani, hogy tökéletesen ismeri Arany János gondolatvilágát és irodalmi hagyatékát? Ki meri zsebéből előrántani Petőfi vagy Ady költészetét? Vagy akár Köteles Sámuel eszmerendszerét? A Bolyaiak világa azért is különösen gazdag, mert nem csak a filozófiai gondolataikat nem fejtettük meg teljesen, de a matematikai eszméiket sem.

Ezért öröm, ha néhány akkori politikai eszméhez is hozzászóltak, amiket mi is könnyebben átlátunk és megértünk. Többször leírtam, mind a két Bolyai az 1848-as forradalmat illetően gróf Széchenyi István pártján állott, és nem szerették Kossuthot. Éppen ezért tartom érdekesnek Bolyai János eszméit a frissen bevezetett sajtószabadságról, melyet Kossuth pénzügyminisztersége idején vetett papírra. A szövegből ugyanis kiderül a kéziratának ez a viszonylagos dátuma. Az eredeti kéziratot, ahol kellett, stilizáltuk, így is a szöveg nehéz olvasmány. De, aki átrágja magát rajta, megérezhet egy parányit Bolyai János gondolatvilágából, nagyon bátor és eredeti politikai meglátásaiból. Az itt közölt gondolatait Bolyai János elsősorban magának írta, mert sajátos betűjegyeivel vetette papírra, rendszertelenül és kicsit felindulva, ahogy mi is felháborodunk a napi politika visszásságain. (Gondoljunk csak a napi hírekben akár az államelnök, akár a miniszterelnök hamis, egymásnak sokszor ellentmondó kijelentéseire). Bolyai Jánosnak a legkeményebb politikai ítélete így hangzik: „Attól tartok régóta: hogy a bálványozott Kossuth egy nagy tót-érzelmű honáruló, s a felelősségnek, helyes módnak eddigelé hiánya mellett, életbe nem is léptethetése miatt, tehát puszta neve s ürügye mellett, magát jól megpénzezi, s így az egész országot, elámítva, az orránál fogva hordozza.” Akár a mai miniszterekre is mondhatunk hasonlókat. De aki meg akarja érteni Bolyai János ’48-as politikai eszméit, azoknak ajánlom, hogy olvassa el az alábbi gondolatait.

Tökélyes, Kimerítő, Teljes Sajtó-Törvény-Javaslatra némely eszmék².

1. Mást, senki rágalmazni, az az másról hamis hírt költeni, és terjeszteni, általában mást, személyében, külvagyonjában vagy külbecsü-letében, sem közvetlenül, sem közvetőleg, méltatlanul, érdemtelenül, szándékoson, sőt vigyázatlanságból is illő, kellő figyelem, gond elmulasztása, elhanyagolásában megsérteni rossz, nem jó, tilos, nem szabad, erkölcsi és polgári törvényellenes.

2. Az igazat pedig bárki, bármely tekintély ellen szabad bátran nyíltan, nyilván kimondani.

E két törvényben – az igazságügy-miniszter által adott száz és nem tudom még hány helyett az egész szabad sajtó, vagyis sajtószabadság lényege befoglaltatik. És a végén legegyszerűbb s elégséges szóbeli sérelmet csakugyan szóval verni vissza. Aki érdemtelenül találva tudja, érzi magát a sérelem által: nem tehet jobbat: mint magát lehetőleg megjobbítja. Akit pedig méltatlanul talál a sérelem: eléggé kitünteti tisztaságát, nemességét, fölsöbbségét nyomós, súlyos, erőteljes, hatos, velős, alapos fölvilágosítás előterjesztése által, s a rátolt bűnt magáról eléggé elhárítja, magát belőle kitaszítja, mossa, s a vádlót eléggé ledörgi, sújtja, megszégyeníti, pirítja. Nincs és nem is kell nagyobb és hatalmasabb Ítélő-Bíróság a közvéleménynél. Ennek letipró erejének nincs egyénje ki ellent állnia képes legyen. Ne gyűjtsük tehát a bajt, ahol elkerülhetjük; jelesen a sajtóhibák megtorlására nézve. Hagyjuk, szóljon ki-ki, amit éppen tetszik; s ha bolondot szól: tartsuk bolondnak; s szánjuk; s a rossz szó legyen az ő szégyene, gyalázatja.

A gonosz nyomós súlyos szót szóval röviden ki lehet fizetni, s jó nem is további vitára, hanem számba sem venni. Így leghamarabb megtér a rossz úttól a bűnös, eltévelyedett, tébolyodott.

3. Csak az van még erre nézve hátra: meghatározni kik által és mi módon elhatározandó, eldöntendő: hogy egy kérdésben forgó író, vagy általában bármely egyén, bűnös, vagy nem?

Erre rövid és szigorú, tiszta egyszerű és az új szellemmel, feleletem az: miszerint az újonnan Európára már valahára – noha gondatlanul, éretlenül, idétlenül hebehurgya módra, nyakra-főre, illő népnövelés, -művelés, érlelés, értesítés előtt, s azért sok keserű tapasztalatoktól kisérve – de nagyon rossz úton, módon életbe léptetni kezdett és jól értve magyarázva, valóban jó, keresztényi, szent, isteni eszméjű, szabadság, egyenlőség, testvériség szerint s annak következtében, fölállított népképviseleti rendszer nyomán a törvényhozásban legillőbb szavazatát, vótumát, suffragiumját hivatalos pecsét alatt rövidbe foglalt, de velősen, lényegesen előadott, indokaival együtt, ha tetszik név nélkül is: mint általában persze szabad név nélkül is nyomtatni: ha senkinek nincs ellenvetése: úgy sem lévén baj; ha pedig van: de nem ismerhetik az író indokaival együtt, a hivatal vagy is szolgálat, kormányzás szokott útján följebb beadni – legegyszerűbben két egymással ellenkező aláírási lapot készítve, s az alsóbb tisztek a fölsőbbjeiknek a dolog egyszerűsítéséért csak a rokon ellenszenvük számát és indokaikat adva, jelentve fölébb; és, hogy – mint az adóbiztos kezelése iránti javaslatom szerint – netalán gonosz egyének által elfordítás, elsikkasztása az igaznak ne lehessen, történhessék: köteles legyen minden illető hivatalnok, az úgy kezéhez jutott szavazók neveit és szavazatjuk értelmét, az illető szavazók megnyugtatására nyugtatványul, azonnal nyomtatva közhírré tenni; és úgy tovább egészen föl az állam Feje – vagyis Elnökéig. Így minden polgár előtt mindig nyilvánosságban, evidenciában tartatik a dolog, ügy kezelése, s fölebbvitele, mindenik rögtön észrevehetné az illető hírlap vagy közlönyből: ha az ő s kisebb és nagyobbra növő társai befolyása, akarata, szándéka, hamisan módosítódott, elfacsarodott volna: s joga van rögtön fölszólalni, kiáltani: az illető vétkes tiszt oly esetben a másutt kijeleltem rendkívüli eseteket kivéve rögtön halált érdemelvén.

Ez itt egy tömény Bolyai János-i eszmefuttatás: Szinte csak a mai számítógépes világban lehetne nyilvántartani mindenki „elektronikus” szavazatást, és azt valós időben mindig figyelni, és aszerint alakítani a politikumot! De Bolyai János azon véleményén is érdemes elgondolkodni, hogy:
„Nincs és nem is kell nagyobb és hatalmasabb Ítélő-Bíróság a közvéleménynél”. Ez annak a Bolyai Jánosnak a véleménye, akit egyáltalán nem értett meg a közvélemény. Mégis az a véleménye, hogy igenis mindent el kell követni, hogy az embert, a tudóst a közvélemény is elfogadja!